Két fura szerzet sétált a néptelen ugaron. Hátuk mögött hagyták az oltalmat adó sűrű, kerek erdőt. Elől légies léptekkel haladt a pilleszárnyú, kecses tündérlány. Folyton hátrapislantott, ahol sorstársa cammogott, a veszedelmes sárkány, fejét hol előre, hol pedig hátravetette, mialatt dörögve szuszogott. Egykoron három fejjel született, ám párbajokban elvesztett közülük kettőt. A rondábbik kettőt. Ez a maradék egy fej valahogy igen barátságos és megnyerő maradt, maga a leány volt ezen a véleményen.
Összetartotta a két lelket a nélkülözés, az egyedüllét. Valamikor ádáz ellenségek voltak, mint tűz és víz, ám egymaguk maradtak a világban. A tündéreket a koboldnépség üldözte el otthonaikból, a legtöbbjük nem élhette túl; míg a sárkányfajt a világ hős királyfiai irtották ki, szinte mind egy szálig. A rengeteg szélén véletlenül találtak egymásra. Ők voltak az utolsók a Földön. Kitaszítottak vagy önszántukból, szabadságot remélve kerestek új hazát?
Egyszer csak különös állatsereglet tűnt fel a dombok között megbúvó völgyben. Egyenesen feléjük siettek, az éhség felülírta félelmüket. Amazok a szabadban lófráltak, csak néhányan aludtak rácsok mögött. Egy nadrágba bújt majom piros biciklivel dülöngélt, színes papagáj fészkelődött a kormányon. Nagy robogással, nyikorgó rollerral érkezett egy fiatal mackó, mellette két fóka orrán csíkos labdát táncoltatott, körülöttük 101 kiskutya csaholt.
A tündér és a sárkány elszédült a látványtól… másnap aztán ketrecbe zárva ébredtek. Marasztalta őket a vezér és testőrsége, nem lehetett nekik ellenállni. A vezető – meglepő vagy sem – egy aprócska bogár volt, akit valamikor egy dühös elefánt rázott le magáról, szegény beverte a fejét egy kemény fatörzsbe, azóta képzelte magát tetterős oroszlánnak, övé volt a teljes hatalom a közösségben. Még az egykori királyt is maga mögé vezényelte, elutasította az ellene felhozott vádakat, belefojtotta a szót a másképp gondolkodókba, lekezelte a bírálóit. Rokonai mind kulcspozíciókat foglaltak el, ott lapultak a feltörekvő, fiatal állatok testén és fülében, láthatatlanul csíptek, az eszméikkel fertőztek meg mindenkit. Jobb keze, a marionett bábú szentül hitte, ő maga mozgatja fején a madzagot.
A tündér és a sárkány új esélyt kapott, új világot fedeztek fel, lelkesen tanulták azt, csak a piros krumpliorros, csörgősipkás paprikajancsitól féltek nagyon. Minden este ugyanazt csinálták: a bájos leány zenére repkedett, a feketében pompázó sárkány tüzet fújt. Voltak velük még mindenféle lények. Voltak, akik a magasban ugráltak, kik késeket hajigáltak, kik tigrisek szájába bújtak, kik eltüntették mások pénzét, kik cintányérokat ütöttek össze, miközben bukfenceztek a porban. Kürt harsant és dob pergett. Feldíszített lovak vágtáztak, foltos fenevadak bömböltek, ostor csattant, kényszerítve, hogy égő karikán ugorjanak.
Minél melegebb lett az otthont adó fészek, úgy szaporodtak el benne a csörgőkígyók, a mindenséget fürkészték, kerestek valamit, egy új prédát, akire kilövellhetik gyilkos mérgüket.
Az évek alatt sokan meghaltak éhen, sokan megfagytak a hideg télben, és ha a tündérlány nem lett volna elég éber, és ha a sárkány nem védelmezte volna őt minden erejével, akkor széttépte volna az irigy horda.
Mégis eljött a szörnyű este: a világ egyetlen egyfejű sárkánya megbetegedett, a láztól túl sok tüzet okádott, a nagy sátor lángra gyúlt, és összeomlott. Mutatványosok jártak gyászmenetet; Pierrot, a reménytelen szerelmes ballagott a hamvakon.
