Te vagy az

– Mit ír?

A férfi meglepetten nézett fel a laptop mögül.

– Parancsol?

A nő fokozta egy kissé iménti mosolyát, és közelebb lépett.

– Elnézést! Csak az iránt érdeklődöm, hogy mit ír?

A férfi elgondolkodva nézett a monitorra, mintha le kellene puskáznia, hogy mit is. Néhány pillanatig vívódott magában, végül lezárta a laptop fedelét és felpattant.

– Elnézést!

A nő rendkívül csalódottan nézett utána. Azt hitte, ő az. Azt hitte, ő lesz az.

Egy darabig állt a magas parton a faasztal mellett, otthagyottan. A pad az imént még oly' hívogató volt… Már nem az. A férfi felállt és elment. A férfiak mindig felállnak és elmennek. S ő mindig ott marad egyedül.

Ez a férfi, akiről azt hitte, ő az, ő lesz az, néhány napja bukkant fel a parton. Az aranyló őszből előolvadó alakja valami rég elfeledett harmóniát idézett a nő lelkébe, és ő nem tudta a szemét levenni róla. A férfi csak jött, leült és gépelt. Megfigyelte, jobb kézzel. Bal kezét csak a billentyű-kombinációkhoz használta. Ez férfias, úgy gondolta. Tetszett neki. A gépelgetés rendszerint egy-másfél órán át tartott, azután a férfi mentette a munkáját, összezárta a laptopját, eltette a hátizsákjába és elment.

A nő most a víz felé fordult. Most már az volt a hívogató. Na, melyik az a tó, amelyik vonzalmat ébreszt? Hát a hívogató. A nőnek még csak mosolyogni sem volt kedve. Vagy ereje hozzá. A derűre elkülönített energiáit felélte akkor, amikor megszólította azt a férfit. Azonban úgy tűnik, kár volt rá pazarolni azt a mosolyt. Mert nem ő az. Hogyan is lehetne ő? Hiszen… senki sem az. Senki.

A nő a háza felé sandított. A kis tóparti nyaraló szerényen bújt meg öregecske társai között a hosszú sorban. Ez volt mindene. Ennyit hagyott meg neki az élet. Hosszú volna elsorolni, mennyi mindent megtett egész életében másokért és azért, hogy másoknak legyen. S neki most csak ennyi jut.

A férje kapuzárási pánikjával kezdődött a történet, és számára itt ért véget. A történet, amelyet most nem fog újra elővenni. Nem. Soha többé nem veszi már elő.

Milyen jó lenne, ha tudna írni magának egy folytatást. Nem! Nem folytatást! Egy új történetet. Egy történetet az újrakezdésről. Az a férfi segíthetett volna. Elmondhatta volna, hogyan kell. Ő biztosan tudja. Amikor az ablakból figyelte őt, látta rajta, hogy tudja.

Talán ezért is ment oda hozzá? Nem, biztosan nem. Hiszen nem is gondolkodott. Egyszerűen csak leküzdhetetlenül úgy érezte, hogy ő az, neki pedig oda kell mennie hozzá. De sajnos nem ő volt az. Mert senki sem az.

S most mi legyen? Induljon haza, számolgassa át a fillérjeit szokás szerint, készítsen vacsorát egy személyre szokás szerint, nézze a tévét a süketítő csendben és aludjon el rajta… szokás szerint?

Megint csak nem gondolkodott. Ismét csak érzett. Ezúttal is késztetést, de hozzá mérhetetlen nyugalmat. Valami fásult, minden mindegy nyugalmat.

***

A férfi bosszankodva sietett végig azon az útvonalon, amelyen jönni és menni szokott a tó és a szálloda között. Ez az utolsó napja a szabadságából, este utazik. Valódi szerencse, hogy nem később vette észre, hogy elhagyta a mobilját. Mindig a táskája palackzsebében hordja, de most, amikor az az ismeretlen nő megzavarta és ő sebtében összekapkodta a holmiját, valószínűleg ott felejtette vagy simán kiejtette. Remélhetőleg ott találja majd valahol a fűben. De ha az a nő őelőtte találja meg és elviszi magával… fújhatja.

De, ugyan már! Az végül nem is lenne baj, hiszen az a nő igazán kedves teremtésnek látszott. Talán az lenne a legszerencsésebb, ha éppen ő találná meg. Érdeklődve közeledett hozzá, barátságosan, minden bizonnyal olyan ember, aki megtenné a megfelelő lépéseket azirányba, hogy visszajuttassa tulajdonosához az elvesztett holmiját. Igen, kedves nő, bizonyára. Volt valami a mosolyában… Nem, nem az… inkább…

Persze… ahogyan ő felállt és faképnél hagyta… nem csodálná, ha még egy akármilyen kedves ember is fogná és behajítaná a telefonját a vízbe, jó messzire: itt van, e, bunkó! Itt a telód!

Igen, bunkó vagyok. Vagyis, hát… nem. De mégis úgy tűnik, mert…

Mert menekülsz, vallotta be önmagának, folyton menekülsz.

Változtatni kéne. Igen, meg kellene változnom. Amíg nem lesz késő. De hogyan csináljam?

***

Körbejárta az asztalt, a padot, már harmadszor, de csak ezután bukkant rá az elveszett telefonra. Az asztal kecskelábú volt, s ő épp szemben térdelt a vízzel, arca a v betű háromszögablakán át tisztán ráláthatott a furcsa, töredezett hullámokra.

A telefonnak csak egy pillanatig örült. Áll a levegő, fűszál se' rezdül… a hullámok befelé terjednek… a parttól befelé!

