Lesiettek a székelyudvarhelyi Raiffeisen Bank lépcsőjén. Bal kezemben a legfrissebb bankszámla-kivonattal. Alig hiszek a szememnek. A szám láttán. Kerek. Nagyon kerek. Egy ismerős érzés járja át testemet – beleborzongok minden sejtemben. Hála az Univerzumnak!
A bank előtt álló piros Fiat Pandában a kedvesem, Évici és kislánya, Katica várnak rám. Mit sem sejtve. Beülök a családi kiskocsiba. És kirobban belőlem a nevetés.
– Mit nevetsz? – kérdezi a mellettem ülő Lelki Párom.
– Semmit – mondom. – Ezt – és megmutatom neki és a hátulról előrehajoló kislányunknak is a számlakivonatot.
Kerekre nyílt szemekkel bámulják-bámuljuk a fehér lap jobb alsó sarkában lévő összeget. Kerek szám. Nagyon kerek.
7 000 000 RON. (Hétmillió új lej!)
– Juujjj… Bbrrr… – tör ki egyszerre mindhármunkból.
– Ez igen!… – így a párom.
– Szuper! – kontrázok én.
Majd leesik a tantusza, és:
– Juupppiiii!… – borul a nyakamba.
– HIP-HIP-HUURRRÁÁÁÁ!… – kiáltok fel örömömben.
Katica szóhoz sem jut meglepetésében. A szemüvegét igazgatja: vajon jól lát-e? Átöleljük egymást. Nagy-nagy odaadással, lelkesedéssel és szeretettel. Örömünkben nevetünk és sírunk. Alig hiszünk a szemünknek. És a számoknak. 7 000 000 lej! Jóleső borzongás fut végig rajtam – átjárja minden egyes porcikámat. Hála az Univerzumnak!
Újra egymásra nézünk, csillogó szemekkel, ragyogó arccal. Mindhárman. Lacika, Évici és Katica.
Bekötjük a biztonsági övet. Elfordítom a slusszkulcsot, indexelek, tükörbe nézek, majd lassan elindulok a bank előtti parkolóból. Hazafelé. A piros Fiat Panda vígan szeli a kilométereket. Örömünkben énekelünk. „Nekünk minden sikerül, sikerül, sikerül…!”
Elhagyjuk Székelyudvarhelyt. Lazán robogunk a kis piros Fiat Pandával, piros Fiat Pandában. A dombon feltűnik a házunk. Előttünk van, kissé jobbra, 5 kilométerre. Ahogy közeledünk a sima úton, úgy tűnik elő mind jobban az otthonunk. Az otthon, amelyet együtt álmodtunk meg ezelőtt egy évvel, 2008 szeptemberében–októberében. Az otthon, amelyet együtt terveztünk meg 2008 karácsonyán. Az otthon, amelyet együtt építettünk fel, rendeztünk be 2009 nyarán.
Fákkal körülvett udvaron áll a házunk. A barna, gömbölyű tető alatt szinte nevetnek ránk a sárga falak, az ablakokból és a manzárd teraszáról kihajoló piros virágok. A házunktól jobbra friss vizű patak csörgedezik, balra hatalmas, ovális úszómedence terpeszkedik, bokrokkal, napozó ágyakkal körbevéve. A világoskék víztükörből mosolyogva csillan vissza a delelő napocska. Jóleső borzongás fut végig a testemen – minden egyes sejtemen. Hála az Univerzumnak!
A nyárfák hűs árnyékába érve, jobbra indexelek. A betonoszlopokkal tarkított, fehérre festett alacsony léckerítés mentén lassítok. Jobbra kanyarodok a piros Fiat Pandával, és óvatosan begurulunk a virágos, pázsitos kertbe. A barnás színű kockakövekkel kirakott úton kerülünk előre a garázshoz és házunk főbejáratához. Balról.
Megérkezünk. Katica rögtön kiugrik a hátsó ülésről, és vidáman berohan a szobája alatt kitáruló fehér ajtón. A családi kiskocsinkban ülve elmerengek a kislányunk ötlete alapján készített, kirakott sziklakerten, szökőkúton. A vízsugarak vidáman ugranak a magasba, megtörve a rajtuk játszadozó napsugarakat, szivárványszínbe öltöztetve a lepergő cseppeket. Kissé távolabb a patakocskánk csörgedezik. Körbe-körbe zöld pázsit, piros és fehér virágokkal. Olyan minden, mint álmunkban. És valóságos! Remek!
– Lacika, szívem, jössz? – kérdezi a Kedvesem.
– Ja, persze. Megyek! – válaszolok vidáman.
Kiszállok, és óvatosan becsukom kiskocsink ajtaját. Megnézem a rendszámtáblát, amelyet büszkén visel a piros Fiat Pandánk: HR-35-LEK (Lacika-Évici-Katica)!
Belépek a fehér ajtón. Jobbra fordulok, a tágas nappaliba. A kocsi és lakáskulcsokat leteszem az alacsony, kerek asztalra, majd leülök a fal mellett húzódó puha kanapéra. A fehér báránybunda lágyan ölel körül. Otthon, édes otthon! Csodás érzés! Megindul bennem a jól ismert borzongás. Fejem búbjától lábujjaim hegyéig árad szét bennem az energia. Hála az Univerzumnak!
Bejön Évici és Katica is. Leülünk a puha szőnyegre. Körbe. Megfogjuk egymás kezét. A Lelki Párom jobb kezét bal kezembe bújtatja, jobb kezemmel Katica bal kezét fogom meg finoman, kislányunk jobb keze pedig az édesanyja bal tenyerébe fészkelődik be. Lehunyjuk a szemünket. Csendben. Halkan. Steinar Lund zeneszerző Feng Shui relaxáló zenéjére meditálunk. Mindhárman. Ötödik testünkben végigéljük a mai napig bejárt közös életutunkat. Fantasztikus élmény! Teljes odaadással, lelkesedéssel és szeretettel hálálkodunk a Mindenségnek, mert teljesült az álmunk! Testünkben vízesésként zúdul végig az oly ismerős érzés – a mindent elsöprő energia! A mindent elsöprő szeretet! A Szeretet! Hála az Univerzumnak!
Dávid László,
Székelyudvarhely,
2008. november 23.