Nem most volt az a nyár amikor először engedhetem meg magamnak, hogy nyaralni menjek. Az előzményeket, hogy addig miért nem, most nem részletezem, hisz nem arról szól a történet.
A lényeg, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy a munkahely javaslatát elfogadva, elmenjek 14 napra a Balatonra nyaralni. Ráadásul az akkor 5 éves Rita és a 13 éves Erika lányomat is vihettem magammal. Balatonalmádiba, az Üveggyár SZOT üdülőjébe szólt a beutaló.
Akkor már romokba hevert a házasságom, nem is próbálkoztam avval, hogy rendeződjön a kettőnk dolga a férjemmel. Az életem eddig is a család és az üveggyár között zajlott. Én, a két lány és a gyár. És persze az óvoda és az iskola. Ritával még nem voltak problémák, mert 5 éves volt. Imádod óvodába járni és imádta, hogy mindenki imádja. Erikával sem voltak gondok igazán, de sok kezdett lenni, hogy neki kell a kishúgát reggel ébreszteni, öltöztetni és elvinni az óvodába, ha délelőttös voltam. Ha délutános, akkor érte menni, megfürdetni, vacsoráztatni, miközben birkózott a hetedik osztállyal is. Ideálisnak az éjszakai műszak volt mondható, mert akkor reggel én költöttem a lányokat, elkísértem őket az iskolába, óvodába. Délután meg elmentem elébük. Otthon meg a főtétel várta őket. Beszélgetés és utána lefekvés. Azokon a napokon az ágyamba aludtak és onnan nézték a TV-t, amíg el nem aludtak. Én meg pont 8 óra negyvenkor elindultam a buszhoz, ami a gyár kapujáig repített. Mondanom se kell, hogy ahogy leültem az ülésre rögtön elaludtam. A velem utazó munkatársak meg ugrásra készen rötyögtek rajtam, hogy mikor esek ki az ülésből. Persze megértettek, hisz ők is ugyan abba a „cipőbe jártak”, csak volt, aki többet pihenhetett a két műszak között, volt aki kevesebbet.
De olyan mélyen senki se tudok elaludni a buszon, mint én. Végül a padtársam unta meg azt, hogy engem mindig el kell kapnia, és amint felszálltam az ajtón, máris felállt és én beültem a belső ülésre. Na, itt aztán aludhattam olyan mélyen amennyire csak tudtam. Még a vállát sem sajnálta tőlem, ahova, a fejemet hajtottam elalvás után. Természetesen ennek híre ment, hogy én milyen mélyen alszom végig az utat, ezért döntött úgy a vezetőség, hogy engem küldenek nyaralni az első turnussal, ami május 17-től – május 30-ig tartott. Először azt gondoltam, hogy ez a nyaralás úgyse jöhet össze, mert akkor még javába tart az iskola Erikának, de az első kérésemre engedélyezte az igazgató, hogy a lány is eljöjjön velem. A kicsi lánynál ez nem volt gond, mert az óvodából azért könnyebben lehetett kimaradni két hétre, mint az iskolából.
Azt sem engedték meg a munkatársak, hogy kifogásokat emeljek, hogy nincs fürdőruhám, meg papucsom, meg fürdőköpenyem, meg egy csomó ilyesmi, ami egy nyaralásnál elengedhetetlen. Ezeket mind összehordták nekem, és még úszómatracot és úszógumit, meg strandlabdát is hoztak a kolléganők. Ahogy közeledett május 17-e, már én is kezdtem örülni annak, hogy kiszakadok, ha csak egy kis időre is a hétköznapok monotonizmusából. Akkor, abban az időben osztályozó voltam az üveggyárban. Az volt a dolgom, hogy az üveggyártó gép mellett ülve válogassam ki a hibás üvegeket. Óránként váltottuk egymást az asztal előtt, mert erős fény mellett kellett kiválogatni, és a szalagról a selejtszalagra pöckölni a hibás üveget, ami még szinte forró volt, ami csak úgy ömlött a gyártósoron. A hibás üveg visszament egy ellenfutószalagon a gépészhez, aki leellenőrizte a gépet és a hibát, a selejt alapján kijavította. Persze a gépész normába dolgozott, így mindig hadilábon álltunk velük, mert szerintük túl sok üveget dobtunk a selejtbe, direkt azért, hogy őket bosszantsuk és nekünk meg minél kevesebbet kelljen a dobozba rakni, oly módon, hogy az öt újunkat beletettük az üvegbe és egy ember egyszerre 10 darabot rakott a papírlapra. Állva benyúlni az üvegbe, fél fordulat, hajolás, lerakás a következő helyre, úgy, hogy 15 üveg fért egy sorba. Állás, markolás, forgás, lerakás. Állás, markolás, forgás, lerakás. Ahogy telt a bála, úgy lett egyre nehezebb, mert egy idő után már csak pipiskedve értük el a bála tetejét.
