A tündér és a Sárkány – HETEDIK TÖRTÉNET – 3. helyezett

Összes megtekintés: 965 

Hónapok óta nem esett az eső. A madarak csendben húzódtak meg a lombok között, fejüket szárnyuk alá dugták és nyári záporról álmodtak. Lassan minden rozsdás sárga szint vett fel, lecserélve üde zöld pompáját a rét és az erdő.
Apró gyíkocska nyújtózkodott a sziklán, ő élvezte a nagy meleget. Különleges színe volt. Nem egyszerűen zöld vagy szürke, testén a szivárvány szinte minden színe megtalálható volt. Hátán egyedi, ezüstszínű taraj tette külsejét még különlegesebbé, szeme élénken csillogott, már ha éppen nem aludt. Méltóságteljesen nyúlt el a kövön, néha unottan nyitotta ki aprócska szemeit, majd mivel unalmasnak találta maga körül a világot a boldog semmittevésnek adta át újra magát.
Magányos volt, de nem bánta. A többi gyík nem értette meg fura szokásait, és kiközösítették. Nem azt ette mint a többiek, nem kereste a társaságukat, szinte mindenben más volt. Egyszer aztán gondolt egyet és elindult új otthont keresni magának. Ösztönösen vitték a lábai míg el nem ért egy rétre ahol elégedetten nyújtózott el egy meleg kövön.

Egyszer csak lépésekre figyelt fel. Kinyitotta a szemét és meglepődve vette észre, hogy egy kócos fiatal lány közeledik fáradtan, rogyadozó járással éppen az ő sziklája felé. Erre már ijedten kapta fel a fejét és fürgén a szikla alá rejtőzött. Minden álom kiment a szeméből. Idejét nem tudta mikor látott emberi lényt. Igazából azt sem tudta látott-e már egyáltalán, mert nem sok emléke volt. Valahonnan mégis tudta, hogy emberlány. Az lerogyott a kőre és hangos zokogásban tört ki. A kis gyík nem tudta mit tegyen. Nem esett jól neki a hűvös árnyékban rejtőzködni, felhevült teste egyre jobban kezdett megmerevedni a hirtelen hőmérsékletkülönbség miatt. Ha ez így folytatódik el sem tud majd menekülni, ha kell. Már éppen óvatosan elosont volna, amikor a lány megszólalt. Vagyis a szája nem mozgott, de ő mégis hallott valamit. A kétségbeesett, kusza gondolatok megrettentették. Valaki elől menekül ez egyértelmű. Ismerős érzés járta át és még jobban kirázta a hideg. A következő pillanatban félelem hasított pici szívébe, ugyanis egy puha de határozott kéz ujjai között tért magához, pár centiméterre a lány arcától. A jövevény kíváncsian szemlélte az aprócska lényt és igyekezett nagyon barátságosan nézni rá. Szinte egyszerre jöttek rá hogy hallják és értik egymás gondolatát.
A lány ijedten ejtette ki az aprócska lényt kezéből, amaz pedig kidülledt szemmel meredt rá. Félelme teljesen elmúlt és kellemes érzés kerítette hatalmába.
– Ki vagy te? – kérdezte a lány.
– Én, én, nem is tudom, gyík vagyok. – hallatszott a bizonytalan válasz.
– Azt látom. – mosolygott a lány, és újra felemelte.
A gyík nem tiltakozott, hanem kíváncsian tanulmányozni kezdte az előtte lévő arcot. Ahogy a tekintete a lány nyakára siklott, egy barna foltot vett észre, amolyan szemölcs félét. Mintha látta volna már azt valahol vagy valamikor. A lány kezével most a nyakához kapott és végigtapogatta a bőrét. Szíve egyre hevesebben kezdett verni és fura érzése támadt. De nem volt ideje ezen gondolkodni, mert a következő pillanatban a távolban lövés dördült és az aprócska lény megvonaglott a lány kezében. Szinte egyszerre sikoltottak fel a fájdalomtól bár a lövés nem őket érte. Szétnéztek de senkit nem láttak. Majd lassan halk, de határozott szárnysuhogásra lettek figyelmesek és egy hatalmas madár kontúrjai kezdtek kibontakozni az égen. A következő pillanatban egy gyönyörű sas zuhant a rét közepére. A lány felugrott, miközben új barátját leejtette a földre. Az nagyot nyekkent, majd mikor magához tért, izgatottan a lány után eredt. Ő maga sem értette miért.

