Adventi készülődés

Csodálatos magas dombokkal ölelt falucskában alig harmincan élnek. A Tél jeges nagy csizmájával csikorogva lépeget közöttük. Fehér köntösbe öltöztette a házakat, udvarokat, szántóföldeket. Ezüst hó csillan mindenfelé. Dermedt fák kétségbeesetten kapaszkodnak a fagyos földbe. Reszket sok-sok piciny madár. Még a csillagok is reszketve tekintenek a földre. Bizony, a tél sok tűfogával, rideg ujjaival marcangol. Fagyos arcát alázatosan hajtja le a mély barázdákra. A falucska kicsiny patakjának cseppjeit is fojtogatja a jég. Csikorgó hideg van, de mégis – mégis a hagyományokat mélyen tisztelő paraszt emberek szívében melegség honol. Decembert ír a Kalendárium. Kalapos ember hófödte udvaron kalapál, ácsolgat valamit.
– Hé, szomszéd! Csak nem a jászolt eszkabálja már?
– De biz, aztat! Hadd örüljenek a gyerekek!
Szép szokás itt a faluban Advent idején, a Messiás várakozásakor a házakba kis jászol készítése.
– No, gyerekek, akarjátok, hogy a kis Jézus nálunk is aludjon majd? Nézzetek ide, behoztam ezt a kis jászolt, melyet többféle fából készítettem.
– De hát édesapám, ilyen kemény, hideg ágyikóban fog aludni a kis Jézuska? – kérdezi az alig 5 éves Marika.
– Óh, azt nekünk kell ám jó meleggé varázsolni! – mondta az édesapa.
– De hogyan?
– Anyjuk, hozzál csak egy ponyus szalmát!
Az asszony máris indult ki a csűrbe, fürgén összeszedett egy jókora csomó szalmát, már hozta is a hátán.
– No, gyerekek! Ebből a kupacból lehet a jászolba rakni a kis Jézuskának. De csak akkor tehettek bele egy-egy szálat, amikor valakivel jót tettetek, jót cselekedtetek. Remélem, hamar jó puha fekhelyet készítünk neki.
– De honnan fogja tudni a Jézuska, hogy jó cselekedetből tesszük oda? – kérdezte a nagyobbacska fiú.
– Tudni fogja arról a szeretetről, amellyel odatettétek – mosolyodott el az édesapa.
– Édesanyám, vacsorára hadd tegyem én a fazekat az asztalra – szólt villámgyorsan a fiú.
A két szülő összenézett.
– No, máris kezdődik a szép Adventi játék, készülődés.
A házban napról napra a sparhelt mellett a szeretet, a jóság szikrája is melengette a szíveket. Nagy volt a lelkesedés, gyűlt bizony a sok-sok puha szalmaszál a jászolban. Gyerekek, felnőttek igyekeztek ebben az időszakban kicsit jobbak, kedvesebbek lenni. Szinte lesték, hogyan tudnak egymásnak segíteni. Az emberek mindig is szeretnek készülődni, várakozni valami szépre, jóra. Minden várakozást felülmúl a Messiásvárás. Szerte a világban sokféle szokás létezik ilyenkor, de ami közös ezekben, az a Szeretet, odaadás, összetartozás érzése.
Kinn csodás apró hópelyhek hintáznak, benn karácsonyi melegség. Nem a szikrázó karácsonyfán, hanem a szívekben gyúlt ki Karácsonynak fénye. A Szeretet simogatta lelküket. A puhára bélelt jászol körül a „Mennyből az angyal” dallama fátyolossá tette a tekinteteket. Ezeknek a gyermekeknek, e régmúlt Karácsonynak megható emléke, fénye az időtlen szeretet soha el nem múló melegét sugározta. Amikor elhalkul, majd elhallgat a karácsonyi harangszó, e jó szándékú emberek szívében tovább cseng a Szeretet muzsikája.