Hazudnék, ha azt mondanám, nem a fagyöngy miatt álltam ilyen közel az emelethez vezető lépcsőhöz. Mert, de igen pontosan ezért ácsorogtam itt jó pár perce ahelyett, hogy kötelességtudóan elvegyültem volna a tömegben. A szüleim elvárták volna, hogy beszélgetésbe elegyedjek a vendégekkel, mosolyogva meghallgassam a történeteiket és azt, hogy mekkorát nőttem tavaly karácsony óta. Ha nekik lenne igazuk és tényleg annyit nőttem volna, akkor már a Holdig érnék és körbe sétálva simán meg tudnám állapítani, hogy mi van a sötét oldalon, amit sosem látunk. Talán ott vár rám életem nagy szerelme, egy földönkívüli Isten, ha már az egyszerű földi halandók nem toporogtak a szívemért, de még a borostyánt sem pisilték le. A srácok nagy ívben elkerültek engem így már csak tényleg a földönkívüli maradt nekem, valamint a lépcső felé felakasztott fagyöngy. A fagyöngy volt az utolsó kapaszkodóm a földi életben, a lehetőség, hogy a fagyöngy alatt megcsókoljak egy jóképű idegent és akkor beleszeret az ellenállhatatlan személyiségembe, ásó kapa nagy harang és boldogan éltünk, amíg meg nem haltunk. Csak előtte megszerkesztek és megírok egy csomó regényt, hogy a gyermekeink és az unokáink semmiben se szenvedjenek hiányt. Ám legnagyobb sajnálatomra egyelőre elkerültek a jóképű idegenek, csak az középkorú asszonyok és gyerekek találtak rám, akik mindenáron fogócskázni akartak velem. Köztük volt az idegesítő kishúgom is, aki természetesen tudta, hogy utáltam fogócskázni, ezért is vigyorgott olyan gonoszan a kis szemtelen. Az ácsorgást feladva leültem a lépcsőre, szoknyámat elrendeztem magam körül és onnan figyeltem az emberek sokaságát, akik mind azért jöttek ma el, hogy velem találkozzanak. Velem a Light and Dark Könyvkiadó csillagjával és, hogy megvegyék ötödik megjelent regényemet Az utolsó játszámát, ami egy hét alatt a sikerlisták élére került és az emberek csak úgy kapkodták. Ezért kellett volna nekem lenni a házigazdának, de én leragadtam a fagyöngynél és nem mozdultam. Ünnepeljék az emberek inkább a karácsonyt, nekem már gratulált mindenki kész tovább lehet lapozni, a történet folytatódik. Természetesen örültem annak, hogy ennyire szerettek engem, de olykor jól esett, ha nem én voltam a figyelem középpontjában, mint például most, amikor a kihalófélben lévő szerelmi életemet próbáltam megmenteni. Szemben ültem a bejárati ajtóval, ezért pontosan láttam, amikor az ajtó kinyílt és belépett rajta a megtestesült Nagy Ő. Barna haját tökéletesen belőtte, borostás arcán legszívesebben végig futtattam volna az ujjaim, a barna szempárba pedig szerettem volna fejest ugrani és soha vissza nem térni. Éles arccsontja csak még férfiasabbá tette a megjelenését, a szürke szövetkabátjában pedig úgy nézett ki, mint egy magazinról szabadult modell. Kellett nekem, ő volt a tökéletes alany arra, hogy megcsókoljon a fagyöngy alatt, már csak azt kellett kigondolnom, hogy hogyan érhetem el azt, hogy meg is csókoljon engem. Bár ha ide jön, hozzám nem igazán tud mást tenni, hisz a hagyomány az hagyomány. A fagyöngy alatt állva kötelessége lesz megcsókolni engem és kész.
– Az este főszereplője és távol az emberektől ül? – kérdezte egy kellemes hang én pedig felnézve elmerültem abban a barna szempárban.
– Lekéstél az ünneplésről, most már a karácsony a soros – álltam fel és nem tehetek róla, de az ajkát bámultam, ami most édes mosolyra húzódott.
– Nagy kár, szerettem volna autogrammot kérni és fényképet készíteni az írónővel.
– Talán keríthetünk rá alkalmat – válaszoltam mosolyogva és felpillantottam a fagyöngy felé.
