A szürke tél után az emberek többsége annyira várja a tavaszt,mint Eszmeralda a szem műtétjét. Nincs ez másképp a történetben szereplő srácokkal sem.
Mert Ferus,a fő közmunkás szerint,ekkor repked körülötte a legtöbb a kedvenc madarából,ami a muslinca. De ezt a hobbi meteorológus Döme azzal magyarázta meg,hogy ez a rajzás a szél miatt van,ami Nemere.
Ezt meghallotta a szintén közért felelős munkatárs,és postás Fürge,akinek ez a hír teljesen összezavarta a neuronjait,amiket végülis egy roppant frappáns kérdéssel próbált meg helyre rázni.
– De Döme,ha nem erre fúj akko’,hogy?
– Mit hogy,má’ megen értelmetlen vagy?!
– Szagolj bele a levegőbe. Érzed az illatot,na szerinted Füge mi nyílik lassan?
– Mi,hát a Gyöngyvirág meg az Ibolya?!
– Úgy van,akkor menj be a Gyöngyvirágba azt kérd ki az Ibolyától a söröm! Itt szomjazunk az ásatlan kút mellett,már két órája!
No erre Fürge szedte is lábát,mert fontos a hidratálás. Egyébbként meg a nevét onnan kapta,hogy az ősszel lehullott leveleket márciusra sem seperte össze. Pár korsó sör után,szinte új erőre kaptak fiúk és majdnem nekiláttak a munkának,amikor is egy takaros menyecske haladt el,az ivó mellett. A látványtól enyhe sokkot kaphattak,mivel három pohár egyszerre lógott a levegőben. Félúton az asztal és a szomjas szájak között. Ezt észlelte Ibolya,a pultos és egy csomag szalvétát vitt ki nekik a teraszra. Pár jó szó kíséretében.
– Gyerekek,ti erre a hajóra nem kapnátok jegyet!
– Pedig egy vadállat lakik bennem! Tette hozzá Fürge.
– Az,méghozzá egy lajhár!
Döme füttyszóval akarta magára vonni a lány figyelmet,de sajnos kiesett a műfogsora. Úgyhogy ez az alfahím tett is kudarcba fulladt. Végülis megegyeztek abban,hogy ez a tündér nem éri meg a strapát. Mert biztos,hogy nem tud nokedlit szaggatni. Ami számukra annyira fontos,mint Kojaknak a nyalóka. Időközben eszükbe jutott a rájuk kiosztott feladat is. Duzzogva ugyan,de visszatértek a helyszínre,és rögvest észlelték,hogy lába kelt az ásónak,gereblyének. Ferus idegállapotba jött,aztán szólt Dömének.
– Te a sör az megvan?
Fürge a kezében tartva egy dobozt jelezte,hogy az ott volt a fa mögött ahol hagyták.
– Engem most elöntött a lelki béke.
– Béke a fenéket,esik az eső Ferus!
– Ez most aranyat ér,me’Május van!
– Azt persze,akkor mond már meg aranyom,hogy mivel fogunk ásni!?
– Méla undorral!
– No te méla baba,akkor sétálj vissza az Ibolyához,aztán kérj tőle egyet.
– Má miért lenne az Ibolyának ásója?
– Mert a férje hazaviszi a munkát.
– A Józsi barkács boltban dolgozik?
– Dolgozott fiatalon,most hantművész. Ne bámuljatok már rám úgy,mint egy üres korsóra. Így nevezik mostanság a sírásót.
– Akkor én nem megyek.
– Döme,szerszámot kérsz tőle nem időpontot!
– Azért viszek virágot.
– No udvarolni is fogsz a Józsinak?
– Én,inkább az Ibolyát szagolnám alulról,is?!
– Fogod is,csak hallja meg ezt a Józsi!
– Jól van na,inkább megyek.
A fiúk csak vártak,eltelt egy óra de Döme még sehol sincs.
– Te Ferus,ezt tényleg elásta a Józsi?
– Döme csak akkor kerül a föld alá,ha lemegy a pincébe.
– Akkor most várunk még Ferus?
– Persze,de nem itt. Irány a Hóvirág.
Ahogy közelebb értek az ivóhoz,azt vették észre,hogy az asszonykórus körbeveszi Dömét.
– Te meg mit csinálsz itt?
– Gyakorlok velük. Gizike a Túl szexi lány című nótával kezdi meg a tavaszi fesztivált. Aztán a fiatalokra gondolva,egy kis rúdtáncot adna elő.
– Ezért nem jöttél vissza?
– Jaj fiúk,hát kellett hozzá az ásó,me` az lett rúd! Nagyon stabil Ferus.
– Stabil igen,mint a hatvanas IQ-d. Mi van a te fejedben?
– Semmi,voltam CT-n azt az kimutatta.
– Neked ki,azt gondoltam.
– Miből?
– A születésed napjáról Döme!
– Mert a Kos jegyében van?
– Nem,mert a bolondok napján!
2023.03.17. Bézs