***

Próbált már valaki egy vízzel telt kádból egy benne ázó télikabátot kiemelni? Ha derékpanaszai vannak, jobb, ha ki sem próbálja. De amikor valakit elérünk egy élővízben és meg tudjuk ragadni, akkor ott nincsenek opciók. Partra kell juttatnunk! Az sem számít, hogy ő akarja-e, hogy rúgkapál, hogy karmol és szitkozódik. Partra kell juttatnunk, ez genetikai utasítás.

Amikor nagy prüszkölve kivonszolta az akkor már kabátját (és egyik csizmáját) vesztett nőt az iszapszínű kavicsos fövenyre s maga is mellé rogyott, megnyugodva látta, hogy a nő csuromvizes szempillái rebegnek, majd a szemhéjak felnyílnak és egy hálálkodó helyett éppenséggel furcsán kérlelő szempár néz fel rá bágyadtan.

A nő hangja halk volt, de jól hallható.

– Te vagy az. Hát mégis te vagy az.

A férfi ziháló felelete hozzáhalkult, de így is eljutott a nőhöz.

– Én… én meg akarok változni.

“Te vagy az” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Kata!

    Nagyon köszönöm ittléted; megtisztelő és jóleső érzés, hogy még vissza is göngyölíted az előzményeket. Igen, innen indul a sorozat, a találkozással. A sorozat minden darabját kicsit más formában írtam meg, miközben végig egyazon történet egymást követő apró láncszemei. Szeretem a novellát, ezért úgy alakítottam, hogy az egyes részek önálló műként is megállják a helyüket, kerek egésznek hassanak. Örülök, hogy tetszik, és ahogy látom, már szinte minden darabot olvastál. Ez igazán felvillanyozó élmény.

    Laca :)(f)

  2. Kedves Laca!

    Jöttem, hogy elolvassam az előzményeket. Hihetetlen amúgy, milyen jól tudsz megfogalmazni női monológokat. Mint ha belénk látnál. 🙂 Nagyon hiteles. Én meg nem mondanám, hogy férfi írta. Ugyanakkor lemered írni a férfiak lelki világát is, érzéseit, amit sok férfi nem ismer be sokszor még önmagának sem .

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

  3. Kedves Margó!

    Nagyon köszönöm, és nagyon örülök (annak is, hogy tetszett és annak is, hogy meglátogattál). Köszönöm megtisztelő figyelmedet.

    Laca :)(f)

  4. Kedves Rita!

    Köszönöm megtisztelő jelenlétedet, örülök, hogy tetszett a novella. Örömmel láttalak.

    Laca :)(f)

  5. Kedves Laca!

    Érdeklődéssel olvastam a novelládat. Jól sikerült, szeretettel gratulálok.
    Margó

  6. Kedves Laca!

    Örülök, hogy ő volt az a férfi. Eddig is sejteni lehetett, de aki az életét is képes kockáztatni azért, hogy egy másik életet megmentsem, ott már nincs kérdés.

    Szeretettel: Rita:)

  7. Szervusz Kankalin!

    Általában hosszan mesélek, szeretem az olvasmányt olvasmányossá tenni, ritka történés, hogy ilyen rövid szövegben fejezem ki a mondanivalómat (ha prózáról van szó). Örülök, ha úgy érzed, ez itt most jól sikerült.

    Köszönöm megtisztelő figyelmedet és kedves soraidat.

    Laca:)(f)

  8. Kedves Rózsa!

    Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet és kedves szavaidat.

    Laca:)(f)

  9. Szia Laca! 🙂

    Gyakran pillanatokon múlik a sorsfordulat, és "véletlenek" sorozatából áll össze az élet. Ezek kölcsönhatása magával hozza a változásokat, amelyeket nem lehet kivédeni, ha kellőképpen ösztönzőek. Ez a folyamat permanens. Most is hiszek ebben, miután újra elolvastam ezt a művedet.

    Tartalmában olvasmányos, izgalmas ez a novellád (is). Olyan a témája, ami sokakat foglalkoztat, de nem gondolkodnak el rajta direkt, csak olyankor, amikor konkrétan találkoznak vele.
    Tetszik a belső monológok váltakozása, ahogy kibontakozik a férfi és a nő személyisége, érzésvilága. Nehéz a másik nem oldaláról megközelíteni a vágyakat, a lemondást, a feladást, a realitásokat. Szerintem jól sikerült ennek megvalósítása. Még egy kis szójátékot is csempésztél bele. 🙂
    Elgondolkodtató ez a történet, ami azt mutatja, hogy a nulláról is van visszaút.

    Ritka pillanat a metamorfózis születése. 🙂

    Szeretettel: Kankalin

  10. Kedves Laca!
    Szívesen olvastam remek írásod.
    Gratulálok Rózsa(f)

  11. Kedves Babu!

    Köszönöm megtisztelő figyelmedet; örülök, hogy tetszésedre volt a történet és kellemes perceket töltöttél itt. Köszönöm kedves soraidat, örömmel láttalak.

    Laca:)(f)

  12. Kedves Laca !
    Na tessék .Hogy miket olvasok ma este Tőled!
    Persze ,hogy – ő – !
    Kellemes perceket töltöttem ,amíg a végére értem.
    Ezt már nem kommentálom,mert …valahonnan súgták nekem ,hogy" ő lesz az a férfi"! "folyton menekülsz."
    Köszönöm,hogy olvashattam ! Gratulálok szeretettel!
    Babu

Szólj hozzá!