Találkozás – TIZENKETTEDIK TÖRTÉNET

Síri csend és sötétség. Az ablakon átszűrődő utcai lámpa, itt-ott felvillanó fénye ijesztgeti a hófehérre meszelt falat.
Evelin fáradtan pihent frissen áthúzott ágyneműjében.
Mélyen beszippantva annak virág illatát. Lassan ernyedt el a teste, és agya is kicsit meghalt.
Mélyen elaludt, csak halk egyenletes szuszogása törte meg a csendet.

Hajnal közeledtével, a sötét szobában, valami furcsa megmagyarázhatatlan történt.
Egy kerek, de inkább hosszúkásan ovális halványkék színű folt keletkezett az ágy mellett.
Valaki – vagy valami… egy kék kis emberke, furcsa alkatú és furcsa szemekkel jelent meg.
Óvatosan leült a lány ágyának szélére, és puha kis kék ujjaival simogatni kezdte a finom arc bőrét.
Másik kezével lágyan megfogta a kezét.

Evelin szeme kipattant, de a látványtól nem riadt meg, sőt ez a kék kis emberke valami nyugalmat, szeretetet árasztott felé.
Csak kicsit csodálkozva nézte arcát, és meghatóan nyújtotta kérdését felé.
– Ki vagy te kis furcsa emberke?
– Én? Ki vagyok én? Kaga a nevem. Hozzád jöttem. Gyere velem kedvesem, kövess engem!
Tenyerével megsimogatta újra a lánynak az arcát és nagyon furcsa egyszínű szemével mutatta a helyes utat. Lassan a lány felkelt az ágyból és követni kezdte a kis kék-embert.
Elhagyták a hálószobát, átmentek a nappalin… és a kis furcsa Kaga a fürdőszoba ajtajáig vezette a lányt.
Evelin belépett rajta és mintha valami vezette volna egyenesen a pici ablak alatt állt meg.
Az ablakon kitekintve a sötét éjszakában a szép csillagok ragyogtak felettük.
A halványkék varázslatban, amit ez a fura kis lény árasztott, biztonságban közlekedett.
Egyik pillanatban szorosan odalépett a lány mögé, a vállára tette két meleg kezét, majd egy pillanatra levéve mutatóujjával a kinti sötétre hívta fel a lánynak a figyelmét. Majd újból a vállára tette a kék tenyerét.
A hangja szakította meg a néma csendet, de az is olyan lágyan simogatóan.
– Most el kell mondanom a küldetésem okát. Azért, hogy minden ember megtalálja a lelki békéjét, én a tiedért vagyok most itt… és teszem a tisztem, mert neked is jogod van a teljes élethez.
Nézz a csillagokra, nyisd meg a szíved és a lelked és figyelj, mert olyan dolog fog most történni veled, amire már pont ma egy éve, hogy nagyon vágyakozol. Kérésedet – vágyadat most én teljesítem neked.
Tudom, minden este úgy fekszel le, hogy édesapádra gondolsz, minden éjjelen vele szeretnél találkozni álmodban. Eddig ez nem sikerült, de most nagyon figyelj csak – és rámutatott az ablakra.

Evelint a forróság kerítette hatalmában, de jó forróság.
Fényesebben kezdtek ragyogni a csillagok, majd az egész egy csillag szőnyeggé változott.
Ebben a vakítóan csillogó fehérségben kezdett kirajzolódott az Édesapja arca. Élőben látta.
Olyannyira élő volt, hogy édesapja mosolya lágyan simogatta arcát, és megszólalt.
– Drága kicsi lányom hát nézd, itt vagyok. El kellett jönnöm hozzád, mert láttam onnan fentről mennyire nem nyugszik meg a lelked. El kell hinned, hogy én is és anya is nagyon jól megvagyunk, és mi innen figyelünk rátok, vigyázzuk tetteiteket és őrizzük álmotok. Tudom, ha megérinteni nem is tudsz, de mostantól lelked meg kell nyugodjon. Most már csak a tisztaság van a lelkeden, s mi vigyázzuk innen.
Most mennem kell! Szeretlek nagyon.. és nézz fel az égre és tudd én, ott vagyok neked!… Szia!

A fény kezdett egyre jobban halványodni, míg csak a csillagok maradtak az égen.
Evelin olyan nagyon boldog volt, hogy átölelte Kagát a kék emberkét nem érdekelte semmi. Boldog volt.
Észre sem vette, hogy a kék kis emberke visszakísérte az ágyához, hogy még betakarta, és egy csókot nyomott az arcára. A szobából a kékes árnyalatot elnyelte a világosság.

Reggel a leány vidáman és boldogan ébredt. Olyannyira felszabadult volt, és mindenre emlékezett ami az éjszaka álmában történt vele. Emlékezett Édesapjára és most ő volt a legboldogabb gyermek.
Emlékezett Kagára a kék kisemberkére is kire szeretettel gondolt vissza.
Nagy meglepetésére kiment a fürdőszobába, hogy megmosakodjon, kicsit felfrissítse magát, és ekkor feltekintett az ablakra és mit látott ott?…. egy vékony kis kék szalag lógott az ablak kilincsén.

Talán mégis ott járt azon az éjszakán az Ő kis Kék-emberkéje(Kaga)?… talán nem is álom volt az egész?