Igen, így történt.
Álom, igazi, végtelen, csodálatos…
Valóság, igazi, végtelen, csodálatos…
Az Álom erdőben játszódott, mint a mesében.
Igazi romantikus: a fákon mókusok, titokzatos csend, átszűrődő napsugár, csodálatos nyugalom, biztonság.
Végtelen? Az nem volt egyértelmű, de valahogy mégis.
Ahogy barangolt, mindig, amerre érezte, hogy várja valami szép, lehet, hogy végtelen is lesz.
Mi várja vajon? Egy izgalmas találkozás? Valami elrejtett kincs?
Ahogy felébredt, csak mosolygott magán. Nos álomban még elképzelhető…
Indult a nap, szokásos álmosan, kicsit nehézkesen, így különösen jó volt visszagondolni az álomra.
Még a kincsre is egy kicsit…
Igaz is, milyen kincsnek örülne? – tűnődött a vonaton, ahogy utazott a városba.
Ajándéknak? Tárgynak? Valami szépnek, ami tovább teszi még hangulatosabbá a szobáját?
Mire is vágyott már régóta? Hangverseny? Utazás? Valami különleges élmény?
A vonat haladt, haladt tovább, az ismerős úton. Ki-ki nézett, szerencsére szép idő volt, úgy mint az álomban.
Köszöntötte a szokásos reggeli útitársakat, meghallgatta a napi híreket.
Aztán egyszerre kicsit furcsa érzése támadt. Nem nagyon merte komolyan venni, végül is most már a Valóságban járt.
Nemsokára megérkeznek…
Tovább indul a nap, a Valóság, ahogy a Világ rendje.
Ahogy leszállt, azért még történt valami jó, kis vigasztalás, ahogy a peronon meglátta egy régi ismerősét. Munkába menet néhány szó, amolyan reggeli „hogy vagy”, hátha …
Megörültek egymásnak, kellemesebb együtt bandukolni.
Az viszont meglepte, ahogy megérezte, hogy a másik mondani szeretne valamit, de kicsit tart tőle, mi lesz a reakció. Végül belevágott.
– Képzeld, mi történt velem.. Most volt a születésnapom és a családom nagyon emlékezetessé szerette volna tenni, mivel kerek évforduló.
Egy szép díszes borítékot kaptam tőlük és azt javasolták, hogy akkor nyissam fel, amikor találkozom valakivel, akit tisztelek, becsülök, öröm ismerni őt. Megpróbáljuk? Rajta!
A borítékban egy két főre szóló meghívó volt erdei „élmény-kincskereső” túrára.
A Valóság.