Kedves szellem

Lenke nem szerette az idős embereket, akik állandóan mesélni akartak neki.
Nem volt rájuk ideje, mindig rohant.
Egyik nap nem ébredt időbe, ezért futva érkezett a buszmegállóba, mégpedig olyan lendülettel, hogy alig tudott megállni.
– Vajon elment a tizenhetes? – tűnődött félhangosan.
– Nem tudom -nézett rá bizonytalanul az egyetlen várakozó.
– Ön melyikre buszra vár? -mérte végig Lenke az idős férfit.
– Semelyikre.
– Hát akkor mért van itt?
– Azért mert itt ragadtam -csapott le áldozatára Sz. Mihály.
Lenke nem értette, de az idős úr látva a lány zavarát, mesélni kezdett.
– Nem messze innét, az aluljáróban laktam. Éveken át minden nap ugyanabban az időben vártam a tizenhetest. Eseménytelen időtöltés volt, semmi különös, de egyszer valami történt. Mintha homokszem került volna a gépezetbe. Azon a végzetes napon későn ébredtem, rohannom kellett, ráadásul esett az eső és azt hittem, hogy elment a busz. Amint ácsorogtam, látom, hogy egy ismerős hölgy lebeg el az orrom előtt. Egyik kezében rózsaszínű retikül, a másikban ezüstszínű póráz, a póráz végén kutya. Az eb megállt előttem és nem mozdult.
– Jöjjön Misike, jöjjön – ciripelt a hölgy, miközben engem mustrált. Már azt hittem hozzám beszél. A kutya nem reagált gazdája szavára, sőt mintha az ott sem lett volna.
Elkezdett körbeszaglászni engem, majd izgatottan, mintha csak villanypózna volna a lábam, levizelte a cipőmet.
– Igazán sajnálom – mondta Lenke együtt érzőn. – Egy neveletlen kutya miatt gondolom, az egész napja tönkrement.
– Nem a kutya tehet róla, hanem a hölgy. Valamikor a feleségem volt, nem sejtettem, hogy egyszer még összefutok vele. El is ment a kedvem mindentől. Már nem akartam megvárni a buszt, pedig olyan fontos volt nekem. Jaj, hogy szerettem a fékek csikorgását! Az egyetlen dolog, amiért még érdemes volt élnem. Ezért jöttem ide tíz éven át mindennap, úgy vártam a tizenhetest, mint más a karácsonyt, mert az egyetlen fiam volt a sofőr azon a járaton, csak így láthattam Őt. Aznap sajnos megfájdult a fejem, az agyam lüktetett, nem gondolkodtam. Anélkül léptem le az útra, hogy körülnéztem volna, és pont akkor jött a tizenhetes.
Lenke hallotta a fékek csikorgását.
Földbegyökerezett lábbal bámult maga elé. A sofőr rádudált.
– Fel kíván szállni, vagy csak nézelődik?
– Megyek – szólt a lány, de mielőtt felszállt volna, puszit nyomott Sz. Mihály homlokára.
Az utasok fejüket csóválva nézték, mert a buszváróban Lenkén kívül senkit sem láttak.

Szólj hozzá!