Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csillagszemű mágus. Bár a haja fehér volt, ő mégis fiatalosan nézett ki. Mindenki Dávidkának ismerte.
Szép és fiatal, szelíd és jószívű, barátságos és szeretetteljes volt Dávidka. Segített a rászorulóknak, útba igazította a tanácstalanokat. Kézrátétellel, mantrákkal, mandalákkal, meditációval, gyógynövényekkel, különböző varázsfőzetekkel gyógyította azokat, akik nem voltak egészségesek. Arról volt híres hetedhét országon is túl, ahol a kurta farkú malac túr, hogy varázslatosan írt, csodálatosan dalolt, gyönyörűen rajzolt és festett, szép játékokat tervezett és készített.
Barátja volt az embereknek, az angyaloknak és a tündéreknek, az óriásoknak és a törpéknek, a griffeknek és az egyszarvúaknak, a manóknak, a szellemeknek és más csodalényeknek. Személyesen ismerte Piroskát és a farkast, Hófehérkét és a hét törpét, Csipkerózsikát, Jancsit és Juliskát, Aladdint és a dzsint, Csizmás Kandúrt, Micimackót és társait, Hamupipőkét, Pán Pétert, Pinokkiót és a többieket. Sokszor találkozott még Mikulással, a húsvéti Nyuszival, Garfielddel, Tommal és Jerryvel, Szilveszterrel és Csőrikével, Plutóval és Mickey egérrel, Donáld kacsával és Dagobert bácsival, Kisvakonddal, Chippel és Dale-lel, a Hupikék törpikékkel, Süsü sárkánnyal, Pom-pommal és másokkal.
Dávidka értett az állatok, a növények, a természet nyelvén. Csevegett a kutyákkal, a macskákkal, a lovakkal, a madarakkal, a halakkal, a delfinekkel, beszélgetett a virágokkal, a fákkal, a bokrokkal, a fűszálakkal, a kalászokkal, a gyógynövényekkel, szót értett az aranyló nappal, az ezüstös holddal, a ragyogó csillagokkal, a lágyan fújó szellővel, a szelíd esővel, a dühös viharral, a csörgedező forrással, a rohanó patakkal, a hullámzó tengerrel, a porladozó homokkal, a néma kavicsokkal, a békés kősziklával.
Azt mesélték róla, hogy amikor elment az óperenciás tengeren és az üveghegyen túlra kirándulni, találkozott a hétfejű sárkánynak a fiókájával, amelyik meg volt sérülve, és nem tudott hazarepülni a fészkére. Addig gyógyította különböző füvekkel és gyógynövényekkel, varázsfőzettel, amíg a szívgyógyító zöld színű Sárkányka teljesen egészséges lett. Közben egészen megszelídítette őt. Ragyogó csillagszemével ahányszor csak belenézett mind a hét pár szemébe, Sárkányka olyan szelíd lett, mint egy fehér szőrű házi juhászkutya: a farkát csóválta örömében mindig, amikor meglátta Dávidkát. Gazdijának, Dávidkának a kezéből evett, és szeretettel vitte repülni: akár szükség volt rá, akár játékból, szórakozásból.
Dávidka, a csillagszemű mágus boldogan élt így, amíg meg nem halt. Itt a vége, fuss el véle!
Dávid László,
Marosszentgyörgy,
2016. augusztus 9.