Holtak napján – TIZENEGYEDIK TÖRTÉNET

Szikrázóan sütött a nap, mikor az idősödő házaspár elindult a vasútállomásra. Eddig még jól kitartott a késő őszi időjárás, a fagyok is elkerülték az ország nyugati felét. Csomagjaikat cipelve vigasztalták egymást, hogy ezt a napot húzza még ki ez a fránya idő, ne forduljon téliesre, miközben észak felől sötét hófelhők gyülekeztek az égen. Hideg metsző széllel jött a vihar, szitálni kezdett a hó is, mire a kisváros vasútállomására beszaladt a gyorsvonat.
Kényelmesen elhelyezkedtek az egyik kocsiban, csodálkoztak is azon, de sok sok üres hely van a vonaton, pedig ilyen drága benzinárak mellett meggondolandó autókázni. Ez a tágasság most jól jött nekik, mert a csomagjaik pompásan elfértek maguk mellett a négyes ülésen, miközben a koszorú és a virágok meghúzták magukat szerényen az egyik szegletben. A panorámás ablakon kitekintve, egyre sűrűbb hóeséssel szembesültek, mire a következő állomásra értek már fehér hótakaró fedte a tájat. Visszagondoltak régebbi időkre, bizony ritkán fordult elő, hogy hóesésben kellett leróniuk kegyeletüket, s meggyújtani az emlékezés gyertyáit.
Ahogy vastagodott a hótakaró a kerekek zakatolása is csöndesebbre váltott. semmi sem zavarta őket abban, hogy meghitten gondoljanak azokra a szép időkre, mikor még a megyeszékhelyen laktak boldogságban a szeretett kicsi kedvencükkel. A nagyobb gyermekek elkerültek otthonról, családot alapítottak, mindenük ez a késői jövevény volt. Mennyi kedves, szép napot töltöttek el hármasban a kertes házukban. Sétálni szoktak nagyokat a közeli erdőkön–mezőkön, túrázni jártak együtt szabad idejükben a szomszédos dombokon, hegyeken. A széltől is óvták, minden elképzelhető jóval kedveskedtek csöppségüknek. Együtt örültek annak, mikor büszkeségük helyezést ért el szépség- és ügyességi versenyeken. A könnyen tanuló illedelmes kislány a szemük fénye volt, de a szívük majd meghasadt, mikor egy borús napon a házuk előtt ütötte el egy autó. A karjaikban vitték be a házba, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni. Gyönge kicsi szíve megszűnt dobogni, lelke egy végső szusszanással megnyugodott. Senkinek nem kívánják azt a borzasztóan fájdalmas érzést, amit akkor átéltek. A legkegyetlenebb döfést hivatalból kapták, amikor közölték velük, hogy a ház biztosítása alapján követelik az autós kárának a megtérítését. Ezt a porig sújtó fájdalmat nagyon nehéz volt nekik feldolgozni, még most is belesajdul a szívük, ha rágondolnak. A könnyebb felejtés érdekében megkockáztattak egy költözést is egy csöndesebb, nyugodtabb kisvárosba.
Míg el voltak foglalva gondolataikkal, pár perces késéssel, mélységes nyugalommal bedöcögött a vonat a megyeszékhely pályaudvarára, ahol már bokáig érő hó fogadta őket. A városszéli kis temetőbe taxival utaztak ki. A sokszor megjárt helyen a hó sem okozott akadályt, hamar ráakadtak a sírra, ahol a csöppségük nyugodott. A férfi a kesztyűs kezével takarította le a friss havat a fejfáról, majd a néni megemelte és megcsókolta büszkeségük zsinóron lógó aranymedálját, melyet egy ügyességi versenyen szerzett anno. Elhelyezték a parányi síron a koszorút és a virágokat, miközben arcukat szaggatta a hideg szél, a liget fáiról pedig nyakukba söpörte a porként szálló nyirkos havat.
Gyertyát gyújtottak, pislákoló fényénél elmormoltak csöndben egy imát kedveskéjük lelki üdvéért. Mintha csak összebeszéltek volna, szinte egy időben szaladt ki ajkukon az alábbi fohász: – Nagyon szerettünk téged Buksi, imádni való jó kutyus voltál. Isten nyugosztaljon!
Vártak még kicsit, hátha érkezik válasz a mélyből, majd vigyázva lassan elindultak visszafelé. Válasz nem jött, sűrű csend honolt mindenütt. Végül a síri csendben a kisállat temető sötét, ünneplő ruháját öltötte magára.

“Holtak napján – TIZENEGYEDIK TÖRTÉNET” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Tollforgató!
    Kedves tőled, hogy holtak napján a hozzánk közelálló kutyusról is megemlékeztél!
    Szeretettel: Titanil

Szólj hozzá!