De mindennap eltelt a műszak. És a nyaralás indulás időpontja egyre közelebb került. Az utolsó munkanap a pihenő alatt elköszöntek tőlem a munkatársak. Még a gépészek is odajöttek elköszönni. Az egyik kedvesen még azt is javasolta, hogy ha ott leszek az üdülőben el ne mulasszam, hogy a büfébe Misi-koktélt igyak. Szinte mindenkinek volt evvel kapcsolatban egy-két jó és biztató szava. És sok szép élménnyel térjek ide, ahova ők, visszavárnak.
Ilyen kedves és szeretetteljes búcsú után másnap el is indultam a két gyerekkel a Balaton meghódítására. A több órás vonatút alatt boldogan cseverésztem a gyerekekkel. A könyvet is átadtam Rita lányomnak, amit meglepetésnek szántam. A Szélike királykisasszony című mesekönyvet vettem meg, amiben pont 14 fejezet volt, megígérve a kislánynak, hogy minden este egy egész fejezetet olvasok el neki elalvás előtt. Estefele értünk az üdülőbe. Gyönyörű szobát kaptunk az első emeleten. Az erkély egy szép nagy teraszra nyílt ahonnan az egész Balatont látni lehetet. Kipapolás után elmentünk vacsorázni. Ez is nagyon tetszett, ahogy az a sok, elegáns ruhába öltözött ember engem és a gyerekeimet kiszolgálta, készségesen és kedvesen mosolyogva. Megígértem a lányoknak, hogy minden nap ihatnak Colát, ezért a vacsora után a büfébe mentünk. A két lánynak kikértem a Colát, én pedig megrendeltem a Misi-koktélt, hogy megjutalmazzam magam, vagy inkább kényeztessem magam az életben egyszer. A pincér rákérdezett ugyan, hogy biztos a Misi-koktélt
mondtam-e, de aztán el is ment. A lányok megkapták a Colájukat. A poharukban még szívószálat és kis ernyőcskét is tett a pincér. Az én italomra egy kicsit várni kellet. De ez nem volt gond, mert még a pincér is kedvesen érdeklődött, hogy honnan jöttem, és hogy ez az első itt nyaralásom-e? A kislány is, Cola-szürcsölés közben rákérdezett a mesére, de én eddig is mindig tartottam a szavam, most meg itt a Balaton partján miért ne kényeztessem a gyerekeimet.
Megjött a koktélom. Szépen elém helyezte a pincér, egy másik a mellettem lévő asztalhoz telepedet, miközben kedvesen cseveget a lányaimmal. Én meg elkezdtem megismerni a koktélom. Óvatosan belekortyoltam. Nagyon finom volt. Még arra is emlékszem, hogy a második kortyot megittam.
Aztán már csak arra, hogy reggel az ágyamba ébredek, erős fejfájással. Rita az alsó ágyon ült, ölében a mesekönyv, és szemrehányóan nézett.
– Mese helyett azt hajtogattad, hogy anya, most nem mesél, anya Misi-koktélt ivott – mondta.
Reggelinél mindenki kedvesen köszönt nekem is és a gyerekeknek is és szinte mindenki kérdezte, hogyhogy vagyok. Szerencsémre addigra a bőséges reggeli megtette a hatását és elmúlt a fejfájásom. Egy kicsit szédelegve ugyan, de a strand felfedezése előtt még benéztünk a büfébe. A lányok Colát kértek, én meg egy erős kávét. Szervírozás közben a pincér odahajolt, úgy kérdezte:
– Ma már nem kér a Misi-koktélból ugye?
Később tudtam meg, hogy azokat a nyaralókat, akik először jönnek ide ebbe az üdülőbe, evvel a koktéllal avatják fel. Természetesen másnál a hatás nem szokott ilyen erős lenni, mint nálam.
Azóta többször voltam nyaralni a lányokkal, ebbe, vagy más SZOT üdülőbe. Az emlékek között a legtöbbször emlegetett kaland a Misi-koktélos reggel volt, amikor bódult állapotban, még a Szélike királykisasszonyról is elfelejtkeztem.
A lényeg, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy a munkahely javaslatát elfogadva, elmenjek 14 napra a Balatonra nyaralni. Ráadásul az akkor 5 éves Rita és a 13 éves Erika lányomat is vihettem magammal. Balatonalmádiba, az Üveggyár SZOT üdülőjébe szólt a beutaló.
