Halló, halló!


Halló, halló, ez itt a huszonegyedik század!
Tessék figyelni, aki egy kissé most lemaradt, annak most dióhéjban elmondanám, mi is történt mostanában.
Figyelem! Ott hátul is az ezerkilencszáztízes évek is figyeljenek. Nekik rettenetesen sok újdonságot tudok mondani.
Kezdjük máris a TV-vel! Khm… Elnézést, szóval egy olyan kis ládával, vagy dobozzal, ami képeket képes mozgásba hozni. Hosszabbik nevén egyébként mellékesen televíziónak hívjuk, de ez túl hosszú ebben a rohanó világban, ezért mindent, amit lehet, azt rövidítünk. Oksi?
Tehát a néző egyfajta mozgóképet lát, ami különös örömmel tölti el unalmasabb óráiban.
Hogy mi az, az unalom?
Na erre majd később visszatérünk.
Arra kérném a hatvanas éveket, ők azért már ismerik valamennyire a televíziót, a szünetben válaszoljanak az idősek kérdéseire, ugyanis nincs időnk, tovább kell haladnunk, hogy minden témát tudjunk érinteni. Látják, a rádiót direkt hagytam ki, annyira sietnünk kell.
Tudom, tudom, Önöknek ott a XX. század első felének furcsa ez a mentalitás, de higgyék el, nem csak én vagyok ilyen, mindenki ebben a rohanó világban él, ebből már ismer valamit a nyolcvanas évek második fele. Bólintsanak, ha így van! Köszönöm.
Ki tudja, miért, de mindig sietnünk kell valahova. Az idő pénz, ez diktál mindenkinek. Ha sok időt vesztegetünk valamire, tulajdonképpen olyan, mintha az ablakon szórnánk a pénzt. Ja, amúgy a fizetőeszköz már forint, de nemsokára Eurónak fogjuk hívni. De ezt csak zárójelben mondtam.
Tehát sietünk, mert be van táblázva minden egyes percünk a napban. Nekem momentán erre a tájékoztatóra negyven percet adtak, ami valljuk meg, teljességében lehetetlen, hogy elég legyen egy egész század bemutatására. Nos, ha nem muszáj, kérem, ne hátráltassák munkámat. Ha valamit nagyon nem értenek, inkább kérdezzék csak az Önök előtt ülőket, hátha ők már tudnak valamit a dologról.
Kilencvenes évek, bennetek bízom. Mondjátok el az egész huszadik század második felének a helyzetet! Beszéljetek gazdaságról, politikáról, hogy mennyire megrendült a bizalom, hogy megugrott a lopások száma, a bűnözés, hogyan változott a sport, azon belül is a labdarúgás. És ne felejtsetek el beszélni a minőség romlásáról se. És Önök, ötvenes évek, ne legyenek restek mesélni szüleiknek, gondoljanak csak arra, ők mennyit meséltek Önöknek, mikor gyermekek voltak. Itt az idő, hogy meghálálják ezt nekik! Meséljenek a korról, amiben élnek! Kérem, hagyok időt! Nem sokat, de hagyok.
Á, látom, már meg is vannak. Első, második világháború? Rendben? …Igen… nincs már Monarchia.
Jól hallom, itt középen már a forradalom a téma? Helyes, nagyon helyes.
Ó, itt elől hallom már, rendszerváltás, nagyon jó! Igen, hallom a politikusok nevét is, remek, nagyjából meg is vagyunk.
Nos, egy kis figyelmet kérek! Most együtt átlépünk a huszonegyedik századba. Bemutatnám Önöknek ezt a száguldó századot. Mennyi minden történt benne, pedig alig több mint tíz éve tart. A következő óriáskivetítőn… Apropó óriáskivetítő! Mindenki hallott már róla? Hm… Végül is mindegy. Most akkor látni is fogják. Ezen a kivetítőn láthatják a világhálót. Manapság szokás, hogy mindent angolul mondunk, csakúgy mint ezt is, Internetnek nevezzük.
Mit nem értenek ezen? Ez egy globális falu! Ennyi az egész. Minden egy helyen megtalálható. You can choose what you want. Zseniális, nem?
Hogy merőben fölösleges? Már mért volna fölösleges? De hát első kézből értesülünk a világ dolgairól.
Van más bajuk is Önöknek? Mindenki a maga háza körül sepregessék? Jól hallom?
Jó az igaz, nem mindig hasznos dolgokra használjuk, belátom. Jójó, tényleg, elég gyakran használjuk butaságokra. Igen, egy picit tényleg mérsékeltebb a kultúra ez által. Nos, az összetartás is gyengült. Igaz!
De van még itt valami, amit nem láttak, és enélkül kár volna távozniuk. Nézzék csak, ennek a weboldalnak a segítségével megtalálhatják a világ másik végén élő ismerősüket és akár azonnal beszélgethetnek is velük.
Most meg mért nevetnek? Hogy az ember ne akarjon virtuális barátságra alapozni? Sokkal többet érnek a közvetlen környezetünkben élő hús-vér emberek, akiknek a gondolkodása nincs ennyire elszállva a mienktől? De hát kommunikálhatunk velük akár több ezer kilométer távolságból is!
…Nem, nem lehet őket megölelni. Érezni sem lehet őket… Fülükbe súgni? Nem, azt sem lehet. Csókot sem adhatunk nekik…
Na ne vicceljenek! Megcsiklandozni sem lehet őket.
És ami a legborzasztóbb, együtt sírni és együtt nevetni sem lehet velük.
És egy jó pohár bor mellett elnosztalgiázni a régi szép időkön… Nos, azt sem lehet…
Hogy mit is lehet csinálni? Kezdem úgy érezni, hogy nem sok mindent.
Pár év múlva, úgy érzem, már én is Önök között fogok helyet foglalni, ugyanis már most vannak olyan dolgok, amiket már én sem nagyon értek.

Írta: Szabó László

“Halló, halló!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves László!
    Ez egy ötletes, szellemes, remek írás! Nagyon jól összeszedted, tetszett benne az a nem tolakodó kis társadalom kritika, és együtt az egész kerek. Gratula!
    Szeretettel: Tara

Szólj hozzá!