Itt a tökéletes alkalom, most kell megcsókolnom őt. Tekintetem visszatért a srácra, mire ő is elszakította a tekintetét a fagyöngyről és visszanézett rám, szemöldökét felvonta és kíváncsian várt. A következményekkel nem törődve odaléptem hozzá mind két kezemet a nyakára csúsztattam és a szememet behunyva megcsókoltam. Azt hittem, hogy ügyetlen leszek, hisz az eddigi tapasztalataim nem voltak a legjobbak, de meglepően ügyesen kezdeményeztem a csókunkat és egész jól ment az irányítás. Pár pillanatig. Aztán ő átkarolta a derekamat, magához vont, ajka átvette az irányítást és gyorsabb tempóra váltott, bennem pedig fellobbant a tűz, amit eddig csak leírtam a könyveimben, de soha nem éltem át. Most éreztem, hogy remegett a testem és, hogy a szívem olyan hevesen dörömbölt, hogy attól féltem menten beadja a kulcsot. Fogalmam sincs mennyi ideig csókolózhattunk, de amikor elhúzódtam tőle az ajkam duzzadt volt és érzékeny.
– Milyen volt? – kérdeztem összehúzva a szememet, ő pedig elnevette magát és megigazította az én kezem által összetúrt haját.
– Váratlan.
– Komolyan kérdeztem!
– Még soha nem kérdezte meg tőlem senki, hogy milyen volt a csókja – tárta szét a kezét, mire türelmetlenül felmordultam. – Jó volt, pont ezért nem értem, hogy mi szükséged volt hozzá a fagyöngyre – vándorolt fel a tekintete. – Nem olyan lánynak tűnsz, akinek ilyen módszerekhez kell folyamodnia.
– Hát pedig olyan vagyok – fontam össze magam előtt a kezem.
– Félnek tőled a srácok?
– Tessék?
– Határozott vagy és tudod, mit akarsz. Ez rengeteg pasit megijeszt – lépett felém. – A srácok nem szeretik, ha irányítják őket, szeretik ők diktálni a tempót, de te… te szerintem szabályokat írsz, kinyomtatod és átnyújtod a szerencsétlen áldozatnak, és ha bármelyiket is megszegi, olyan gyorsan kirúgod, hogy még a fénysebességnél is gyorsabban távozik az életedből. Boldog karácsonyt csillag! – puszilta meg az arcom majd szórakozottan elsétált.
Tátott szájjal néztem utána, ugyanakkor nevethetnékem volt, mert igen valóban megfordult a fejemben, hogy szabályokba fogom foglalni, hogy mit szabad és mit nem. Saját magamnak voltak is szabályaim, amiket szigorúan követtem is. Ezek közé a szabályok közé tartozott az is, hogy soha nem futunk egy pasi után sem, ám most mégis azon kaptam magam, hogy a keresésére indultam, de anyu megállított és bemutatott a kiadó új ügynökének. Mosolyogva beszélgettem vele, de közben folyamatosan a srác után kutattam a tekintetemmel.
– Lola szeretném bemutatni neked a csapatunk legújabb tagját. Te fogod az első könyvét szerkeszteni – karolta át a vállamat apa és elvezetett egyenesen a sráchoz, aki mosolyogva egy pohár pezsgőt kortyolgatva várt minket. – Lola ő itt Budai Martin, Martin ő itt a lányom Lola.
– Helló, Lola. Alig várom a közös munkát – emelte meg felém a poharát Martin.
– Úgyszintén – nyögtem ki nagy nehezen, majd apura pillantottam, aki nagyon úgy tűnt, hogy szeretne minket kettesben hagyni.
Hamar le is lépett ott hagyva minket, hogy beszélgessünk a közös munkánkról, ami hamarosan kezdetét veszi, én pedig Martint figyelve próbáltam rájönni mennyire fogja megbonyolítani a munkakapcsolatunkat a fagyöngy alatt történtek.
– Miért nem mondtad?
– Az előtt vagy az után, hogy megcsókoltál?
– Előtt!
– Ha megteszem, nem csókolsz meg? – szegezte nekem a kérdést.
– Valószínűleg, de viszont nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget – vontam meg a vállam és mindent elkövettem annak érdekében, hogy ne vörösödjen el az arcom.
– Mert volt jelentősége? – kérdezte felém lépve és láttam rajta, hogy élvezi a kialakult helyzetet és azt, hogy sarokba szorított.
– A fagyöngy alatt történt, és ami a fagyöngy alatt történik annak jelentősége van.
– Akkor most kénytelen leszek megkérni a kezdet és örök hűséget esküdni, nehogy átok szálljon ránk – szívta be az alsó ajkát aggodalmasan és ez a mozdulat olyan szexin állt neki, hogy megnyaltam a saját ajkamat.
A tekintete szinte felperzselt, ahogy az arcomat figyelte, szinte simogatott a szemeivel, majd a szemembe nézve diadalittas mosoly terült el az arcán, látva, hogy ez a tekintet nagyon nagy hatással volt rám. Talán túlságosan sok romantikus regényt olvastam és ezért voltam annyira kiéhezve a szerelemre, de abban a pillanatban lehetetlenség volt ellenállni Martin vonz erejének, pedig voltaképpen egy idegen volt.
– És mi lesz a regényednek a címe? – kérdeztem megköszörülve a torkomat.
– Fagyöngy.