Akkor már romokba hevert a házasságom, nem is próbálkoztam avval, hogy rendeződjön a kettőnk dolga a férjemmel. Az életem eddig is a család és az üveggyár között zajlott. Én, a két lány és a gyár. És persze az óvoda és az iskola. Ritával még nem voltak problémák, mert 5 éves volt. Imádod óvodába járni és imádta, hogy mindenki imádja. Erikával sem voltak gondok igazán, de sok kezdett lenni, hogy neki kell a kishúgát reggel ébreszteni, öltöztetni és elvinni az óvodába, ha délelőttös voltam. Ha délutános, akkor érte menni, megfürdetni, vacsoráztatni, miközben birkózott a hetedik osztállyal is. Ideálisnak az éjszakai műszak volt mondható, mert akkor reggel én költöttem a lányokat, elkísértem őket az iskolába, óvodába. Délután meg elmentem elébük. Otthon meg a főtétel várta őket. Beszélgetés és utána lefekvés. Azokon a napokon az ágyamba aludtak és onnan nézték a TV-t, amíg el nem aludtak. Én meg pont 8 óra negyvenkor elindultam a buszhoz, ami a gyár kapujáig repített. Mondanom se kell, hogy ahogy leültem az ülésre rögtön elaludtam. A velem utazó munkatársak meg ugrásra készen rötyögtek rajtam, hogy mikor esek ki az ülésből. Persze megértettek, hisz ők is ugyan abba a „cipőbe jártak”, csak volt, aki többet pihenhetett a két műszak között, volt aki kevesebbet.
De olyan mélyen senki se tudok elaludni a buszon, mint én. Végül a padtársam unta meg azt, hogy engem mindig el kell kapnia, és amint felszálltam az ajtón, máris felállt és én beültem a belső ülésre. Na, itt aztán aludhattam olyan mélyen amennyire csak tudtam. Még a vállát sem sajnálta tőlem, ahova, a fejemet hajtottam elalvás után. Természetesen ennek híre ment, hogy én milyen mélyen alszom végig az utat, ezért döntött úgy a vezetőség, hogy engem küldenek nyaralni az első turnussal, ami május 17-től – május 30-ig tartott. Először azt gondoltam, hogy ez a nyaralás úgyse jöhet össze, mert akkor még javába tart az iskola Erikának, de az első kérésemre engedélyezte az igazgató, hogy a lány is eljöjjön velem. A kicsi lánynál ez nem volt gond, mert az óvodából azért könnyebben lehetett kimaradni két hétre, mint az iskolából.
Azt sem engedték meg a munkatársak, hogy kifogásokat emeljek, hogy nincs fürdőruhám, meg papucsom, meg fürdőköpenyem, meg egy csomó ilyesmi, ami egy nyaralásnál elengedhetetlen. Ezeket mind összehordták nekem, és még úszómatracot és úszógumit, meg strandlabdát is hoztak a kolléganők. Ahogy közeledett május 17-e, már én is kezdtem örülni annak, hogy kiszakadok, ha csak egy kis időre is a hétköznapok monotonizmusából. Akkor, abban az időben osztályozó voltam az üveggyárban. Az volt a dolgom, hogy az üveggyártó gép mellett ülve válogassam ki a hibás üvegeket. Óránként váltottuk egymást az asztal előtt, mert erős fény mellett kellett kiválogatni, és a szalagról a selejtszalagra pöckölni a hibás üveget, ami még szinte forró volt, ami csak úgy ömlött a gyártósoron. A hibás üveg visszament egy ellenfutószalagon a gépészhez, aki leellenőrizte a gépet és a hibát, a selejt alapján kijavította. Persze a gépész normába dolgozott, így mindig hadilábon álltunk velük, mert szerintük túl sok üveget dobtunk a selejtbe, direkt azért, hogy őket bosszantsuk és nekünk meg minél kevesebbet kelljen a dobozba rakni, oly módon, hogy az öt újunkat beletettük az üvegbe és egy ember egyszerre 10 darabot rakott a papírlapra. Állva benyúlni az üvegbe, fél fordulat, hajolás, lerakás a következő helyre, úgy, hogy 15 üveg fért egy sorba. Állás, markolás, forgás, lerakás. Állás, markolás, forgás, lerakás. Ahogy telt a bála, úgy lett egyre nehezebb, mert egy idő után már csak pipiskedve értük el a bála tetejét.
De mindennap eltelt a műszak. És a nyaralás indulás időpontja egyre közelebb került. Az utolsó munkanap a pihenő alatt elköszöntek tőlem a munkatársak. Még a gépészek is odajöttek elköszönni. Az egyik kedvesen még azt is javasolta, hogy ha ott leszek az üdülőben el ne mulasszam, hogy a büfébe Misi-koktélt igyak. Szinte mindenkinek volt evvel kapcsolatban egy-két jó és biztató szava. És sok szép élménnyel térjek ide, ahova ők, visszavárnak.