A sas élénk szemeiben fájdalom égett. Mozdulni nem bírt, a lövés a szárnyát érte és bár legszívesebben elmenekült volna mégis hagyta hogy a lány nagy nehezen felemelje és a bokrok felé vonszolja. Érezte hogy nem kell félnie. A következő pillanatban csaholó kutyák és lovak vágtatása hallatszott, emberek örömittas ordítása közepette. A sast keresték. Egy ideje szájról szájra járt a hír egy hatalmas és szép madárról. A vadászok most nem akarták elhinni milyen szerencséjük van, hogy megtalálták és meglőtték azt.

A lány a bozótban iszonyatosan félt. Még élénken élt benne a várbörtönben eltöltött idők súlya, a sok gonoszság amiről fogolytársai beszámoltak. Észrevette az aprócska gyíkot, amelyik ahelyett hogy elmenekült volna, még mindig követte őt. Az üldözök egyre közelebb értek. A kutyák szagot kaptak és már csak méterekre voltak a rejteküktől. Akkor a lány felállt, háta kiegyenesedett, felemelte fejét, íriszének színe hirtelen kékről bíborszínre változott, szája kinyílt és ismeretlen szavakat kezdett mormolni. A kutyák azonnal irányt váltottak és gazdáikat ellenkező irányba vezették.
A következő percben hatalmas villanás vakította el őket. Mikor a lány kinyitotta a szemét, az ijedtségtől hátra hőkölt, de aztán a felismeréstől boldogan ugrott rég nem látott barátja nyakába és csókolta ahol érte. Hatalmas sárkányt ölelt önfeledten. Visszatértek végre az emlékei. Izgatottan nézett végig magán, aranyló ruháján és megtapogatta fejdíszét. Hirtelen hatalmas mennydörgés rázta meg a földet és végre esni kezdett az eső. Behúzódtak egy nagy fa alá. A föld és minden növény mohón szippantotta be a megváltást hozó esőcseppeket.
A sárkány nagyot ásított és a lány felnevetett.
– Azt ne mondd, hogy álmos vagy. Mindig csak aludnál, ki látott már ilyen sárkányt.– és szeme boldogan csillogott ahogy végigsimított tekintetével régi, elválaszthatatlan barátja robosztus alakján. Sehol nem látott rajta sérülést, ez nyugalommal töltötte el. A sárkány volt vagy tíz méter hosszú, félelmetes alakja ellenére meleg barna szemekkel, hátán ezüst tarajjal. Bambán nézett és hosszú percek teltek el mire rájött mi is történt valójában. Akkor tekintete feléledt és ahogy lassan visszanyerte emlékeit egyre boldogabban nézett szét maga körül. Egyszerre akart repülni, tüzet okádni.
Seila a tündér és Kuntar a sárkány voltak a vidék jóságos őrzői hosszú idők óta. Vigyáztak az emberekre, állatokra, növényekre. Ők fakasztottak felhőből esőt, száraz ágból rügyet, űztek viharos szelet messzire és térítettek el villámot, ha az bárkit veszélyeztetett. Elválaszthatatlanok voltak és ismerték egymás minden gondolatát.

