Őszi levelek: Hetedik történet: Őszangyal

A park fái, úgy, mint a többi fák, már készülődtek a télre. Zöld leveleik szépen színesedtek, barnára, sárgára, vörösre, és még sokféle színárnyalatra. Egy októberi deres éjszaka, bizony alapos munkát végzett a park fáinak csodálatos színekben pompázó lombkoronáiban. A kora délelőtti napsugarak hiába melegítették fel a leveleket, egymás után engedték el a nekik életet adó ágaikat, és sűrűn szállingóztak a park  szépen gondozott füvére. A fű is fehér lett reggelre az éjszakai dértől, de még túlélte az éjszakai hideget.
Szomorú, mégis szépséges látványt nyújtottak az egymásra hulló, színes falevelek. Beborították a park sétáló útjait, pihenő padjait. Az arra járók bokáig jártak az avarban, közben a festői látványban gyönyörködtek.
– Lám, lám, az ősznek is megvan a maga szépsége – mondogatták.
A következő éjszaka már enyhébb volt, és a reggeli napsugarak egykettőre felszárították a  hajnali harmatot. A parkhoz közeli óvodában délelőtti sétára készültek az óvodások. Ügyesen öltözködtek, mert mindig örültek, ha a városba vitték őket sétálni. Ilyenkor sok-sok élménnyel, új ismeretekkel tértek vissza ebédidőre, és még a délutáni alvás is kicsit hosszabb volt a hosszú séta után.
Most is nagy volt az öröm, és kíváncsian kérdezgették az óvó nénit, hogy ma merre mennek sétálni.
– A szomszéd parkba megyünk, és szép színes leveleket, meg vadgesztenyét gyűjtögetünk a holnapi foglalkozáshoz. Majd meglátjátok, milyen csodálatos dolgokat fogunk alkotni belőlük
– mondta az óvó néni.
A gyerekek vidáman zsibongva indultak el a park felé vezető járdán. Pár perc alatt odaértek, és pillanatok alatt az avar rengetegben szaladgáltak. Olyanok voltak mint a színes pillangók. Gyűjtötték a szebbnél szebb faleveleket, keresték a vadgesztenyét, és szaladtak vele az óvó nénikhez. Ők minden kisgyereket megdicsértek szorgalmáért, és a magukkal hozott fonott kosárba tették a talált”kincseket”.
A délelőtti napsütés a park közelében lakó idősebb embereket is kicsalogatta otthonaikból. Megtisztítottak egy-egy padot a lehullott levelektől, és kényelmesen üldögélve élvezték a napfürdőzést. Közben beszélgettek egymással, de voltak, akik a gyerekekben gyönyörködtek. Egyáltalán nem zavarta őket a kicsik csacsogása, nevetése.
A nagy szaladgálás közben többen a száraz levelesbe huppantak. Voltak, akik azonnal sírva fakadtak, őket az óvó nénik vigasztalták, de a legtöbb gyerek hangosan kacagott, és két kézzel szórta magára a színes faleveleket.
Az egyik kislány hanyatt fekve széttárta kezeit, lábait, majd a levelesben többször oldalra mozgatta, és amikor felállt, kíváncsian nézte alkotását.  A félretolt levelesben egy hóangyalhoz hasonló forma maradt az öld füvön. Voltak szárnyai, szoknyája, feje, már csak a glóriája hiányzott.
– Óvó néni, óvó néni! Nézze mit csináltam! – kiabálta a kislány. Nagytesómmal a hóban is szoktunk így játszani.
– Ó, Julcsika! Ez bizony olyan, mint egy hóangyal. De most nincs hó, akkor most, hogy nevezzük el?- Akkor, akkor, legyen őszangyal – felelte izgatottan a kislány, és boldogan tapsikolt.
Pillanatokon belül az összes gyerek az őszangyal körül ugrándozott. Nagyon tetszett nekik, és mindenki őszangyalt szeretett volna készíteni. Az óvó nénik pedig megengedték, hogy egyszer, de csak egyszer, mindenki lehet őszangyal.
Lett erre nagy öröm. Még a pár perccel ezelőtt keservesen sírók is boldogan feküdtek el a levelesben, és kézzel, lábbal készítették a saját őszangyalukat, majd ugrándozva rázták le magukról a kabátjukra tapadt leveleket.
Lassan vissza kellett indulni az óvodába, mert közelgett az ebédideje. Vidáman integetve köszöntek el az őszangyaloktól, és a padokon üldögélő idősektől, akik kíváncsian, és mosolyogva figyelték a gyerekek játékát.
Némelyek csodálkoztak, hogy mennyire ötletesek a kicsikék. Volt aki sajnálta, hogy el kellett menni a gyerekeknek, de azért őrült is, mert a sok kicsi őszangyalt itt hagyták a parkban.