Hajnal: Hetedik történet: Az árvaság hajnala

Április volt, és már napok óta rosszul aludtam.Féltem elaludni, mert azt vártam, mikor kelek a vezetékes telefon csnedbe hasító csörgésére…Féltem, és éberen aludtam minden éjjel, a molylepkék repülésére is felriadtam.Nem kellett sokat várni, hogy megszünjön a kételyek közötti lét.

Édesanyám napok óta kórházban feküdt, de én akkor még nem tudtam, hogy mit jelent az elfekvő osztály fogalma. Valahogy sejtettem hogy nem lehet valami bíztató dolog, de nem is akartam megkérdezni, próbáltam azzal elrendezni, hogy ott csak fekvő betegek vannak és kész.
Anyu nagyon szörnyen nézett ki, de beszélgettünk, majd aznap is úgy köszöntem el tőle hogy holnap ismét megyek.Furcsán aludtam éjszaka, állandóan felkeltem, így reggelre nagyon kimerültem.Azt hittem, álmodom hogy sxörög a telefon, de mikor csak nem hagyta abba, kibotorkáltam a sötét lakásba a vezetékes telefonhoz és félve vettem fel a kagylót, ugyan ki hívna hajnali 4 órakor.Anya gyámja volt, az osztályfőnököm anyósa.
-Ginuskám, tudnád adni apát, beszélni szeretnék vele!Az anya meghalt most hajnalban.
Szerintem fel sem fogtam teljesen, keltettem apát ő meg csak ott zokogott, én nem sírtam, mert nem is fogtam fel.
Aznap mentem, Anya gyámja segített Intézkedni mert apának nem volt hozzá lelki ereje…
Mire odaértem csak az üres ágyát láttam, őt már elvitték.
Istenem…mi lesz most velem?
Hazamentem miután intézkedtünk, és mintha a világból eltünt volna az összes szín, nem beszélgettem a buszon sem senkivel, az eső is egész nap esett.
Eljött a temetés napja, ólomsúlyú szívvel vettem fel a fekete kosztümöt.Virágot az úton akartam venni, de napok óta figyeltem az udvarunkban lévő orgonabokrot, melyen hófehér orgonák nyílottak.levágtam az összes hófehé orgonát és egy csokorba kötöttem, végül akkora csokrom lett hogy alig fértem el vele a buszon.A temető ajtajában az osztályom várt az osztályfőnökömmel együtt.
Elhelyeztük a virágokat, mikor a mama elkezdett vádaskodni, hogy anya biztos nem halott csak pénzt akart tőlük a temetkezési vállalat kicsikarni.Kérésére felnyitották a koporsót, pont amikor le akartam tenni az orgonacsokrot, de így csak kiejtettem a kezemből mikor megláttam édesanyámat.Az arcára volt írva a kín ahogy meghalt.Bár ne láttam volna.
Az életembe egy hatalmas törés jött létre…Árva lettem, amit sosem gondoltam…
Szeptemberben már át is léptem az Ajkai Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola ajtaját, és azóta is idősgondozó vagyok.

Sosem felejtem el a hajnalt, amin mindent elveszíettem amim volt… egy anya mégiscsak egy anya volt…és én nő lettem, de nagyon nehéz volt… anya nélkül.

“Hajnal: Hetedik történet: Az árvaság hajnala” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. …Mégis sikerült felnőni, az emlékekkel megbékélni, a veszteséget tudomásul venni. Igazi jó embernek lenni nagyon nehéz, ám te pont azt az utat járod, ahol ez lehetséges tényező. Írásodhoz és a nyereményhez gratulálok!(f)

  2. Nagyon megrendítő, szép írás. Ha nem valós történet, akkor művészien megalkotott, mert hiteles. Ha viszont valós, akkor egy olyan emlék, amit soha nem lehet feledni.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!