Az évnek ebben a szakában, így májushoz közeledvén mindig elgondolkodom.
Vagy inkább elmerengek. Anyámra gondolok, akiből nekem alig jutott valami, hisz heten voltunk testvérek, Heten osztoztunk a szeretetén, az ölelésén.
Már jól benne voltam a korban, mikor egyszer rákérdeztem anyámnál, hogy engem miért nem szeretett úgy, mint a többi testvéremet?
Megdöbbentett, amit mondott, hogy: engem szeretett a legjobban!
Hogy azért kaptam kevesebb ölelést, mint a többiek, mert én erős voltam ők meg gyöngék. Nekik kellett a biztatás, én meg ölelés, biztatás nélkül is megálltam a helyem.
Nem az döbbentett meg, hogy anyám erősnek látott, hanem az, hogy a többieket látta gyengének.
Minden évben májussal megjön az anyák napja is, a maga gyöngyvirág-illatával…
Mind a heten testvérek készültünk erre a napra. Feltakarítottuk a lakást, elmosogattunk, mindent lemostunk és a padlót is felsúroltuk. A szobában leszedtük az ágyazót és mindent kirázva tettünk újra vissza. A szalmazsákot is megemeltük és portalanítottunk alatta is. Mikor ezzel kész voltunk, akkor kiültünk a lakás elé és ott vártuk, hogy a kezeletlen hajópadló felszáradjon.
Nyolc éves korom óta az én tisztem, feladatom, kötelességem volt a főzés. Ezen a napon mindig paprikás krumplit főztem, de mielőtt begyújtottam a sparheltbe, a platnit szénporral bekentem és kefével ki is fényesítettem. A széleket meg Szidol-lal töröltem tisztára.
Mire eddig eljutottam tiszta fekete volt a kezem, nem egyszer az arcom is. A körmömet sosem tudtam tisztára mosni. Mindig azt a benyomást keltettem, ha rám nézett valaki, hogy egy kis koszos vagyok.
Pedig a főzéshez sosem fogtam hozzá, csak ha megmostam a kezem.
A többiek meg néztek. Ha kértem, kivitték a koszos vizet és tisztát is hoztak be a sarki csapból, de én ebből nem azt vontam le, hogy gyöngék lettek volna, inkább okosak, hogy a két kisebb húgom a körülményekhez képest mindig tiszta és net volt, és főleg mellettem.
Emike meg, a velem egyidős húgom, olyan volt, amilyen. Tőle aztán végképp nem várt senki semmit.
Egyszer akaratlanul is meghallottam, mikor anyám azt mondta az egyik szomszédasszonynak, hogy neki a gyöngyvirág a kedvenc virága.
Onnantól én minden anyák napján egy kis gyöngyvirág csokorral kedveskedtem neki. Addig bolyongtam a faluban, amíg olyan házat nem találtam, ahol a kertben gyöngyvirág virított és kértem belőle, hogy elvihessem anyukámnak.
Évekig ez volt a köszöntésem. A többieké kis szívecske vagy szép képeslapokból vart doboz, amiket még évek múlva is nézegetett anyu.
Az én gyöngyvirágom meg elhervadt és aztán ki lett dobva.
Én mégis éreztem, ma is érzem az illatát, mert nekem ez jutott az agyon hajszolt, magát betegre dolgozó anyámból, akinek csak annyit adhattam, hogy megfőztem ha dolgozott, feltakarítottam és rendben tartottam a sparhelt platniját
és egy csokrot a kedves virágából, a gyöngyvirágból.
Kedves Zsófi! Kedves Rzsike!