A cirkusz összedőlt. Mi lesz most? Megszöktek az idomított állatok, ketrecük üresen tátongott. Persze az emberek szemében képtelenségnek tűnt a szárnyaló tündérlány, akár egy Greenpeace féle hús-receptgyűjtemény orvvadászoknak; megijedtek a zord tekintetű, parázsszemű sárkánytól, futottak előle lélekszakadva, örökösen hátranézve, így nem vették észre, hogy előttük éhes oroszlánok emelgetik tappancsaikat.
A tarka bohóc azt tanácsolta a menekülő csapatnak, menjenek a titkos helyre. Létezik egy jellemkölcsönző, ahol nemcsak ijesztő külsejüket cserélhetik le, de kedvükre váltogathatják a kibírhatatlan, erőszakos tulajdonságaikat is, hogy szerethetőek legyenek. Különösen vad szörnyeknek és bolondoknak felárral. Ám a helyszínen rá kellett ébredniük, a kereskedés bezárt, a jellemcserék már korábban megtörténtek, ám senki sem hozta vissza a régit, azok ott lapulnak valahol a városok, erdők, állatkertek, manézsok mélyén, új felhasználásban bízva.
Két fura szerzet sétált a néptelen ugaron. Közeledett a sűrű, kerek erdő.
– Ránk szabadult az idő, élvezzük hát ki a szabadság magányát – mondta a vadon szélén a tündér a sárkánynak. – Mindannyian egy hatalmas cirkuszban élünk, ahol a csillagok figyelik a produkciókat. Tapsot, elismerést alig kapunk, sokszor csak záptojás és rothadt paradicsom jut. Ennek a gömbölyű cirkusznak porondja maga a végtelen, nézőtere pedig az egész galaxis…
Ti pedig, hitetlenkedő olvasók, vigyázzatok! Egy szelídített, kerékpározó, szemüveges barnamedve bármikor felbukkanhat akár a Ti portátokon is, aki könnyen visszaváltozhat vérszomjas vadállattá, és akkor felfal minden útjába kerülőt, mert ő a földkerekség ura akar lenni, hisz könnyűszerrel elbánik minden lénnyel!
Fékezhetetlen?
Összetartotta a két lelket a nélkülözés, az egyedüllét. Valamikor ádáz ellenségek voltak, mint tűz és víz, ám egymaguk maradtak a világban. A tündéreket a koboldnépség üldözte el otthonaikból, a legtöbbjük nem élhette túl; míg a sárkányfajt a világ hős királyfiai irtották ki, szinte mind egy szálig. A rengeteg szélén véletlenül találtak egymásra. Ők voltak az utolsók a Földön. Kitaszítottak vagy önszántukból, szabadságot remélve kerestek új hazát?
Egyszer csak különös állatsereglet tűnt fel a dombok között megbúvó völgyben. Egyenesen feléjük siettek, az éhség felülírta félelmüket. Amazok a szabadban lófráltak, csak néhányan aludtak rácsok mögött. Egy nadrágba bújt majom piros biciklivel dülöngélt, színes papagáj fészkelődött a kormányon. Nagy robogással, nyikorgó rollerral érkezett egy fiatal mackó, mellette két fóka orrán csíkos labdát táncoltatott, körülöttük 101 kiskutya csaholt.
A tündér és a sárkány elszédült a látványtól… másnap aztán ketrecbe zárva ébredtek. Marasztalta őket a vezér és testőrsége, nem lehetett nekik ellenállni. A vezető – meglepő vagy sem – egy aprócska bogár volt, akit valamikor egy dühös elefánt rázott le magáról, szegény beverte a fejét egy kemény fatörzsbe, azóta képzelte magát tetterős oroszlánnak, övé volt a teljes hatalom a közösségben. Még az egykori királyt is maga mögé vezényelte, elutasította az ellene felhozott vádakat, belefojtotta a szót a másképp gondolkodókba, lekezelte a bírálóit. Rokonai mind kulcspozíciókat foglaltak el, ott lapultak a feltörekvő, fiatal állatok testén és fülében, láthatatlanul csíptek, az eszméikkel fertőztek meg mindenkit. Jobb keze, a marionett bábú szentül hitte, ő maga mozgatja fején a madzagot.
