Olasz kávé

Olasz kávé

Linett a pult mögött állva hallgatta a kávéház andalító duruzsolását. Odalépett a krémfehér-arany csíkos tapétával borított falhoz, és egy puha ronggyal óvatosan letörölte az antik aranykeretes tükröt. A ruhát összehajtogatta és letette a szekrényre.
– Julcsi, de jó, hogy beugrottál! – örvendezett Linett a barátnőjének, amikor meglátta őt és kedvesen rákacsintott. – Kérsz valamit? Jöhet egy finom latte? Esetleg egy kis epres parfé?
–Odavagyok a parféért – sóhajtott Julcsi. –Kérek egyet. De vigyáznom kell a vonalaimra – húzta el a száját, – mert nem jön rám a fürdőruha. Tudod, az a kis kék, oldalt kötős.
– Jól nézel ki, ne parázz!
–A végén még nem tetszek az olasz pasiknak – mondta Julcsi színpadiasan és forgatta a szemét. – Linus, ugye nem gondoltad meg magadat az utazással kapcsolatban?
A lány nemet intett a fejével.
-Erre vársz ezer éve. És a lelket is kihajtják belőled itt. Mikor voltál utoljára szabadságon? – kérdezte Julcsi és felvonta a szemöldökét. – Megérdemled, hogy csak magaddal foglalkozz! Péntek délután van, nemsokára indulunk Velencébe. Vár az azúrkék ég, a napsütés, a tenger!
Linett megölelte a barátnőjét.
Szeptemberhez képest is meleg volt az idő, emiatt sokan tértek be a kávézóba egy finom fagylaltkehely vagy jeges ital kedvéért. A lány végigsimított gyöngyöző homlokán. A keze a hajához tévedt. Néhány mogyoróbarna tincs kiszabadult a kontyából, ezeket visszatűzte. Ezután megigazította fehér kötényét. Fekete körömcipőbe bújtatott lába sajgott az egész napos viselettől. Bárcsak megszabadulhatna már ettől az átkozott magassarkútól! Szinte már nem is érezte a lábujjait, annyira összenyomódtak a cipőben.
A főnöknője viszont a leghatározottabban ragaszkodott a tűsarkú cipőhöz. És Erika nem az a személy volt, akivel érdemes ellenkezni. Egészen egyszerűen nem tűrte. Linettnek görcsbe rándult a gyomra, ha csak meglátta őt a pulthoz közeledni. Sorra váltották egymást az alkalmazottak. Csak Linett tartott még ki: egészen pontosan két éve, nyolc hónapja, huszonnégy napja és tíz órája dolgozott pultoslányként a Sejtelmes Hangulat Kávéházban. Szüksége volt erre a munkára. Nyugdíjas édesanyjával élt együtt egy harmadik emeleti kétszobás panellakásban. Huszonkilenc évesen más jövőt tervezett magának.
De a sors közbeszólt…
Nem tart már sokáig, hamarosan végzek. Délután felülök a vonatra és egy hétig nem is gondolok erre az egészre. Talán csak Andris fog hiányozni. A lány testén jóleső bizsergés futott végig, amikor eszébe jutott a férfi, akinek a tüzes tekintetét Linett sokszor érezte magán. Csak az volt a baj, hogy Andris Erika üzleti partnere volt. És a nő láthatóan többet akart ennél.
A fehér csipke terítővel fedett kerek asztalok körül a vendégek kedélyes beszélgetést folytattak, miközben kevergették és kortyolgatták a forró cappuccinójukat vagy eszpresszó kávéjukat. Időnként hangosabbra váltott a társalgás, egy-egy jókedvű nevetés is felharsant. Az ide betérők élvezettel kortyolgatták a kávékülönlegességeket és elismerő fejbólintással fogyasztották el –egyesek habzsolták– a finom cukrászsüteményeket. Linettnek a mascarponés túrós citromos torta volt a kedvence. Imádta, ahogyan a tejszínes krém szinte szétolvad a szájában, és az összes ízlelőbimbóját egyszerre kényezteti.
