Tavaszi zsongás: Első történet: (Déja vu…)

Tavaszi zsongás (Déja vu…)1

Dömötör íróasztalára az üvegfalon keresztül sápadt csíkokat vet a lenyugvó nap fénye. Fáradtan dörzsöli meg szemét. Észre sem vette, hogy kollégái lassan elszivárogtak az irodából, egyedül maradt. Prezentációján dolgozik, amelyet reggelre kért tőle főnöke. Egy vitamin készítmény annak fő témája, ebben az évben a tizedik. Mi az ördögöt lehet írni egy olyan szerre, amelynek hatásában nem hisz az ember? Úgy érzi már minden ötletét elpufogtatta korábban… Nézegeti az előtte lévő dobozt, amelyet a gyártó bocsátott a rendelkezésükre. Arany és narancssárga rajzolatok a fehér kartonon… semmi extra. Fejét rázza, nem lehet ekkora marha! Hiszen nem a csomagolásról kell írnia, nincs olyan ember, aki egy efféle készítményt a külsőség alapján vásárol meg. Lássuk mi van benne! Fehér műanyag henger alakú doboz, tulajdonképpen egészen jópofa…. Silabizálja a tájékoztató apró betűit. No persze, méghogy meghosszabbítja az élettartamot, növeli az általános jó közérzetet… Ki hisz el már manapság efféle sablon szövegeket? Apropó! Fel kell hívnia feleségét, hogy a ma esti vacsorára ne számítson rá, majd kárpótolja, a munka nem várhat. Most hogy körbenézte, elolvasta, megszagolta a készítményt továbbra sincs egyetlen épkézláb ötlete sem. Mi az ördögöt tehet még? Hatalmasat ásít. Ekkor a következő szövegen akad meg a szeme:
„… Használata csökkentheti a fáradékonyságot…”
Mi??! No még egyszer! Újra olvassa az apró betűkkel szedett sort. Ezt aztán miként igazolták vajon, szólal meg benne az örök kétkedő. Lássuk hát! – legyint, és hirtelen elhatározással bekap két szemet a drazséból.

– Halló! Drágám, te vagy az?
– Iiigen…
– Kérlek, ne haragudj, csak… szóval szeretném mondani, hogy egy munkám sajnos elhúzódik és kénytelen vagyok… pfű!.. tehát sajnos a mai vacsoránk attól tartok…
– Rendben!
A válasz hamar érkezik. Túlságosan is hamar.
– Tessék?!
– Mondom, rendben.
A telefonból halk kuncogás hallatszódik.
– Akkor nem haragszol?
– Neeem.
Dömötör fülel. Talán képzelődött, de nem, a kuncogás határozottan megismétlődik.
– Van ott veled valaki? – kérdezi gyanakvóan. Próbál könnyednek tűnni, de valami kellemetlen gondolat motoszkál benne, ezen felül irtózatos meleg köröz gyomra tájékától … alsóbb testrészei felé.
Apró sikkantás, és egy gyors „nincs” a felelet.
– Szóval akkor nem haragszol…
– Ha olyan kedvem lenne haragudnék, de most nem… olyan kedvem van – kuncog Zizi.
Dömötör érzi, hogy nyaka körül az izzadtság patakokban áll, majd háta közepén, mellkasán lassan csordogálva megindul. Zsebkendőért kotorászik.

Öt perc múlva ismét felhívja az asszonyt. Munkájával továbbra sem haladt, mert gondolatai folyton visszaugrottak a beszélgetésükre. Először csupán lelkiismeret-furdalás gyötörte, hogy ígéretét nem tartja be miszerint ma igyekszik haza, majd fülében cseng neje hangja, a beszélgetés foszlányai. Határozottan volt abban valami gyanús… dörzsöli az állát. Eh, fenébe a prezentációval! Felugrik az asztaltól, kapja magára a zakóját és rohan kifelé. Abban a pirulában valami valóban lehetett, mert agya teljesen kitisztult, álmossága elszállt. Útközben úgy dönt beugrik a virágüzletbe, és gyönyörű vörös rózsacsokrot választ bocsánatkérésül a késői érkezésért. Dudorászva sasszézik az úton. Néhány évvel ezelőtt hogy szerette a korai tavaszt! Mindig elámult a természet újjászületésén, de itt a nagyvárosban valahogy nem is jut eszébe, nem érzékeli az évszakok közti átmeneteket. Ma azonban a régi érzés köszön vissza nála. „Déja vu! A fenébe is…” vigyorog.
Lakásukhoz közeledve a hőérzet testében egyre nő, ereiben vére pulzálva lüktet. Meglepetten tapasztalja, hogy bizonyos testrésze saját életet akar élni. Fejéről csorog a víz mire a kulccsal kinyitja az ajtót…

Másnap az irodában…

– Uraim! Valaki este feltekerte a termosztátot, 30 fokon volt reggel, nem lehetett levegőt venni, máskor figyeljenek rá! – hallatszódik a takarítónő hangja a folyosóról.

Dömötör úgy ül az asztalnál, mint aki előző este megnyerte a szuper-lottó főnyereményt. Piszok mázlija volt, hogy vitt virágot a feleségének, különben a Nőnapot már megint elfelejti, amiért tavaly egy hétig hallgatott. És milyen jól esett a hajnali kettőkor fölmelegített marhapörkölt! Zizi kuncogva vallotta be, hogy kispórolta belőle a vörösbort:
„Olyan finom volt, azt vettem észre, hogy kiürült az üveg. Nem haragszol ugye, drágám?” Mosolygott rá csábosan. Határozottan jól állt neki a … vörösbor.
Telefonja csörgése riasztja merengéséből. Főnöke kéreti az irodájába. Fogalma sincs, hogy mit mondjon neki, hiszen még nincs készen a rábízott anyaggal. A dobozt felkapja, viszi magával.
– Szóval, Dömi, iszonyú blamázsban vagyok – sóhajt az igazgató. – Tudod, két készítményt kaptunk, hogy készítsünk hozzájuk reklámszöveget. Az egyik – itt az asztalra tesz egy hasonló dobozt, amely Dömötör kezében is van – egy vitaminkészítmény, míg a másik, amit ott szorongatsz az egy potencianövelő. Elvileg, merthogy… a tájékoztatójukat itt tegnap a kapkodásban összecseréltem. Ami azt jelenti, hogy…
– Nálam a potencianövelő tabletták vannak… – tágul hatalmasra Dömötör szeme.
– Sajnálom, de hát végül is igazán mindegy, hogy melyikről írtad meg…
– … a semmit.
– Merthogy?
– Bevallom, semmi nem jutott eszembe, kiürült az agyam… de – mosolyog Dömötör – azt is bevallom, hálás vagyok neked a cseréért, emlékezetes marad ez a tegnap este. Várj csak! – Ujját felemeli úgy szavalja: – Szerelemre vágyik lelke? Bízza azt a Biofairre… No, mit szólsz? – néz főnökére várakozóan.
– Hát, lesz ez jobb is, remélem!

1 Déja vu – francia kifejezés: már láttam (éreztem)