Jönnek és mennek az emberek életünkben.
Talán nem azért hagynak el minket mert nem szeretnek, hanem éppen azért, mert szeretnek.
Főleg az erős emberek azok akik elmennek mellőlünk, ès mi tudjuk, hogy ez így van rendjén.
Azért hagynak magunkra, hogy megerősödjünk, azért hogy végre a saját lábunkra álljunk, esélyt adva egy boldogabb életre, amiért először még keservesen megfizetünk, de azután valami olyasmit kapunk örökül amit a halálunk napjáig senki nem vehet tőlünk el!
Vannak akik rohanva távoznak, a saját boldogulásuk érdekében, azért, hogy jobb a terhesség életüket, ez nem önzőség a részükről, sőt mi lennénk önzőek, hanem engednénk el őket!
Nyomokat hagynak ugyan, leckéket tanítanak és talán ők is tanulnak tőlünk valamit, de azután tovább kell menniük, viszont az élet valóban kiszámíthatatlan és sosem tudhatjuk, hogy mikor alakulnak a dolgok éppen úgy, hogy meglepetés legyen a jelenés!
Bár annyi biztos, hogy ezt a napot sosem felejtjük el!
