Élet nem kapható

Megsimította a bőrrel bevont kormányt. Ujjai vékony indaként fonódtak a finom anyagra. Belélegezte a jármű szalon-illatát és elégedetten legeltette szemét a drága belsőn. A műszerfal digitalizált, fényárban úszó tudásbázisként tekintett vissza rá. Elektronikus vezérlésű rendszer, a navigáció kifogástalan, az autó ráadásul hibrid, ami különösen fontos szempont volt neki a vásárláskor. Összkerékhajtás csúszós úton, tolatást segítő kamera, automata sebességváltás, hatalmas csomagtér, noha nem volt rá szüksége, de sosem tudni. Azt kifejezetten szerette, hogy olyan zenét hallgathat, amilyet akar, nem kellett a rádiót a reklámokkal és felvezető szövegekkel elviselnie. Most éppen Bach szólt. Talán nem ezt kellett volna kiválasztania, felzaklatta kissé, de még nem kezeli jól a felületet és vezetés közben inkább nem babrált rajta.
Tulajdonképpen mindent megvett. Az összes extrát. Lehet, hogy nincs mindenre szüksége, de úgy döntött pár hete, hogy kell neki. Valójában az egész autóra nincs szüksége, hiszen a réginek sem volt semmi baja, de jött egy remek lehetőség, hogy megveheti olcsóbban, mint mások. Persze gyönyörű az egész. Kívül-belül pompa és csillogás. Luxus érzés már ránézni is. Azzal nyugtatta magát, hogy az utasok maximális biztonságban érezhetik magukat benne. Ez is roppant fontos volt számára, hiszen a gyermekeire gondolt. És hamarosan remélhetőleg unokái is lesznek. Nem volt utolsó szempont, hogy nem eshet bajuk, bármi történik út közben. A fűtött ülés meg maga volt a mennyország. A garázst pár hónapja újíttatta fel, így legalább az autó is megújult benne. A házra is kellett költeni, klíma került végre minden fontos helyiségbe. Mostanság melegek a nyarak. A tévéket is lecserélte nagyobbra, egyre rosszabb a szeme, így legalább messziről is látja őket. Mióta megemelték a fizetését, úgy érzi zárkóznia kell a többi jól fizetett kollégához. Eleinte kellemetlenül feszengett, ha költött, de egy ideje boldogság járta át, ha vehetett valami újat, szépet. Azt mondogatta, hogy megérdemli, ideje volt, eleget tett érte. És tulajdonképpen teljesen igaza volt. Amikor például ezt a szép blúzt és a hozzá illő szoknyát vette először felháborodott az ár láttán, mert nem értette, mi kerül rajta ennyibe. Nem állt rajta éppenséggel rosszul, bár a valamivel olcsóbb ruha is épp úgy illett hozzá. Viszont ez már messziről méregdrágának tűnt. Megvette. A drágát. Azt kellett megvennie. Bár az olcsóbb mintája jobban tetszett neki. Régebben sosem adott volna ki ennyi pénzt ruhára, de már más a helyzet. A táskája is marhabőr. Elégedetten simított tetején. Kipattintotta a zárat, és belepillantott. A cigaretta hívogatón nyújtózott felé. Leszokott pár éve, de annyi volt a stressz mostanában, hogy egyik nap újra rágyújtott. Nem akart visszaszokni, de így alakult. Nem volt képes elhagyni a kedvenc márkáját. Tartott egy kifejezetten elegáns, luxus doboz dohányt, amolyan látszat cigarettázásokra, amikor megkínálhat belőle másokat, és ő maga is azt szívta. Kelletlenül ugyan, de megtette. Ám amikor nem látta senki, a régit füstölte. Azt az ízt szerette és kész. Ártól függetlenül. Nem alkudott ebben. Elhúzta száját a gondolatra. A cigaretta bezzeg rabul ejtette annyira, hogy megmaradjon a vacak mellett, de semmi más nem volt képes erre.
Elindult. Az autó szinte hangtalanul gördült alatta. A motor súgva-búgva simult a csöndbe, miközben pillanatok alatt sebes száguldás lett az eredmény. Megszorította a kormányt, ahogy a fehér borítékra gondolt. Arra, amit előző nap vitt a postás. Mindene megvan végre. Mindene. Még több is, ami kellene. Végre. Nincs nélkülözés, sem rakosgatás innen oda onnan ide, hogy mindenre jusson. Telik a gyerekeknek segíteni, sőt már az unokáknak is el van téve jókora összeg. És ott a boríték. Nem akarta kibontani. Egy órája mégis megtette, hátha tévedésről értesítik benne. De nem volt semmi tévedés. Négyes stádium. Inoperábilis. Vehet kezelést igénybe. Vehet bármit pénzen, amit ilyenkor csak lehet. Egészség sajnos nem kapható sehol. Ahogy időt sem tud vásárolni, amit a gyerekeinek adjon. Vagy az unokáknak, akiket valószínűleg már soha nem láthat. Pedig milyen biztonságos lett volna nekik ebben az autóban. Különös fintora ez a sorsnak. Azt hitte, már mindenre telik, már mindent megvehet, ami csak kellhet nekik. És jött ez a boríték, ami feketén-fehéren közölte vele a diagnózist. Előző nap még azon gondolkodott, hogy új konyhabútort rendel és vacillált két szín között. Egy órája csak azon jár az esze, hogyan lehetne még időt nyernie. De a válasz mindig ugyanaz. Mindegy mekkora a vagyonod, pénzen nem vehetsz életet…