Maffiózók

Emlékezetes marad az a reggel. Nem csak a magam, de sok-sok ember számára is. Lesz olyan aki jó kedvel gondol erre a hajnalra és lesznek olyanok, akik rossz kedvel és olyanok is akadnak, akik szeretnék elfelejteni. Most, jó pár évvel az eset után is fel tudom idézni minden percét. Fiatal voltam. Mindig éhes, mindig szerelmes és mindig pénztelen. Mivel a szüleim gazdaságában dolgoztam, szakmám semmi, a vágyaimon kívül más motiváció nem volt arra, hogy pénzhez jussak.
Épp ezért fogtunk össze a haverjaimmal és vállaltunk fel minden munkát ami felvállalható volt. Megtudtam, hogy Pirityre több vagon sóder érkezik, aminek a kirakása határidőre kell, hogy megtörténjen. Én a két haverommal, Jóskával és Antallal felvállaltam ezt a munkát is. Természetesen a szüleim csak úgy engedtek el, ha előtte elvégzem a teendőimet a gazdaságban. Akkor négy tehenünk volt, vagy harminc disznó és mivel már szállítás után voltunk, így birka csak mintegy öt lézengett a karámban. Amúgy is leépítés alatt volt a birka állomány. Ahogy szűkült a legeltetési lehetőség, úgy kezdett gazdaságtalan lenni a birkatartás. Amúgy is csak megélhetési vállalkozásban gazdálkodott a család.
A termelőszövetkezet feloszlott, más lehetőség pedig nem adódott. Ezért döntött édesanyám arról, hogy gazdálkodni fogunk. Adott volt a tanya, ahol a gazdasági épületeken kívül, volt egy romos tanyaház, meg egy sufni, ahol én aludtam, hogy őrizve legyen az állat állomány. A nyolcadik osztály elvégzése után, mivel szükség volt a munkámra, a szüleim nem engedték meg, hogy továbbtanuljak. A katonaság letöltése után, mindenki azt hitte, hogy megnősülök. Elsősorban azért, hogy kevesebb munka essen rám itt a gazdaságban. Én viszont nem így gondoltam. Kicsi pénzemet összespórolva, vettem egy lerobbant Trabantot.
A haverjaimmal helyre pofoztuk. Onnantól avval hordtam a tápot az állatoknak. És avval jártuk az éjszakát is. Akkor még nem futkosott annyi autó az utakon. Mi szépen beültünk a Trabantba és elindultunk Pirityre, a vagonokhoz. A csomagtartóba beraktunk két szívlapátot, egy csákányt, egy ásót és egy kisebb lapátot is, és természetesen a jó kopott, de annál erősebb seprő sem maradt ki. Na meg a hat pár kesztyű. Erre azért volt szükség, mert már jártunk úgy, hogy elszakadtak a kesztyűk és mivel nem volt tartalék nálunk az ujjam hegye kisebesedett, ami miatt alig tudtam a gazdaságban a munkám ellátni. Márpedig az állatokat etetni kell. Tehát felkészültünk.
A szüleim abban a hitben voltak, hogy én a haverokkal, csajozni járok. Pedig nem. A szomszéd árulta a tanyáját, arra fájt a fogam, arra gyűjtöttem a pénzt. Hat vagon sóder várt arra, hogy kikerüljön a vagonból. Mi meg a munkám elvégzése után felkerekedve végre eljutottunk Pirityre. A munkavezető már várt minket. Kicsit meglepődött, hogy milyen fiatal emberek jöttek dolgozni. Pálinkával kínálta a társaságot, de mi elutasítottuk. Fogadalmunkat betartva, egyikünk se ivott, se sört, se bort, se pálinkát. Úgy döntöttünk, hogy amíg nincs, mindhármunknak lakása, kocsija addig pia, egy korty se. Addig csak munka és munka és munka. Első az én álomtanyám volt. Már alig hiányzott a vételárból pár ezer forint. Először nekiálltunk enni. Jó zsírosan megkent kenyér és víz volt az eledel. Ennek beszerzése és elkészítése mindig Antal dolga volt. Jóska a szerszámokat rendezte, az én dolgom meg az volt, hogy munkát keressek és a Trabantról gondoskodjak, hogy menetkész állapotban legyen. Mindhárman tettük a dolgunkat. Jól össze szokott kis csapat voltunk. Evés után felrántottuk a gumicsizmát, felhúztuk a kesztyűt és elkezdtünk dolgozni.
