/Szívügyek/
Megszólalt a csengő. Persze nem hallotta meg. De hogy is hallhatta volna, amikor a ház végében gereblyézett. A fáról hulló falevelek egész héten munkát adtak neki. Ő meg gereblyézett. Kitartóan. Mindennap. A zsákokat a város biztosította, amiben a leveleket felszedte. Elég hamar rájött, hogy hogyan is lehet eredményesebben pakolni a zsákot, mert a száraz falevél mindig kibújt a kesztyűs újai közül. Először nevetett, hogy milyen ügyetlen, hogy sokszor több levél került a zsák mellé, mint bele. Aztán bosszankodott. Egy fárasztó nap után elgondolkodott azon, hogy miért is bosszankodik, hisz van ideje. Senki nem hajtja, a dolgát ő osztja be. És ha el is marad valami az csak az ő gondja. Így aztán szép komótosan folytatta a gereblyézést, a falevelek zsákba pakolását. Volt ugyan olyan, amikor úgy érezte, hogy ez egy végtelen munka, hisz ha egyik nap össze is szedte a leveleket, másnap ugyanannyi, vagy több volt a földön. A szomszéd is rendszeresen gereblyézett, és ha nem is aznap, de másnap szépen zsákba került a levél. Az is kedves gesztus volt tőle, és a többi szomszédtól is, hogy amikor feltámadt a szél és az egész utca levelét az ő háza elé fújva, mindenki hozta a zsákját és közösen felszedték az összeállt leveleket. Nem véletlen, hogy úgy érezte jó itt lakni. Eddig jutott a gondolatban, amikor felfigyelt a kutya csaholására. Elindult a ház eleje felé. Még ki se lépet a fal mögül rögtön meglátta az autót. Nagy fehér monstrum volt az oldalán barnával felpingálva, hogy csempekályhák. Alatta még volt valamilyen írás meg telefonszám, és oldalt a név, szép nagy kerek betűkkel. Rögtön tudta, hogy ki áll a kapuja előtt.
Egy pillanatra megállt. Átvillant az agyán, hogy nem nyitja ki a kaput. Sőt, elő se jön. Akkor talán elmegy a férfi. A kutya végül is megoldotta ezt a dolgot, mert odaszaladt hozzá, tőle meg a kapuhoz. Inkább előjött. A férfi a kapu mellett állt. Mindkét kezével a kovácsoltvas kerítés díszcsúcsát markolta. Csúfolódó mosollyal a szája szegletén nézte a közeledő nőt.
– Jó topis vagy. Mindig ilyen elhanyagolt vagy itthon? – kérdezte.
– Szerintem látszik, hogy munkaruha, és az is, hogy épp dolgozom. – szólt a nő bosszankodva.
– Egy jó nő, otthon is add magára. Szervusz. Erre jártam, gondoltam beugrok, vagy hiába jöttem, be se engedsz? – kérdezte, miközben látszott rajta, hogy csak ugratni akarja a nőt.
Nem sok hiányzott, hogy a nő ott hagyva, bemenjen a házba, végül is odalépet a kapuhoz és a kulcsot elfordítva, kitárta azt. Lassan féléve leveleztek a neten és most látták egymást először élőben. A nő végignézet a férfin. Átfutott az agyán, hogy jól néz ki. Tényleg helyes. Nem látszik rajta, hogy betöltötte a 61. évét. Az is átfutott az agyán, hogy azért tényleg felvehette volna a jobbik mackónadrágját. A férfi hátrébb lépet vagy két lépést és onnan kezdte mustrálni, majd megfordult és elindult a kocsihoz. Kinyitotta az ajtót, benyúlt , majd a nő felé fordulva odaszólt, hogy jöjjön segíteni. A nő tétovázott, úgy érezte, hogy ott a kapu belső oldalán biztonságban van. Végül is nem tudhatja, miért hívja oda. Tetszet neki a férfi, de érzett valamit, ami óvatosságra intette. Az kitárta a kocsi csomagtartóteret. Jó pár kas volt benne mind tele különböző gyümölccsel. Volt alma, volt körte és volt birsalma is.
– Ma mustrán vagyok, végig járom a nőket, akikkel levelezek. Mindnek viszek egy-egy kas gyümölcsöt, aztán holnapra eldöntöm, hogy kit viszek vasárnap a házamba ünnepi ebédre. – mondta a férfi.
A nő csak nézte elképedve. Az meg csak pakolta lefele a kasokat a kocsiról.
– Pakold vissza. Itt nem kell hagynod gyümölcsöt. Én nem megyek veled se vasárnap, se máskor, se a házadba, se máshova. – szólt haragosan.
– Na nehogy már megharagudj, hisz tudod, hogy csak viccelek. Ne légy már ilyen mimóza. Tudod, hogy csak veled leveleztem, komolyan.
Odalépve a nőhöz, megfogta a karját. Álltak egymással szemben és a férfi tudta, hogy ezt a nőt elvesztette. Pedig tetszett neki. Nem csak dolgos volt, meg helyes, de szép is. A környezete is tetszet. Még most is látszottak a virágágyások. Látszott a zsákokba összegyűjtött falevél, és a szépen meszelt ház is tetszet. Látta a nő kezén, hogy ha kell megfogja a munka végét. Meg okos is volt, nem csak a TV sorozatokról lehetet vele beszélgetni. Úgy összességében ez volt a legjobb nő azok között, akikkel levelezett. Nem is igazán értette, hogy hol hibázott, hisz a többi mind díjazta ezt a stílust, amit felvett, annak érdekében, hogy megkapja bármelyiket. És azért az ölelésekért, amit kapott igazán nem nagy ár volt az a kas gyümölcs. Ránézett a három, már lepakolt, gyümölccsel teli kasra. Megfogta és egyenként bevitte az udvarba. Letette. Kilépett az utcára. Odalépet a nőhöz, lehajolt hozzá, megpuszilta.
– Kedves arcod van, ugye tudod? – tett még egy utolsó kísérletet.
Beszállt a kocsiba, bekapcsolta a lámpákat, még intett egy bátortalant, aztán indított. A nő csak nézte könnyes arccal, ahogy elnyeli a meszesség az Antal feliratot.
Írta: Jártó Róza
Kedves Tollforgató!
A Te történeted is nagyon szép, megható, s főleg tanulságos volt! Gondolom nem csak én látom úgy, hogy a dolgos nő egy kicsit megalázottnak érezte magát.
A férfi annak ellenére, hogy a mú visazautasította, mégis otthagyta ahárom ksa gyümölcsöt. A nő hagyta ezt. Majd könnyes szemmel nézett az autó után.
Szívesen olvastam!
Üdv.:Torma Zsuzsanna
🙂