Milyen is egy figyelmetlen ember? Igazatok van az élet elrepült de mi is hagyunk magunk mögött olyanokat akik talán fognak emlékezni ránk. Igen, igazatok van mi olyan korban éltünk amikor nem volt értéke az embernek. Az én okos magasan képzett apám az otthonából való kiűzetése után velünk gyerekeivel egy pici vasúti őrházba talált menedéket. Mostanság ha nézem ezt az őrházat csak bámulok, hogy miképpen is fértünk ebbe el ennyien, Két felnőtt és hét gyerek… . és mégis ott az a jó érzés a lelkemben, hogy itt oltotta belém anyám a szép érzéseket, hogy szeressük a népdalokat, szeressük a meséket, a szép verseket. Szinte mind a heten kívülről fújtuk Petőfi Sándor Kukorica Jancsiját akiből aztán János vitéz lett… Megtanultunk kalácsot dagasztani, kenyeret sütni, parázson lángost… és azok a szép nyári csillagfényes esték amikor szinte hajnalig éget a tábortűz az udvaron és énekeltünk, beszélgettünk, vártuk, hogy a krumpli megsüljön a parázson… . Szép volt a gyerekkorom, hisz szeretve voltunk és amit örömmel osztok meg másokkal, de nem igazán szeretném ha ezek a szép mesék amiket én mondok valóra válnának még egyszer… mert nem csak ebből állt a gyerekkorom. Pár éve a minisztérium meghirdetett egy pályázatot, nyugdíjasoknak, hogy írjuk le egyik emlékünket erről az időről… én is megtettem de nem tetszett nekik a valóság, igaz Balogh Zoltán miniszter Úr kedves levélbe megköszönte, hogy írtam a pályázatra…. Vannak események amikre még most se szívesen akarnak emlékezni… de mi még vagyunk és emlékezünk és meg írjuk az utókornak.
Kedves Rzsike és Zsófika!
Köszönöm, hogy olvastátok kis írásom.
Szeretettel: Jártó Róza /mami/
Mami! 🙂
Bizony már mi vagyunk akiknek hozzák a virágot és a legidősebbek közé tartozunk.
Nem szeretek idős lenni,a legidősebb.
Sajnos ez van.
Örömmel olvastalak:Rzsike.
Drága Róza !
Nagyon kedves emlékeket idéztél fel bennem. Nosztalgiázni általában a szép, jó, dolgokról szokott az ember, de amiről Te írtál ezerszer több, mert szívedből érkezett. Azok az idők nehéz idők voltak és mégis jó rá emlékezni és főleg elmondani. Egyre kevesebben vagyunk akik ebben a korban éltünk. Te nagyon jó szervező vagy. Mi lenne, ha meghirdetnél egy olyan prózai bemutatkozásra való felhívást, hogy kövessünk téged és meséljük el, írjuk meg életünk egy korabeli szeletét erre vonatkozóan, emlékül az utókornak?
Szeretettel ölellek, Zsófi
Kedves MMarcsi!
Kedves Tibor!
Kedves Etel!
Kedves Rzsike!
Kedves Margó!
Kedves Judit!
Kedves Brigitta!
Ami biztos az, hogy már nem vagyok gyermek és én nem nagyon szeretek felnőtt lenni. Nem szeretem, hogy már én vagyok a szűk család legidősebb tagja. Az is biztos, hogy még felnőtt fejjel sem értettem, hogy miképpen volt ennyire nehéz az a világ. és talán épp ezért értem meg a mai anyákat akik fáradságot nem ismerve lótnak-futnak, csakhogy meglegyen lassan már csak az a kis betevő… . Miközben épp azok nem maradnak aminek lenniük kell: anyák a szó klasszikus értelmében. Azt mondják, hogy én jó anya vagyok. És ugyan mi is lehettem volna más mikor özvegyként épp munkám nem volt majd hat évig. Így maradtam anya aki mindig ott van a gyerekei mellett. Sokszor cseng József Attila csodás verseinek sora a fülembe: " … hagyja azt a dagadt ruhát másra, inkább engem vigyen fel a padlásra… ." Én és hat testvérem is ezt éltük át gyermekként, amit soha többé nem akarnánk átélni és azt sem, hogy az anyává lett lányaink átéljék, hisz agyonhajszolva, fáradtan, éhesen még a gyermekeink iránti szeretettet sem lehet úgy kimutatni, mint mikor a nő az ami lenni akar, ami az én anyukám is lenni akart: Anya!
