Advent a várakozás ideje. Várjuk a Megváltó születését. Mostanában, ebben az eltorzult, tárgyiasult világban azonban mások a prioritások. Van, aki már tavasszal, nyáron kezdi gyűjteni az ajándékokat.
A karácsonyi vásárok is nagyon kedveltek. Nézelődik a család, sétál, vásárol, forralt bort isznak a felnőttek. A Bazilika előtti hagyományos vásáron betlehem és ingyenes korcsolyapálya is van.
Engem kissé zavar ez a megváltozott szemlélet az ünnepről.
A Bazilika melletti iskolában tanítottam huszonkét éven át. Volt egyházzenei osztályunk, sok tehetséges énekes gyerekkel. Minden évben meggyújtottuk mi is a várakozás gyertyáit az aulában az adventi koszorúnkon, és énekelt az iskola. Szép volt, hangulatosak voltak ezek a hétfő reggelek.
A gyermekkorom jutott ilyenkor az eszembe. A szaloncukrot nagyanyám készítette, a fenyőfán ezen kívül alma, sztaniolba csomagolt dió volt még. Az utóbbi a gyerekek feladata volt. Persze csak akkor, amikor már nem hittünk Jézuska eljövetelében.
A karácsonyfát nem lehetett vidéken megvásárolni, az erdőből hozni meg tilos volt. Mégis volt mindenkinek karácsonyfája. ( Nekünk a tükör fölött egy nagyobb fenyőág feldiszítve. ) Édesapám később maga készített karácsonyfát. Ahány ága volt, mind másfajta fenyőből. Mutatós fa volt!
Csodálkozva nézték a szomszédok, milyen furcsa fenyőfa. Kifúrt söprűnyélbe tűzdelt fenyőágakból készült.
Egy másik karácsonykor ( talán 1953- ban), fura hangokat hallottunk a kántálásból hazatérve a szobából, ahol a szüleink a karácsonyfát diszítették.Rádiót kaptunk karácsonyra! Nagy volt az öröm.
Még éppen csak bevezették a faluba a villanyt. Addig petróleum lámpával világítottunk.
Apropó: kántálás.
Éneklést jelent. Karácsony déutánján gyerekek, estéjén felnőtt fiatalok énekeltek karácsonyi énekeket a faluban az ablakok alatt. Cserébe almát, diót, némi pénzt kaptak a gyerekek a dalokért és jókívánságokért, a felnőtteket süteménnyel, borral kínálták,és gyorsan telt az idő az éjféli miséig.
Éjfél előtt, a többnyire nagy hóban aztán megjelentek a sötét falusi utcákon a kis pislogó lámpások, megindult a falu népe az éjféli misére.
Olyankor nálunk kutyaugatás hallatszott az erdőn át a völgyből, a szomszéd faluból. Azt mesélték az öregek, hogy egy szerelmében csalódott erdész lelke tér vissza ilyenkor, járja az erdőt kutyájával, néha vadászpuska dörrenése is idehallatszik. Nekem akkor kissé hátborzongatónak tűnt ez a történet. Persze van ” valóságalapja” is , mint minden más népmondánknak. A mondákban valami valós esemény vagy történelmi személy, érdekes rom, egyéb földrajzi hely köré mesés, valószerűtlen magyarázatot költött a néphit.
Később édesapám a kertünket beültette fenyőcsemetékkel, kerítés gyanánt, így évekig megoldódott a karácsonyfa kérdése.
Karácsony előtt böjtöt tartottak a felnőttek. Ezért 24- én az ebéd nálunk “mákosguba” volt. Én nem szerettem, így estére már nagyon éhes voltam.
Hogy jobban teljen az idő, ilyenkor édesapánkkal papírból állatokat vágtunk ki, jászolt fabrikáltunk, de mi ezt akkor, gyerekfejjel, nem kötöttük össze a szentcsalád helyzetével, az istállóban született kisdeddel.
Így is izgalmas, jó játék volt!
Mi nem szórtunk szalmát az asztal alá, ahogy az más vidékeken szokásban volt.
Az éjféli mise után aztán már vége lett a böjtnek, amikor hazaértünk, éjjel egy óra, fél kettő körül, én alig vártam, hogy megkóstolhassam a friss, füstölt kolbászt, és ilyenkor finom kocsonya is várt bennünket. Hisz december a disznóvágások ideje is.
Amikor felnőttünk, gyerekeink is voltak már, akkor is együtt ünnepelt a család a szülői házban, otthon. Most már az unokák is felnőttek lettek, szétszéledt a nagy család, de azt mondják, a karácsonynak csak együtt van meghitt, igazi hangulata. Igyekszünk is ilyenkor együtt lenni, örülni egymásnak, emlékezni, mesélni.
A legkedvesebb ” kántáló ” énekkel zárom a történetem, amelyet nagyanyánktól tanultunk még kisgyermek korunkban.
” Eljött a nap, mit várva- vártunk,
Az égen csillagfény ragyog,
Kis Jézus fáját ím,elhozták
A halkan szálló angyalok.
Köszönjük néked, édes Jézus,
Hogy szíved minket úgy szeret,
Az angyalok dalával együtt
Dicsérjük, áldjuk szent neved.
Ha elmúlik majd a karácsony,
Te akkor is maradj velünk,
Míg élünk, ezt a kis családot,
Szeresd, ó édes Istenünk!”
Mór 2022. nov. 22.
*Idézet: Pohárnok Jenő: Karácsonyfa alatt
Hát igen. A régi szokások átalakultak, mások letek. Nekem is hiányoznak. De gondoljunk bele. Az unokáink unokáinak már a mostani szokások lesznek régiek, mert biztosan jön megint valami más. Lényeg, az együtt töltött családi ünnep legalább szinte mindenütt megmaradt.
Rozika
Köszönöm ,kedves Gyöngyi az olvasást, a válaszod.
Nálunk azért nem volt karácsonykor hal, mert a Bakonyban (mészkő) kevés a viz, az meg kellett az embereknek. 🙂
Szeretettel: Erzsi
A karácsony előtti böjtről jutott eszembe: Első közös karácsonyunk (Olaszország) igazán kitettem magamért, sütöttem, főztem, szépen megterítettem az asztalt, vártam a páromat haza a munkából. Aztán közölte, hogy ő dec 24-én nem eszik húst, legfeljebb halat… Hát hal nem volt. Nagyon restelltem magamat, de szerencsére ő megoldotta kérdést, tonhalkonzervet evett franciasalátával, süteményt is evett, a töltött káposztát, a fasírozottat másnap ebédre ette meg, kérve engem, ne főzzek megint, legalább ez a sok kaja elfogy. Azóta dec.24-én mindig van hal is.
Fgy