A vakond

A felkelő nap látványa mindig lenyűgözte Ferencet. Néhány éve még feleségével együtt csodálták reggelente a gyönyörű napfelkeltét. Amióta egyedül kel s fekszik, életét szürkére festik mindennapjai. Gyermekei külhonban, ritkán ölelhetik egymást. Lassan megszokja az egyedüllétet, nem is igazán tesz ellene semmit. A falubéliek magányos farkasnak tartják. A postás is megannyiszor próbálta már szóra bírni, de hasztalan. Ráncai idősebb kort rajzoltak arcára, mint amennyi volt valójában.
De nem volt ez mindig így. Feleségével negyven évig éltek boldog házasságban. Harmonikus kapcsolat volt az övék, úgy éltek együtt, mint borsó meg a héja. Elválaszthatatlanok voltak.
Ám azon a tragikus napon, amikor párja hirtelen rosszul lett, egy csapásra minden véget ért. Azt hitték, hogy estére már kiengedik a kórházból. Soha többé nem tért haza. Ferenc úgy érezte magát, mint aki megsemmisült.

Csodás kertjük és az udvar is kettőjük remek munkáját dicsérte. Gyümölcsfáikon minden évben fürtökben lógtak az ínycsiklandozó gyümölcsök. A ház előtti hangulatos szőlőlugas kellemes árnyékot adott nyaranta a tikkasztó hőségben. A sziklakert, melyet közösen álmodtak meg, szemet gyönyörködtető volt. Ma sincs ez másképp. A férfi egyetlen mentsvára a magány és a szűnni nem akaró fájdalom ellen portájának rendben tartása. A felkelő nap tükrében minden reggel gondosan szemügyre vette kertjét.
Ám a mai reggel nem jól indult számára. Veteményeskertjét vakondtúrások tarkították. Meglátva ezt hirtelen szörnyű haragot érzett az apró kis állat iránt. Nem gondolkodott sokáig, rögvest fogta az ásót, a háromlábú széket, melyet még ő barkácsolt magának és kiköltözött a kertbe. Órákon át ült a túrások mellett s közben csendben figyelt. Várta a megfelelő pillanatot, hogy lecsaphasson a bosszúságot okozó állatra.
A nap melegen tűzött le rá, ennek ellenére nem tágított tervétől. A kis jószág mintha tudta volna, hogy figyelik, mert semmilyen életjelet nem adott magáról. Csak másnap adta hírül újabb formás kis buckáival, hogy nagyon is jól van. Ferenc nap-nap után minden idejét a kertben töltötte. Egy idő után a kis vakond is kíváncsi lett, hogy ki üldögél naphosszat a túrások felett. Egyszer-egyszer kikukkantott, s mivel gyorsabb volt, mint a kapa suhintása, mindig sikerült elkerülnie azt. Kettejük fura kapcsolata volt ez. Egyikőjük pusztítani, a másik élni akart.
Teltek-múltak a napok, a férfi vágya pedig egyre csak nőtt, hogy a kis állatot végleg eltávolítsa a kertjéből. Türelmetlenül várta a reggeleket, bízva abban, hogy végre sikerrel jár.
Az idős férfi egyik éjjel különös álmot látott. Felesége így szólott hozzá:
– Ugyan szívem, ne bántsd azt a szegény jószágot, hiszen csak éli az életét úgy, ahogy neki a legjobb. Hagyd békén kérlek! Inkább végy róla példát! Neked is élned kellene végre az életed! A napjaid egy kis állatka elpusztításán túl nem sok mindent tartogatnak számodra. Nincs ez így jól, hidd el!

Ferenc reggel zaklatottan ébredt álmából. Nagyon elszégyellte magát. Újra kiment a kertbe, magával vitte a háromlábú kisszékét, majd leült a túrások mellé. Most először történt, hogy a kapát nem vitte magával. Csendesen beszélni kezdett a vakondhoz. Először bűnbánó szavakkal kért tőle bocsánatot. Régóta nem beszélgetett már senkivel. Azután még sokáig beszélt hozzá, sok mindenről… Napnyugtára lelke fájó emlékeinek egy részét elfújta a meleg nyári szél. A kis vakond iránt érzett haragja is végleg elszállt. Talán maga sem gondolta, hogy egy kicsiny állattal fogja megosztani gondolatait.
Az este változást hozott az életében. Hosszú idő után először hajtotta fejét álomra boldogan azzal a tudattal, hogy az élet apró örömökből áll, melyek váratlanul lepnek meg minket.

Nagy Noémi
2022.05.24.