A pultoslány beletöltötte az őrölt kávét az automata kávéfőző megfelelő rekeszébe, odakészítette a mosogatógépből kivett csészét a kifolyócső alá és bekapcsolta az indítógombot. A presszókávé sűrű, sötét leve gőzölögve bugyogott a porcelán csészébe, a tetején a mogyorószínű habréteg lágyan ringatózott. A kávé varázslatos aromája betöltötte a helyiséget. A lány mélyet szippantot a levegőből.
Valahol kinyílódott egy ajtó.
Enyhe fuvallat suhant végig a kávéház bársony kárpitozású székei között, amelyet azonnal elnyomott a Chanel Chance parfüm erős virágillata. Linettnek oda sem kellett néznie, hogy tudja, vége a nyugalmának.
A gyomra görcsbe rándult. –Linett, hallom elmész ma délután! –harsant Erika hangja. A nő piros tűsarkú cipőjében odatipegett a bárpulthoz. –Andris elengedett – felelte a lány a főnöknőjének, miközben a presszókávét odaadta egy vendégnek. Szalvétát, kis csokoládét és két szelet kekszet is odakészített a csésze mellé. –Andris azt csinálja, amit mondok neki! Ne merd behálózni! – sziszegte Erika. Kisvártatva negédes mosolyt erőltetett az arcára. –Komolyan gondolod, hogy elutazol? Nem jó ötlet, kislány – sóhajtotta és beletúrt platinaszőkére festett hajába.
Linett elfordult és kivett egy tányérat a szekrényből.
–Nézd, a kávéház zsúfolásig megtelt. Még csak három óra van és már nincs egyetlen üres szék sem. Ki fog itt dolgozni? – panaszkodott a nő, a sértődöttség kicsengett a hangjából.
Linett mély levegőt vett. Visszafordult.
–A vonat hatkor indul – válaszolta a lány csendesen. –Előtte még hazaugrok összecsomagolni a cuccaimat. Erika lebiggyesztette vastagon kirúzsozott ajkát. –Meg kell hagyni, csinosak az olasz férfiak – bólogatott a nő. Egy ideig vörösre festett körmét nézegette. – Ezalatt az egy hét alatt, amíg egyedül élvezed a szabadságodat Velencében, talán akad valaki, aki meghív téged egy kávéra – húzta el a száját a főnöknő. –Julcsival megyek – suttogta a lány és lesütötte a szemét. –Akkor nem lesz részed sok izgalomban, ugye érted hogyan gondolom? – kérdezte Erika és közelebb hajolt Linetthez.
A lány megborzongott.
–Tudod, kislány, ketyeg az óra. Hány éves vagy? Mindegy is. De rád férne egy alapos szépészeti kezelés így harminchoz közel – mosolygott kajánul a főnöknő és rákacsintott Linettre.
–Szerintem mindent megbeszéltünk – zárta le a beszélgetést Linett. Nagy levegőt vett és hozzátette még:
–Egyébként ezt Andris küldi neked. Mielőtt távozott volna megkért, hogy adjam át neked – mondta és letett egy gyufásdobozt a nő elé a pultra.
Erika a kezébe fogta az apró tárgyat.
Nézegette.
Forgatta.
Egy ajtó becsapódott valahol.
A nő szétszedte a kis dobozt.
Nem hitt a szemének.
Egy kicsire összehajtogatott papírdarab hullott ki belőle. A képen egy fiatal pár kávézott egy félreérthetetlenül intim együttlét után. Meghittség sugárzott a tekintetükből. A háttérben a velencei Szent Márk tér impozáns épületei díszelegtek.
A lapon nagybetűkkel ez állt: Az olasz kávé az igazi! Erika megrázta a fejét. Érezte, hogy megremeg a térde és a lábából kiszáll minden erő. Meg kellett kapaszkodnia a pultban. Mögötte az egyik asztal felől harsány kacagás csendült.
A nő mélyeket lélegzett. Kis idő elteltével összeszedte magát.
A papírt még mindig a kezében tartotta.
Összegyűrte olyan apróra, amennyire csak tudta. És szorította, szorította a galacsint. Az erek kidagadtak a kézfején. A harag hullámokban söpört végig a testén.
Amikor végül felnézett, már egyedül állt a bárpult mellett. Csak a saját gyűlölettől izzó képmása tekintett vissza rá a szemközti falra felfüggesztett, aranykeretes tükörből.