Vakrandi

Vakrandi

A városka Rózsadombján, a háromszintes villa négyméteres tolóajtaján át bekukucskál a téli Nap. A nappaliban a legújabb divat szerinti öltönyt viselő két fiatalember beszélget.
– Elhoztam neked, amit kértél! Tessék a frissen mosott, agyonhasznált overall! Csak van hozzá egy kifakult pólód?
– Ne nevettess! Azokat a mosáskor kidobja a bejárónőm! Sebaj, van egy új sötétkék pólóm!
– Biztos, hogy ezzel a mesével fogadod a leányzót?
– Természetesen! Sőt, arra kérlek, maradj, amíg megérkezik! Majd azt mondjuk, tiéd a villa és megengedted nekem, hogy itt találkozzam Karolával!
– Ugyan Tamás, ez annyira átlátszó! Rengeteg csinos lány dolgozik a cégednél…
– Ne folytasd! Egyrészt ők kollégák, nem a szépségükért alkalmazom őket! Másrészt házinyúlra nem lövünk! Ezt apám jól a fejembe verte!
– Akkor utazz el egy egzotikus helyre. Az utastársak között találhatsz párt magadnak!
– De én nem csinibabát akarok, aki a pénzemre utazik! Karolával két hónapja írogatunk egymásnak az interneten. Okos, talpraesett lánynak tűnik! Szinte mindenben megegyezik az ízlésünk!
– Megértettem! Menj, öltözz át! Addig összeszedem a bekeretezett fényképeidet, nehogy lebuktassanak!
– Kösz, Bélus! Igazi barát vagy!
Bár személyesen nem találkoztak, de az én barátom szívét máris megdobogtatta Karola! – gondolja Bélus, miközben összeszedi a fényképeket. Az marad a helyén, amelyiken egy csónakban eveznek a Tiszán. Narancslét tölt magának, mert megszomjazott az izgalomtól. Pontosan tudja, hogy Tamás édesapja rágja barátja fülét, hogy harmincöt évesen illene megnősülnie, mert mielőbb szeretne az unokájával focizni.
Visszatér Tamás, haja kócos, kissé nagy rá az overall, a pólóján pedig látni, hogy most bontotta ki az eredeti csomagolásából.
Csengetnek. Bélus bólint, és megy ajtót nyitni.
– Szervusz! Fáradj be! Tóbiás Béla vagyok. Már vár téged Tamás barátom!
– Szia! Suhajda Karola! – nyújtja kezét a láthatóan megdöbbent leányzó.
Eléjük siet Tamás:
– Szervusz, Karola! Én vagyok Forgács Tamás! Bélus barátom megengedte, hogy nála találkozzunk!
– Így igaz! Én már megyek is! Szervusztok! Tamás, majd hívj fel, ha végeztetek!
A házigazda a méregzöld bőr ülőgarnitúrához navigálja vendégét. A dohányzóasztalra odakészítve a whisky, narancslé és pezsgő, mindegyik mellett két hozzáillő kristálypohár.
Leülnek. Másodpercekig méregetik egymást. Láthatóan mindketten mást vártak.
– Mivel kínálhatlak meg? Tudod, én javítom Bélusnál a háztartási gépeket. Nagyon örülök, hogy végre személyesen is találkozunk.
A lány láthatóan nagyon szépnek akar látszani. Arcán vastag smink. Feszeng a méregdrága ruhában. Tengerkék szeme hideg pillantásától megborzong a házigazda.
– Köszönöm, nem kérek semmit! Csak azért jöttem el, mert megígértem. De mennem kell!
Elkomorul Tamás. Megbénítja a Karolából áradó hideg megvetés.
– Nem tartóztatlak! – suttogja.
– Nem is tudnál! – pattan fel Karola és köszönés nélkül futva távozik.
Megkönnyebbült sóhajtás után Tamás felhívja Bélust:
– Kérlek, gyere vissza! Felbontunk egy üveg whiskyt!
– Csalódtál?
– Szerinted?
A buszmegállóban telefonáló Karola láttán a fékre lép Bélus és lehúzza az ablakot:
– Ria, kár volt a smink meg a drága ruha! …Igen, abban a csodaszép villában találkoztunk. De nem az övé! Tamás csak egy okos, intelligens melós…
– És te ki vagy, kislány?! – kiált ki rá, majd gázt ad.
Metsző hideg kinn a levegő. Felhúzza az ablakot.