Egyszer már elmeséltem, hogy hallottam, amikor eljött az ősz. A hulló falevelek hangja jelezte az évszakváltást.
Most egy másik történet jutott eszembe az ősz közeledtére.
Augusztus 20. István király szentté avatásának évfordulója.Nemzeti ünnep. Nálunk a búcsú napja.A búcsú a templom, illetve a falu védőszentjének a névnapján van. Az oltárkép a védőszentet ábrázolja. A miénk Szent István , az oltárképen felajánlja országunkat Máriának.
Gyermekkoromban nagyon sokszor és alaposan megszemléltem ezt a képet. Mária szép, fiatalasszony, a Kisjézus kedves kis baba, körülöttük angyalok. István király az oltár előtt térdel, és koronáját nyújtja Máriának.Magyaros, testhez simuló ruhában,oldalán karddal. A dolmányszerű .felöltő selyemből készült, feszült a testen a ruha a kor divatja szerint.
Olyan volt, mint amikor édesanyám öntöttvas lábosában kacsa vagy liba sült, és már pirulni kezdett a hús.
Amikor ezt otthon elmeséltem, kinevettek, aztán meg megszidtak, hogy miért butaságokon töröm a fejem, ahelyett, hogy odafigyelnék arra, amit az atya prédikál. De nekem így is tetszett a kép, olyan vasárnapi, ünnepi illat lengte körül.
Egyébként egész nyáron együtt voltunk az unokatestvéreinkkel nálunk, a nagymamánál. Hatan, hasonló korú lányok, s egy szem (a legfiatalabb ) fiú, a két idősebb unokatestvér már nem járt nyaralni a nagymamához, egyikük Amerikában élt, s a másikuk is dolgozott már.
Búcsú után mindenki hazament, hiszen hamarosan kezdődött az iskola, készülni kellett rá.
Ilyenkor üres lett a ház, nagy volt a csend, és mi, a nővéremmel mindig szomorúak voltunk emiatt.
Mostanában, hevenen túl, megint együtt vagyunk minden nyáron néhány napig, emlékezünk, jókat beszélgetünk, nevetünk, sírunk, mint régen, és én egy- két nappal előbb megyek haza, és néhány nappal később jövök el, hogy ne maradjon a nővérem olyan nagyon egyedül egyszerre, mint ahogy azt gyerekkorunkban éreztük augusztus 20. után…
Ilyenkor láttunk hullócsillagokat is esténként, és mindig azt kívántuk, legyen hamar újra nyár, és lehessünk ismét együtt mi, jóbarát-unokatestvérek. Nyaralni is a nagymamával mentūnk valamelyik nagynénénkhez, s ha némi honvágyunk támadt, énekelni kezdtünk remek, szép világháborús katonanótákat a szegény bakáról, akinek ellőtték a jobb karját, vagy a fiatal hadnagyról, aki egy ütközetben megsérült, így nem akart a kedvese előtt mutatkozni, és egy füstös kocsmában énekelte el esténként a bánatát.
Mi meg megsirattuk ezt a szép történetet, s közben a honvágy is lassan elmúlt, s ment az élet tovább a maga útján.
Aztán felnőttünk, sőt most már meg is öregedtünk.
De a nagy család, az összetartozás érzése, a szeretet és segítőkészség, a barátság megmaradt. Most már örökre.
Tés, 2022. 08.21.
“Őszi történet: Negyedik történet” bejegyzéshez 9 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Marcsi mama!
Köszönöm, hogy olvastad a történetem.
Igen, örülök neki, és büszke vagyok rá, hogy összetartó, szép nagy családban nőttünk fel.
Ölellek szeretettel:
Erzsi
Kedves Erzsébet!
Ma már ezt sajnos sokan nem tudják, hogy milyen érzés a család – barátság. Pedig az nagyon fontos lenne mindenki számára. Sokkal könnyebb lenne az élet!
Köszönöm, hogy olvashattam
Üdv: Marcsi mama
Drága Edit, Kata,Marika,Évi!
Köszönöm, hogy elolvastátok a beszámolómat, nagyon szívesen írok az emlékeimről, a gyermekkoromról,de a későbbiekről is, csodaszép életem volt ( nehéz korban, nehézségekkel ugyan) de a körülményekhez képest békében, boldogságban.
Egy haikuíró csoportban azt írtam önvallomásnak:
” Én nem tudok szép
szavakat írni, nekem
az életem szép…”És valóban az volt!
Az unokatestvér- találkozók pedig akkor kezdődtek újra, amikor a gyerekeink kirepültek, és lett időnk egymásra. ( A gyerekeink még ismerik egymást, de az unokák már nem mindenkit. Ilyen lett a világ! )
Köszönöm, és ölellek Benneteket szeretettel:
Erzsi
Nálunk elfolyt a családi összetartozás, sajnos. Kissé irigykedve olvastam soraid. Szép az, ha megmaradnak a kötelékek, és a régi időkre emlékezik a család. Az olyan, mintha az idő nem múlt volna el, és akik már távoztak közülünk, mind velünk egy asztalnál ülnének. Fontos a gyökerek ismerete… Szeretettel: Éva
Drága Erzsike! Szeretettel olvastam szépen megírt emlékeidet.
Maga az olvasó, magam is igy szeretnénk emlékezni.
Ölelésem: Mária
Kedves Erzsi!
Nagyon tetszett visszaemlékezésed, és az meg még jobban, hogy most is összejöttök pár napra.
Jó csapat voltatok anno, és még ma is azok vagytok. Gondolom, ehhez a nagymama is hozzá járult.
Szeretettel: Kata
Drága Erzsike! Nagyon szép visszaemlékezés. Jó, hogy a testvéreddel megtartottátok ezt a szokásotokat. Legyen szép hétvégéd. Szeretettel Edit
Köszönöm, drága Rita, az olvasást, és a tetsző véleményedet.
Kicsit mi magunk is furcsának tartjuk, hogy megöregedtünk, de ezek a most már
rendszeresen megismétlődő együttlétek ezt is feledtetni tudják.
Újra a régi, bolondos, vidám csapattá változunk vissza ezeken a napokon.
Sokat segít valóban az összeteartozás érzése, a tudat, hogy számíthatunk a másikra…
Ölellek szeretettel: Erzsi
„a nagy család, az összetartozás érzése, a szeretet és segítőkészség, a barátság megmaradt. Most már örökre.”
Talán ez a legfontosabb. Tetszéssel olvastam visszaemlékezésed.
Szeretettel: Rita🍁