Manó

Manó most lett négy éves. Mondhatom ez volt az első év amikor úgy igazából élvezte a telet. Mármint amit most nyújtott. Már az óvodában is nagy várakozás előzte meg a mikulás érkezését. Végül is megjött. A szülők pénzt adtak be, amiből egységes kis csomagokat készítettek a gyerekeknek. Aki ismerte Manót, eddig is gondolhatta, hogy nem egy hétköznapi figura. Határozott emberke volt annyi szent. Ha ment az utcán, megállva a közlekedési lámpa előtt csak akkor lépet az útra, ha zöld volt a lámpa. Kis kezében addig szorongatta a papír zsebkendőt, amíg nem értek oda az út mellett álló szemeteshez, és abba beledobta. Eleinte, a szemeteshez közeledve, megkérte az anyját, hogy törölje már meg a nóziját, hogy legyen mit a szemetesbe dobnia. Szóval határozott volt. A család úgy döntött, hogy Csabát, a legfiatalabb nagybácsit beöltöztetik mikulásnak, Ha már annyira díjazta Manó a mikulást az óvodában, élvezze hogy otthon is jár egy. Szépen össze is gyűltünk a nagy eseményre, még a videó kamera is előkerült. Volt sütemény, szendvics és tea. Végül is mi azt honnan is tudhatjuk, hogy a mikulás mikor ér ide a Manóék kedves, ám nem olcsó albérletéhez. De aztán csak ide ért. Kimentünk megnézni, hogy ki azaz örült aki ilyen vehemenciával veri az ablakot. És láss csodát egy mikulás állt az ajtóban. Manó a megilletődéstől még köszönni is elfelejtett. De biztos ami biztos, megfogva a mikulás kezét bevezette a konyhába. A mikulás meg hagyta. Leülve a konyha asztalhoz, megpróbált ugyan enni, de szakálla miatt ez nem sikerült, ezért bölcs előre látásból, kistányérra szedet pár zserbót, pogácsát, hókiflit és még két szendvicset is és betette a konyha kredencbe. Mi meg csak néztük ezt a mikulást. Nagyon éhes lehet ha ennyire félti a hasát! De se mi, se Manó nem sajnáltuk tőle a finomságokat. Közben persze be nem állt a szája. Mindenkit jól kikérdezett. Ki volt jó, ki volt csintalan? Még Erikát is megdorgálta, mert szerinte kevés zsebpénzt ad Csabának a nagyfiúnak. Azt is szóvá tette a mikulás, hogy ritkán engedi el diszkóba és ha igen, akkor hamar haza kell neki jönnie! Hogy ez a mikulás honnan tud ennyi mindent Csabáról és az őt ért sérelmekről? Még jó, hogy Manóhoz jött! Manó meg hol hozzám, hol az anyjához bújva leste minden mozdulatát, minden rezdülését a mikulásnak. De aztán megváltozott valami. Manó leguggolt, majd közelebb ment az asztalhoz és úgy szemezgette. Megvoltam győződve, hogy a mikulás le lett lepleződve. De ennek jelét nem adta Manó. Sőt. Kiment az előszobába, majd bejött. Látszott, hogy valami nagyon foglalkoztatja. Bármi is volt az, csak nem hagyta nyugodni. mert még egyszer kiment az előszobába. Már arra gondoltam, hogy valami titkos vágya volt, aminek a teljesítését a mikulástól várta. Végül Csaba mikulás is befejezte a magánszámát és előbányászta a pennys piros szatyorból a mikuláscsomagot amit át is nyújtott a gyereknek. Az meg nézte, forgatta a csomagot, miközben hol a mikulásra, hol miránk nézett gondterhelt arccal. Ami ezután történt, azt hiszem sose felejtjük el. Manó az ajándékcsomagot odavágta a mikuláshoz, bedőlve odahajolt.
– Te lopós, add vissza Csabika cipőjét, de azonnal – kiáltott a mikulásra!

Írta: Jártó Róza