A vagon ajtaja könnyen nyílt. Így rengeteg sóder ki is ömlött a földre. Először dúrtuk lefele a sódert. Amikor megállt az ömlés, akkor áthánytuk a kijelölt területre. Visszamászva a vagonba megkezdtük a lapátolást. Nyomás, emelés, dobás, nyomás, emelés, dobás. Órákon át. Éjfél körül ismét leültünk enni. Antal szalonnát vett elő és hagymát. Jó nagy karéjt szelt a kenyérből mindhármunknak. Szó nélkül ettünk. Aztán meghúztuk a kannát, és irány vissza a vagonba. Hajnali fél négyre végeztünk. Felköltöttük a munkavezetőt, leigazolta, hogy rendben átvette, a munkát. Megdicsért minket, hogy milyen gyorsan és mégis tisztán dolgoztunk. Beültünk a Trabantba. Ekkor szinte egyszerre tört ránk a fáradság. Eldöntöttük, hogy a kocsma oldalához húzódva, alszunk pár órát. Szépen be is álltam a falhoz. Antal volt a legkisebb közülünk, ezért ő a hátsó ülésre, én a vezetőülésre, Jóska meg az anyósülésre ült. Feltettük a napszemüveget, hogy ne lássák, hogy alszunk és bevertük a szunyát. Ami eztán történt arra természetesen nem emlékezhetek, hisz aludtam, de minden szavát hiszem, és úgy adom tovább ahogy nekem is elmesélték.
Félöt körül megérkezett a kocsmáros. Mikor meglátta a Trabantot, rossz érzése támad, de össze szedve bátorságát, benézve az ablakon mégiscsak ránk kérdezett, hogy mit keresünk mi ott. Valami választ adhattunk, mert vissza ment és kinyitotta a kocsmát. Épp kész lett, mikor megérkezett az első vendég, aki félálomban hajtotta fel a pultra sorba kikészített féldecik egyikét. Míg arra várt, hogy a pálinka minden cseppje szépen átjárja a testét, a kocsmáros tájékoztatta arról, amit reggel tapasztalt a kocsma körül. A vendég kilesve az oldalsó falra, megerősítette, hogy a három napszemüveges férfi, mereven előre nézve továbbra is ott van.
– Egyértelmű, hogy ezek valami rosszban sántikálnak . – tájékoztatta a kocsmárost.
Gyorsan döntöttek. A vendég kiosonva a hátsó kijáraton, kerékpárra pattanva, egy gyorsvonatot is megszégyenítő sebességgel eltekert Horváth Pálhoz, a helyi polgárőrség parancsnokhoz. Az, hallva a tényállást, megcsörgette a 107-et. A rendőrőr-őrsön az ott tartózkodó három rendőr, bepattanva a Ladába, elrobogott a tett helyszíne felé, miután értesítették a közeli város rendőr-őrsét is arról ami itt a közelükben történt, a helyi kocsma sérelmére. Mivel a városi rendőrségen ilyet nem, de a TV-ben annál többet hallottak, ezért azonnal telefonáltak a megyei rendőr-főkapitányságra, arról tájékoztatva őket, hogy feltételezhetően maffia leszámolás készül a közeli kocsma ellen. Azonnali riadó elrendelése mellett a szomszédos megyei rendőr-főkapitányságot is értesítve elindult a rendőröket szállító konvoj, megvédeni a kocsmát, illetve erősítést nyújtani a helyi egységeknek. A kocsmától alig egy kilométerre az útkanyarban állt a kerékpáros, hogy tájékoztatást nyújtson az erősítésnek a helyzetről. Elmondva, hogy a Horváth Pál a polgárőrség parancsnoka és három rendőr már a kocsmában tartózkodik, készen arra, hogy tetten érjék a maffiózókat. Megyei készenléti parancsnok kijelölt még három, közelharcban jeleskedő rendőrt, hogy észrevétlenül behatolva a kocsmába segítsék a helyieket a rossz fiúkkal szemben. Mindenki elfoglalta a helyét. Akkor tapasztalta a megfigyelésre kijelölt rend őre, hogy a Trabantban mozgolódás van. Az ajtókat kinyitva kiszállt a két elől ülő megfigyelt és kisegítették a hátsó ülésről a harmadik személyt is. Akkor a megfigyelő azt tapasztalta, hogy nagy valószínűleg technikai megbeszélést tartott a három megfigyelt, és elindultak a kocsmába. Elől a vezér, a szőke, mögötte a másik kettő. Ebben a sorrendben léptek be a söntésbe. A szőke a pulthoz lépet, a másik kettő mögötte, mintegy védelmet nyújtva a vezérnek, ugyan akkor félelmet keltve az esetlegesen a kocsmáros védelmére kelőkben. A hat rendőr és Horváth Pál a stratégiai megbeszélés szerint araszolt a három maffia taghoz, hogy azokat még a tettük megkezdése előtt leszereljék. És akkor a szőke két kezét a pultra helyezve, arra rátámaszkodva, odafordul a pultoshoz.
– Balaton szelet van? – tettem fel a kérdést.
Miközben kinyújtva a kezem, öklöm a csapos felé fordítva a markomban tartott piros 100-ast meglepetésemben, a pultra ejtettem.

Írta: Jártó Róza