Lassan már egy éve történt, hogy a király a tisztáson véletlenül észrevette a sárkányt és Seilát. Ahogy a lányt meglátta az azonnal elbűvölte szépségével. Előbújva rejtekéből lovon sietett feléjük, de a lány a sárkány hátára pattant és már el is tűntek. A férfi nem nyugodott és a keresésére indult. Senki nem hallott felőle, kivéve egy gonosz boszorkát, aki az erdő mélyén lakott. Az volt segítségére fondorlatos terve megvalósításában. A banya már régen át akarta venni a hatalmat a természet felett de egyedül nem volt se bátorsága se ereje véghez vinni tervét. Most jó alkalom nyílt arra hogy együtt elérjék céljukat. A varázslathoz királytól származó három csepp vérre és a korona legszebbik, porrá zúzott ékkövére volt szükség. A többi hozzávaló már régen megvolt. A király boldogan áldozott bűnös terve érdekében.
Neki csak a lány kellett, így hamar megegyeztek.
A banya elkészítette a bájitalt és azt annak a kútnak a vödrébe öntötte, ahová a tündér és a sárkány jártak vízért. Sokszor megleste már őket és egy bokor tövében kuporogva ábrándozott, hogy egyszer megszerzi hatalmukat. Eljött hát az idő, már minden rendelkezésére állt gonosz tervéhez. Ha ő uralhatná a természetet, olyan hatalomra tehetne szert, amivel egy uralkodó sem rendelkezett. Félelmetes vigyor terpeszkedett rút arcára, kivillantva sárga fogait, már azt a párat amivel még büszkélkedhetett. Amikor azok ittak a vízből a bokor felől egy suttogó hang egyre erősebben hallatszott, majd szinte mennydörgésszerűen hasított a levegőbe:

„Sárkány teste váljon ketté, gyíknak, sasnak teste várja,
életben maradásának, felejtés legyen az ára.
Tündér legyen gyarló ember, ne ismerjen a társára,
végtelen hatalmuk szálljon rám Mabelre a banyára!”

A varázslat hatására a sárkány lelke egy gyík és egy sas testének fogságába esett, megfosztva őt valamennyi képességétől, a lány pedig emberi lénnyé változott emlékek és mágikus tudás nélkül. Mivel a király csábításának így is ellen állt, az tömlöcbe záratta, azt gondolta hogy éheztetéssel és kínzással megtöri a lány akaratát és az megadja magát az ő kedvének megfelelően. Úgy tűnt ere várnia kell.
Egyik este a lány a véletlennek köszönhette csak hogy az őr pár kupányi finom bor kóstolgatása után, a szokásos ellenőrzés alkalmával nem jól zárta be a cella rácsát. Kihasználva annak figyelmetlenségét, megszökött. Egy ideig a várban rejtőzött, majd mikor elérkezettnek látta az időt kiosont. Amikor az erdőhöz ért kicsit megnyugodott, de tudta nem pihenhet. Futott míg nem a tisztáson találta magát, ahol összetalálkozott a gyíkkal. A sorsuk az volt hogy megtalálják egymást. Amikor a lány a sas életét megmentette, kockáztatva sajátját, a varázslat egyszerre semmivé lett.

– Hé, ébresztő! Nem az volt a feladat hogy rajzoljatok egy tündért és egy sárkányt? Mikor leszel kész vele, alig kezdtél hozzá és mindjárt vége az órának! – hallatszott a tanárnő hangja ingerülten. A szőke kislány lassan magához térve durcásan dörzsölte meg a szemét.
– Most jött volna a legjobb rész, amikor a tündér szerelmes lesz egy fiúba! – mondta Lili bosszúsan, és tényleg sajnálta hogy felébresztették. Az osztály most hangosan felnevetett. Csak ekkor jött rá, hogy az iskolában van, rajzórán és elaludt.
Talán éjjel tovább álmodik majd, gondolta mosolyogva és elkezdte lerajzolni a sárkányt. A taraja ezüst, a szeme…milyen színű is volt…mélázott, olyan ábrándos, gondolta, miközben megvakarta sárkány formájú anyajegyét a nyakán.

VÉGE

Írta: Szála Gabriella

“A tündér és a Sárkány – HETEDIK TÖRTÉNET – 3. helyezett” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!