A tündér és a sárkány új esélyt kapott, új világot fedeztek fel, lelkesen tanulták azt, csak a piros krumpliorros, csörgősipkás paprikajancsitól féltek nagyon. Minden este ugyanazt csinálták: a bájos leány zenére repkedett, a feketében pompázó sárkány tüzet fújt. Voltak velük még mindenféle lények. Voltak, akik a magasban ugráltak, kik késeket hajigáltak, kik tigrisek szájába bújtak, kik eltüntették mások pénzét, kik cintányérokat ütöttek össze, miközben bukfenceztek a porban. Kürt harsant és dob pergett. Feldíszített lovak vágtáztak, foltos fenevadak bömböltek, ostor csattant, kényszerítve, hogy égő karikán ugorjanak.
Minél melegebb lett az otthont adó fészek, úgy szaporodtak el benne a csörgőkígyók, a mindenséget fürkészték, kerestek valamit, egy új prédát, akire kilövellhetik gyilkos mérgüket.
Az évek alatt sokan meghaltak éhen, sokan megfagytak a hideg télben, és ha a tündérlány nem lett volna elég éber, és ha a sárkány nem védelmezte volna őt minden erejével, akkor széttépte volna az irigy horda.
Mégis eljött a szörnyű este: a világ egyetlen egyfejű sárkánya megbetegedett, a láztól túl sok tüzet okádott, a nagy sátor lángra gyúlt, és összeomlott. Mutatványosok jártak gyászmenetet; Pierrot, a reménytelen szerelmes ballagott a hamvakon.
A cirkusz összedőlt. Mi lesz most? Megszöktek az idomított állatok, ketrecük üresen tátongott. Persze az emberek szemében képtelenségnek tűnt a szárnyaló tündérlány, akár egy Greenpeace féle hús-receptgyűjtemény orvvadászoknak; megijedtek a zord tekintetű, parázsszemű sárkánytól, futottak előle lélekszakadva, örökösen hátranézve, így nem vették észre, hogy előttük éhes oroszlánok emelgetik tappancsaikat.
A tarka bohóc azt tanácsolta a menekülő csapatnak, menjenek a titkos helyre. Létezik egy jellemkölcsönző, ahol nemcsak ijesztő külsejüket cserélhetik le, de kedvükre váltogathatják a kibírhatatlan, erőszakos tulajdonságaikat is, hogy szerethetőek legyenek. Különösen vad szörnyeknek és bolondoknak felárral. Ám a helyszínen rá kellett ébredniük, a kereskedés bezárt, a jellemcserék már korábban megtörténtek, ám senki sem hozta vissza a régit, azok ott lapulnak valahol a városok, erdők, állatkertek, manézsok mélyén, új felhasználásban bízva.
Két fura szerzet sétált a néptelen ugaron. Közeledett a sűrű, kerek erdő.
– Ránk szabadult az idő, élvezzük hát ki a szabadság magányát – mondta a vadon szélén a tündér a sárkánynak. – Mindannyian egy hatalmas cirkuszban élünk, ahol a csillagok figyelik a produkciókat. Tapsot, elismerést alig kapunk, sokszor csak záptojás és rothadt paradicsom jut. Ennek a gömbölyű cirkusznak porondja maga a végtelen, nézőtere pedig az egész galaxis…
Ti pedig, hitetlenkedő olvasók, vigyázzatok! Egy szelídített, kerékpározó, szemüveges barnamedve bármikor felbukkanhat akár a Ti portátokon is, aki könnyen visszaváltozhat vérszomjas vadállattá, és akkor felfal minden útjába kerülőt, mert ő a földkerekség ura akar lenni, hisz könnyűszerrel elbánik minden lénnyel!
Fékezhetetlen?
Írta: Szántó László
Elolvastam az összes történetet, mindegyikben találtam nagyon értékes dolgokat. A megadott cím eleve a mese világa felé terelgette az írókat. A Te történeted tetszett a legjobban, mert ez a mese hasonlít a legjobban a valóságra.
Annyira imádtam, hogy örömömben Rád szavaztam.
Szeretettel: Klári
Kedves Tollforgató!!!
Tündéri kis történetet faragtál ebből a megadott címből.
Szeretettel olvastam:Rozálka
Nagyon aranyos történet, a vége meglepett egy kicsit!:)
Üdvözlettel: G.