Ma reggel és délelőtt sok kalandban volt részem. Ezek a kalandok tulajdonképpen már október 25-én elkezdődtek, amikor a házi orvosom megírta a küldő papírt a laboratóriumba ingyenes vér- és vizelet-elemzések készítésére.
Sőt, ha jobban belegondolok, akkor a mai napi kalandjaim sokkal korábban elkezdődtek, néhány hónappal vagy évvel ezelőtt, amikor a román kormány illetékesei szavazatukkal arról döntöttek, hogy András napján fizetett szabadnapban részesüljenek a hivatalosan alkalmazott román állampolgárok. De nekem ma reggelig mindezekről a kalandokról halvány lila fogalmam sem volt…
Tehát októberben előjegyeztettem magamat mára, november 30-ára, reggel 8 óra 40 percre az egyik marosvásárhelyi orvosi analíziseket végző laboratóriumba, vér- és vizelet-elemzések végzésére. A labor vezetőjével, orvosával való előjegyzésem után vígan nyugtáztam, hogy milyen könnyen és gyorsan sikerült a programálásom. Máskor akár napokig vagy hetekig is eltartott… És bár papírra és a mobil telefonomba is bejegyeztem, hogy mikor és hová kell mennem, az utóbbi napokban történt költözésem annyira lefoglalt, hogy szinte teljesen megfeledkeztem a mai kivizsgálásról. A tegnap késő este, nem sokkal lefekvés előtt jutott eszembe, és azonnal előkészítettem a hozzávalókat: a ruháimat, mert akárhogyan nem mehetek felöltözve ilyen fontos eseményre, illetve az irataimat, amelyeket magammal kell vinnem és kötelezően föl kell mutatnom a vegytani szertárban. Sőt, ma reggel hat órára az ébresztőt is beállítottam a telefonomon, hogy nyugodtan elkészülhessek és idejében odaérjek a város nyugati szélére. És bár jókor fölkeltem, mégis annyi szokásos napi tevékenységem akadt, hogy éppen csak elkaptam egy jó irányba közlekedő városi autóbuszt, amelynek köszönhetően öt perccel a megbeszélt időpontnál korábban az orvosi rendelő előtt voltam.
És számomra ekkor kezdődtek a mai kalandjaim. Pontosabban akkor, amikor be akartam lépni a laboratóriumba. Mert már a zárt ajtó előtt elakadtam. Csodálkoztam, hogy vajon miért nincsen még nyitva, hisz már fél kilenc is elmúlt, és a bejárati ajtóra kifüggesztett nyitva tartás szerint reggel héttől fogadják a pácienseket; most még sem juthatok be. Mi történhetett? Belestem az üvegezett ajtón: sötétséget és ürességet láttam. Egyetlen lélek sem mozdult odabent. Megfordultam, lementem a lépcsőn és benéztem az ablakokon is: ugyanaz a látvány fogadott: süket és sötét csönd! Vajon mi történt? Csak nem betegedett meg az orvosnő, és nem volt lehetősége, hogy kiírja: betegség miatt zárva, és elnézést kér az érintettektől?
Előkaptam nadrágom zsebéből a maroktelefonomat, kikerestem a névjegyzékből az AlgoMedical telefonszámát, tárcsáztam, de senki nem válaszolt: süket fülekre találtam. Rögtön eszembe jutott Ady Endre egyik versének részlete: „Fülembe forró ólmot öntsetek”… Gondolkozni kezdtem a megoldásokon. Előbb az egyik Barátom számát tárcsáztam, hogy megkérjem: segítsen az interneten utánanézni a dolgoknak, de az eredmény változatlan volt. Annyi különbséggel, hogy itt a telefonos szolgáltató hangüzenetéből megtudtam: a tárcsázott szám nem érhető el! Nahát, mégis mi történt? Telihold van? Boszorkányszombat? Vagy mi a szösz?
Szerencsére eszembe jutott, hogy a közelben, egy kilométernyire létezik egy másik orvosi laboratórium, és oda mentem, hogy előbb vagy utóbb elvégeztessem a kért elemzéseket. Itt sem jártam sikerrel, de legalább fölvilágosultam: a bejárati ajtón írta feketével fehéren, hogy: november 30-án, december 1-jén és 2-án ZÁRVA! Ja, tényleg, esett le a tantuszom, hisz ezek hivatalosan ünnepnapokká vannak nyilvánítva, nem kötelező dolgozni. Szóval ez a rejtély nyitja!
Na, de mégis, akkor engem miért előjegyeztettek mára orvosi analízisekre? Ezen morfondíroztam és füstölögtem magamban útban hazafelé. Közben még benéztem két másik közismert laborba is. Az első helyen nyitva volt ugyan, de egy-két munkáson és sötétségen kívül senki nem fogadott: rögtön megtudtam, hogy ma zárva van az orvosi rendelő: a munkások is csak azért vannak bent, hogy elvégezzék a sürgős javítási munkálatokat, és ne szombaton kelljen ezekkel bajlódniuk. Inkább ma dolgoznak, mert így kétszeres fizetést kapnak! Nosza, az orromat lógatva indultam tovább…
Az új otthonomhoz közeli laboratóriumba vetettem az utolsó reményemet. Bűnbánó képet vághattam, vagy a sors elégelte meg a játékát velem, mert a labor ajtaja nem volt bezárva. Beléptem, de sötétséget és csöndet találtam. Az első emeletről szűrődött némi világosság, ezért fölmentem a lépcsőkön; nem szégyelltem magamat, hisz ismertem a járást: tíz évvel ezelőtt már voltam itt! És ezúttal is sikerrel jártam, mint egy évtizeddel ezelőtt: az egyik rendelőből egy középkorú nő jött elő, a másikból pedig egy másik laboránsnő. Mondtam nekik, ki vagyok és mit keresek. Megnézték az orvosi papírjaimat, és megbeszéltük a dolgot úgy, hogy mindenkinek jó legyen: ma és holnap hivatalos ünnep, ezért nekik sem kellene dolgozniuk, de mivel dupla fizetés jár, inkább bejöttek, hogy befejezzék az elmaradt elemzéseket. De holnapután, pénteken, vagyis december 2-án reggel 8 órára várnak, hogy a fizetéses analízisemet elvégezzék, a többit, az ingyeneseket majd a jövő hét valamelyik reggelére megbeszéljük. Jó lesz-e így nekem? Nagyon is jó, remek, csodálatos: lelkesedtem föl és hálát rebegtem. Majd köszöntem és eljöttem.
Az utcára kilépve hazafelé irányítottam a lépteimet körülbelül másfél órával azután, ahogyan eredetileg voltam előjegyezve az orvosi analízisekre. Két saroknyira az otthonomtól, fáradtan, de mégis jókedvűen, hogy valamit mégiscsak sikerült intéznem a mai teendőimből, gondolatban szemrehányással illettem azokat a romániai egészségügyi dolgozókat, akik felületesen végzik a munkájukat. Majd hálásan megköszöntem Szent Andrásnak, hogy még léteznek lelkiismeretes, jószívű és jó akaratú egészségügyi alkalmazottak, akik mindenben segítenek a pácienseiknek, amiben csak tudnak, még akkor is, ha nem föltétlenül a kötelességük! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Hálás vagyok értük!
Dávid László,
Marosvásárhely,
2022. november 30.