A Pillangó a Szerelem és az Idő

– Szervusz Szerelem, hova, hova ily sietve. – kérdezte a Pillangó a Szerelemtől, amikor a virágzó réten összetalálkoztak.
– Ó Te vagy az kedves Pillangó? Megyek a városba Antalhoz. – válaszolta Szerelem.
– És mond kedves Szerelem, melyik Antalhoz? Csak nem ahhoz a szép, derék virágoskertes Antalhoz?
– Igen hozzá sietek. Hamar elszáll a nyár és még mindig üres a szíve a legénynek – szólt Szerelem.
– És mond kedves Szerelem, vár téged az Antal? – kérdezte Pillangó.
– Ó nem, dehogy vár, meglepetés lesz érkezésem. Elképzelem, hogy-hogy fog örülni nekem. Amikor a hajnali nap első sugara rávetődik a kertjének színpompás virágaira én ott akarok lenni, hogy a virágok által árasztott illatfelhő szárnyán belopjam magam a szívébe. Hisz Ő oly jó ember, megérdemli, hogy Én a Szerelem a szívébe költözzek.
– Te Szerelem, ismered Antalt? – nézett a Szerelemre Pillangó.
– Ó dehogy. – nézett furcsán a Szerelem.
– Ha nem ismered, honnan tudod, hogy jóember.
– No de Pillangó, hisz kertész, aki szereti a virágokat. És mint Te is tudod, az az ember aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.
– Ó kedves barátnőm, te egy naiv Szerelem vagy, azt ugye tudod?
– Pillangó barátnőm, szerintem Te vagy a naiv, mert én tudom, hogy vár rám Antal. A minap is mikor rólam beszélt, megkérdezte, hogy nyilvánosan adnák e csókot neki és bizony nem eset neki jól, mikor azt mondtam, hogy én nyilvánosan nem szoktam csókolózni. Szinte nyersen kérdezte, hogy még vele sem?
Bizony-bizony barátnőm, te vagy a naiv, mert egyértelmű volt akkor számomra, hogy Antal vár engem, Szerelmet.
– Kedvesem honnan veszed azt, hogy aki szereti a virágot az jó ember. Én azt gondolom, az emberek, így Antal is csak azért szeretik a virágot, mert szép, ha ránk tör az Idő aki magával hozza az őszt és az a zord szeleket, viharokat a virágok fázni kezdenek, összehúzódnak, lekonyulnak és megkopnak és akkor már nem szereti senki őket, bizony még Antal se. A halott virágot meg egyenesen a szemétre vetik. Bizony-bizony kedves barátnőm, Drága Szerelem, Antal szeretete csak addig tart, míg pompáznak kertjének virágai – nézett sajnálkozva, Szerelemre, Pillangó.
– Mi volt ez a hideg fuvallat, hisz még sziporkázó nyár van? – borzongott meg Szerelem. – Ó Te vagy kedves Idő, mért gyorsultál fel, mire ez a sietség.
– Szervusz kedves Pillangó, ölellek kedves Szerelem, adsz egy csókot a számra. Mikor fogsz már beköltözni szívembe, hogy elhozd nekem az örök nyarat. A hosszú nappalokat, az elmúlni nem akaró csillagfényes éjszakákat. – cicázott az Idő a Szerelemmel, miközben megpróbálta karjába kapva a szívéhez ölelni.
– Ne bolondozz Idő, tudod, hogy nekem Antal szívében van a helyem. Antal szép szemével látom a virágot, szívébe zárva a világot.
– Te ne bolondozz, én az Idő vagyok, ha akarom sziporkázó nyárban hozok fagyos szelet Antal virágaira, és holdfény nélküli éjszakát szeretet világára. És ha akarom, a szíve megtelik önzéssel és ha akarom, szeretettel. No ne ragyogjon fel a szemed Szerelem, nem a te szereteteddel. Annyi minden van ami százszor, ezerszer boldogabba tenné Antalt mit Te. Új autó, az a gyönyörű nyaraló ott a folyó partján, tudod, amelynek a küszöbét nyaldossa a víz, vagy a betétkönyve, telis tele ropogós bankókra váltható számokkal. – nézett konokul az Idő a Szerelemre. – de ha akarom téged viszlek – ragadta meg a grabancát a nőnek.
– Ne tedd Idő, nekem Antal mellett a helyem, nekem ott van a helyem ahol Ő van nélküle nincs szerelmes éjjelem és boldog nappalom, nélküle meghalok – nézett könnyes szemmel Szerelem.
– Tudod mit Szerelem, tegyünk próbát, ha Antal téged választ a javak helyett, ám legyen, nem állok az utatokba, de ha nem, viszem a férfit. Épp ott jön Antal, na menj, és próbálkozz a lehetetlennel. – nevetett az Idő.
– Szervusz Antal. – megismersz, én vagyok Szerelem.
– Ó tényleg Te vagy, emlékszem Rád, Te dobogtattad meg a kisszívem, még hajdanán. Hogyne emlékeznék. Igen eleinte jó érzés volt téged ismerni, de aztán jött féltés, a meg nem értés, a féltékenység és elég hamar megtaláltad azt a pici hajszálrepedést a szívemen, amin aztán kiosontál, mint a tolvaj a sötét éjszakában ki nem törődik avval mi űrt, mi bánatot, mi kárt hagy maga után.
– Most itt vagyok, fogadj vissza szívedbe, már tudom, hogy ott a helyem tudom, hogy nekem ott az otthonom, én máshol már nem tudok élni.
– Én erre mit is mondhatnék. – nézett Antal Szerelemre.
– Mond azt, hogy szereted a reggelt, mert csupa madárcsicsergés, szereted a nappalt, mert csupa napfény, csupa ragyogás és szereted az estét mert meghozza neked a szerető, szerelmes ölelésem ami után oly jó reggel felébredni a madár csicsergésre. – szólt sápadtan Szerelem, mert meghallotta az új és gyönyörű autó berregését, amiben Antal beugorva elszáguldott a folyóparti nyaralóhoz, aminek a lépcsőjét a víz nyaldosta.
– Ne sírj. – szólt Pillangó Szerelemnek – visszahozom neked.
Megfogva egymás kezét elkezdtek körbe forogni, csak körbe, csak körbe, potyogó könnyekkel, miközben mindketten jól tudták, hogy Antalt örökre elvitte a gonosz, a megállíthatatlan, még a szerelmet is kikacagó Idő.

Írta: Jártó Róza