Az okos királykisasszony

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren is innen, ahol a kurta farkú malac pihen, volt egyszer egy királykisasszony. Édike volt a neve. Nem csak olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de őrá nem, hanem nagyon okos is. Azért volt okos, mert saját tapasztalatból tudta, hogy a gazdagság nem jelent föltétlenül boldogságot.
Egyszer aztán eljött az idő, hogy Édike férjhez menjen. Mivel az édesapja, a kalapos király és az édesanyja, a kalapos királyné nagyon szerették egyetlen lányukat, azt akarták, hogy boldog legyen. Ezért hagyták, hogy ő válasszon magának hitvest. Ki is hirdette a király, hogy annak adja egyetlen szeretett lányának a kezét, és vele együtt a fél országát, akibe Édike beleszeret.
Hamar híre ment ennek a csodálatos dolognak. Jöttek nem csak hetedhét országból és az üveghegyen innen, hanem még az óperenciás tenger is túlról válogatottnál válogatottabb, gazdagabbnál gazdagabb, híresebbnél híresebb, szebbnél szebb királyfiak, hercegek, grófok, hogy megkérjék az okos királykisasszony kezét. De Édike nem szeretett bele egyikbe sem.
Hej, búsult nagyon a király és királyné, hogy ki vezeti majd az országot, ha ők már nem lesznek. De nem volt, mit tenni. A királykisasszony nem talált magának való párocskát, emiatt elhatározta, hogy kolostorba vonul. Nem is akárhová, hanem jó messze, az óperenciás tenger partjára, mert sokat hallott annak a helynek a szépségéről, az ottani emberek okosságáról. Hátha ott majd megtalálja a saját boldogságát…
Telt, múlt az idő, talán fertályévszádat is elrepült azóta, hogy a kalapos király meghirdette: férjhez adja egyetlen leányát. Lám, mivel is szórakoznak odafönt a mennyországban a játékos kedvű angyalok és tündérek (mert véletlen ugye nem létezik)? Dávidka, a csillagszemű mágus épp sétált az óperenciás tenger partján, gondolatban a hullámokkal és a sirályokkal csevegett, amikor egy varázslatos hintót látott a homokban megállva. Az aranyból és ezüstből készített, gyémánttal és más drágakövekkel kirakott hintóba hét fehér, gyönyörű paripa volt befogva. El nem tudta képzelni, hogy kié lehet ez a csudajármű. Nem kellett sokáig várnia, mert a közeli üzletből kilépett Édike, az okos királykisasszony.
Dávidkának rögtön nagyot dobbant a szíve. Megdörzsölte a szemét, hogy jobban lásson, de semmi kétség: az okos királykisasszony lépdelt piros topánkájában a puha tengerparti homokban, hogy felüljön a hintóra. Édike még most is olyan szép volt, hogy elhomályosította a hétágra sütő napot. Barna haját lágyan fújta az enyhe szellő, mogyoróbarna szemével a tengert nézte. Amint észrevette a csillagszemű mágust, rögtön rámosolygott és kacagni kezdett. Csengő nevetése nyomán ajkáról hófehér rózsaszálak szálltak mindenfelé a levegőbe. Kezéből a fehér zsebkendőjét a homokba ejtette, amint megremegett és tetőtől talpig libabőrös lett örömében. Dávidka se volt rest: rögtön odaugrott, felvette az illatos, csipkés, fehér zsebkendőt, és alázattal meghajolva odanyújtotta a királykisasszonynak. Édike elvette, megköszönte, és hálának jeléül megpuszilta mindkét orcáját a fiatalembernek. A csillagszemű teljesen megnémült, egy szó nem sok, annyi se jött ki a torkán. Hevesen dobogott a szíve, keze-lába remegett, kiverte a lázas veríték. A szépséges királykisasszony felszállt a hintójába és hazahajtatott a kolostorba.
Fel se ocsúdott rendesen ámulatából a csillagszemű mágus, amikor visszatért a varázslatos hintó, leszállt róla az egyik hajtó, és megkérte Dávidkát, hogy üljön fel a királykisasszony mellé. Dávidka meg is tette, s ahogy felült, a hintó rögtön elindult. Fel a tenger partjáról, ki az országútra, ahol robogni kezdett hazafelé. Egy hétig ment egyfolytában, amíg hazaért az öreg kalapos király és királyné udvarába. Édike azonnal leugrott róla, beszaladt a palotába, és sírva ugrott régen látott szüleinek a nyakába. Boldog volt, hogy oly sok-sok év után hazatért, és épségben-egészségben találta a szüleit és a testvérbátyját. Kedvenc kiskutyája, Bombi sajnos már nem volt az élők sorában.
A királykisasszony bemutatta szüleinek igazi párocskáját, Dávidkát, a csillagszemű mágust. Elmesélte nekik, hogy mily csodás módon találkozott vele az óperenciás partján, mily nagyon megdobogtatta a szívét, teljesen elvette az eszét. Fülig beleszeretett, amint meglátta őt sétálni a homokban, a csigák és kagylók között, a habzó hullámok mentén. Volt is aztán országra szóló dínomdánom, hét nap és hét éjszaka tartó lakodalom. Az öreg király és felesége, a királyné örömmel adták egyetlen lányuk kezét és fél országukat a csillagszemű mágusnak, mert érezték, hogy egyetlen lányuk valósággal sugárzik a boldogságtól, amikor vele van.
Kétszázhetvenkilenc nappal később az okos királykisasszony két barna hajú, csillagszemű kislánynak, ikreknek adott életet. Mindkét baba egyaránt hasonlított édesanyjára és édesapjára. Így történt, hogy Dávidka, a csillagszemű mágus megtalálta szíve szép szerelmét, akire egész életében vágyott.
Mindannyian boldogan éltek együtt, amíg meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle!

Dávid László,
Marosszentgyörgy,
2016. augusztus 9.