Ábránd

– Színész vagyok! – ismételgette, mintha attól valóra válna.

Statiszta státuszban volt és egy-két másodperces közeli képek kerültek be róla a filmekbe, igaz, meglehetősen faramuci módon.

– Lássuk csak mi voltam? – próbálkozott már sokadszorra számba venni az alakításait.
Hát, hulla az sokszor voltam, változatos módon:

Vizihulla, sápadtan és felpuffadva.
Lelőve, kicsit vagy nagyon véresen.
Megerőszakolva, tépett vagy hiányos öltözetben.
Megmérgezve, némi hányásnyommal a szám szegletében.
Leszúrva egyszer, erős felindulásból vagy többször őrjöngő dühtől vezérelve.
Vámpír csóktól halotthaloványan.
Elütve, koszosan, összetörve.
Felakasztva, fennakadt csodálkozó szemmel.
Csak úgy, magányosan egy boncterem asztalán félig letakarva, de volt úgy is, hogy egészen.
Na, ahhoz nem tudom miért pont én kellettem, de mindegy.
Szóltak, mentem.
Színész vagyok.

“Ábránd” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A statiszta, mint néma szereplő van jelen a filmekben, színházi előadásokban.
    Hogy színésznek tartja magát?
    Hát van ilyen, hogy valaki magasabbra pozicionálja magát az életben, mint a valóság. Én például néha azt képzelem, hogy író vagyok! 😉

  2. A statiszta, mint néma szereplő van jelen a filmekben, színházi előadásokban.
    Hogy színésznek tartja magát?
    Hát van ilyen, hogy valaki magasabbra pozicionálja magát az életben, mint a valóság. Én például néha azt képzelem, hogy író vagyok! 😉

Szólj hozzá!