Ilyen kedves és szeretetteljes búcsú után másnap el is indultam a két gyerekkel a Balaton meghódítására. A több órás vonatút alatt boldogan cseverésztem a gyerekekkel. A könyvet is átadtam Rita lányomnak, amit meglepetésnek szántam. A Szélike királykisasszony című mesekönyvet vettem meg, amiben pont 14 fejezet volt, megígérve a kislánynak, hogy minden este egy egész fejezetet olvasok el neki elalvás előtt. Estefele értünk az üdülőbe. Gyönyörű szobát kaptunk az első emeleten. Az erkély egy szép nagy teraszra nyílt ahonnan az egész Balatont látni lehetet. Kipapolás után elmentünk vacsorázni. Ez is nagyon tetszett, ahogy az a sok, elegáns ruhába öltözött ember engem és a gyerekeimet kiszolgálta, készségesen és kedvesen mosolyogva. Megígértem a lányoknak, hogy minden nap ihatnak Colát, ezért a vacsora után a büfébe mentünk. A két lánynak kikértem a Colát, én pedig megrendeltem a Misi-koktélt, hogy megjutalmazzam magam, vagy inkább kényeztessem magam az életben egyszer. A pincér rákérdezett ugyan, hogy biztos a Misi-koktélt
mondtam-e, de aztán el is ment. A lányok megkapták a Colájukat. A poharukban még szívószálat és kis ernyőcskét is tett a pincér. Az én italomra egy kicsit várni kellet. De ez nem volt gond, mert még a pincér is kedvesen érdeklődött, hogy honnan jöttem, és hogy ez az első itt nyaralásom-e? A kislány is, Cola-szürcsölés közben rákérdezett a mesére, de én eddig is mindig tartottam a szavam, most meg itt a Balaton partján miért ne kényeztessem a gyerekeimet.
Megjött a koktélom. Szépen elém helyezte a pincér, egy másik a mellettem lévő asztalhoz telepedet, miközben kedvesen cseveget a lányaimmal. Én meg elkezdtem megismerni a koktélom. Óvatosan belekortyoltam. Nagyon finom volt. Még arra is emlékszem, hogy a második kortyot megittam.
Aztán már csak arra, hogy reggel az ágyamba ébredek, erős fejfájással. Rita az alsó ágyon ült, ölében a mesekönyv, és szemrehányóan nézett.
– Mese helyett azt hajtogattad, hogy anya, most nem mesél, anya Misi-koktélt ivott – mondta.
Reggelinél mindenki kedvesen köszönt nekem is és a gyerekeknek is és szinte mindenki kérdezte, hogyhogy vagyok. Szerencsémre addigra a bőséges reggeli megtette a hatását és elmúlt a fejfájásom. Egy kicsit szédelegve ugyan, de a strand felfedezése előtt még benéztünk a büfébe. A lányok Colát kértek, én meg egy erős kávét. Szervírozás közben a pincér odahajolt, úgy kérdezte:
– Ma már nem kér a Misi-koktélból ugye?
Később tudtam meg, hogy azokat a nyaralókat, akik először jönnek ide ebbe az üdülőbe, evvel a koktéllal avatják fel. Természetesen másnál a hatás nem szokott ilyen erős lenni, mint nálam.
Azóta többször voltam nyaralni a lányokkal, ebbe, vagy más SZOT üdülőbe. Az emlékek között a legtöbbször emlegetett kaland a Misi-koktélos reggel volt, amikor bódult állapotban, még a Szélike királykisasszonyról is elfelejtkeztem.
Írta: Jártó Róza
Kedves Magdi! Kedves Eszter! Kedves Rózsika!
Azokkal a bizonyos SZOT-üdülésekkel aztán vége is lett a nyaralásos emlékeknek. Ezek jó emlékek, még akkor is ha nem sírom vissza azt az időt. És, hogy iszok-e még valaha Misi-koktélt? Remélem egyszer….
Szeretettel: Jártó Róza
Kedves Tollforgató!
Anyának is jár néha egy kis lazulás!:))) Ennek a Misi-koktélnak az összetételére én is kíváncsi lennék. Lényeg persze, hogy együtt nyaralt a család, s lett egy életre szóló szép emlék. Aranyos történet, gratulálok!
Sok szeretettel Eszter
Kedves Tollforgató!
Milyen kár, hogy elmaradtak a szakszervezeti beutalók, és sohasem fogom megtudni milyen a Misi-koktél!
Nagyon tetszett írásod!;)
Szeretettel: Magdi