Köszönöm az olvasást és a hozzászólásokat!
Szeretettel: Jártó Róza (mami)
Kedves Mami!
Ritkán olvasok itt novellât , fôleg idô szûke miatt,de most kivételt tettem ( a cím elcsábított),és nem bántam meg.
Nagyon bonyolult ez a z anya-gyermek kapcsolat. Egész életünket elindítja,meghatározza és befolyâsolja. Mannyi sérelmet, tüskét hordozunk magunkban, vagy lelkiismeretfurdalás nyomaszt,ha úgy érezzük, hogy nem tettünk, vagy nem úgy tettünk valamit , ahogy kellett volna.
Én te elbeszélésedben egy olyan fájó sértôdést érzek, amit bár megpróbálsz okosan kezelni, de végig veled van. És marad.
Szeretettel és megértô üdvözlettel,
Brigitta
Kedves Mami!
Nehéz gyerekkorod volt, és Te tisztességgel megálltad a helyedet, már akkor is.
Ez az írás is annyira jellemző rád. Nem ömlengős, nem cukros, habos – mint általában az anyák napi köszöntők – hanem emberi.
A Te koszos körmöd jobban kifejezi a szeretetedet édesanyád iránt, mint száz papírszívecske.
Judit
Kedves Róza!
Ifjúságomban megélt Anyák Napját éreztem újra, amikor olvastam az írásodat. Én is rajzoltam ablakos szívet és a közeli erdőben szedtem nagymamámnak és édesanyámnak gyöngyvirágot. Szép gondolatokat osztottál meg velünk, köszönet érte.(l)
Szeretettel: Margó
Kedves Róza!
Tetszik megemlékezésed édesanyádról és ahogyan kifejezed szeretetedet édesanyád iránt. Ilyenkor mindig elérzékenyülök. Köszönöm, hogy elénk tártad gondolataidat.
Gratulálok!
Szeretettel,
Etel
Kedves Róza!
Nagyon szép anyák napi megemlékezést írtál! Úgy érzem a legszebb ajándék az volt édesanyádnak, amikor összefogva kitakarítottátok a házat. Nekem is ismerős a sparhelt, a szalmazsák, az utcai kútról való vízhozatal, és szintén korán meg kellett tanulnom főzni a legalapvetőbb ételeket.
Ezért a szép írásért udvarunkból küldök Neked gondolatban egy szép gyöngyvirág csokrot.(f)
Sok szeretettel: Magdi
Mami.
Szépet írtál.
Jó volt hozzád benézni.:)
Drága Mami Barátom!
Meghatóan szép írásodat elgondolkodva olvastam, hiszen én is nagycsaládban nőttem fel, és úgy érzem, nekem is kevés szeretet jutott a lánytestvéreim mellett. Ismerős nekem a sparherd, a víz hozatala kannában a "köves útról", hiszen amúgy mindenütt csak por és homok volt. Ismerős a papírból kivágott, majd ceruzával kiszínezett szivecske, mellyel én próbáltam kedveskedni anyukámnak.
A régi idők ízét hoztad vissza Rózám, és ez adott az írásodnak egy különleges színt és ízt.
Minden jót Neked: Tibor 🙂
Nagyon szép, aranyos kis történet kedves Róza!
Életszerű a sok családos anya bemutatása,s a sok testvér közül egy lenni.Mindig van gyengébb jellem és erősebb.Úgy látszik neked az utóbbi adatott meg:)Sok erőt egészséget kívánok neked még sokáig a te családod körében is!
ja és az akkor használt szavak,melyet én is anyukámtól hallottam,és hallok nagyon tetszenek:)puszi