Hajnalban: Nyolcadik történet

Összes megtekintés: 127 

A korai munkába indulás csúnyaságát jól esett ellensúlyozni valami szépséggel. Miközben elgondolkodva lépkedett, szívesen merült el a halványan világító Esthajnalcsillag látványában. A saját csillagának érezte, még ha Vénuszként már egy ideje nem is hozott neki szerencsét. A lépcsőkhöz érve, muszáj volt a lába elé néznie, nehogy orra bukjon, akkor már a földön felé futó, a lila minden árnyalatában játszó hajnalkák varázsolták el. Giccsesnek gondolhatta volna ezt a hajnali utcaképet, ha nem lett volna annyira természetesen szép. Szerencsésnek érezte magát, hogy a külvárosban élhet, még akkor is, ha ez több utazással járt. A belváros betondzsungelében nem indulhatott volna a nap a csillagfény és a virágok felvidító képével.

A buszmegállóba érve összetalálkozott a tekintete egy magas, jó kiállású, elegáns öltönyben feszítő férfival. A sötétbarna szempár felkerült a hajnali szépségek listájára. Először csodálkozva felvonta a szemöldökét, nem volt megszokott dolog azon a vonalon, abban az időben az üzletember típusú utastárs. Mivel úgy érezte, a szép-szemű kicsit elveszve érezhette magát, megajándékozta egy mosollyal. A férfi visszamosolygott. A buszon elővette a könyvét, és amikor látta, hogy a srác is olvas, annyira belemerült a történetbe, hogy megfeledkezett róla.

Másnap az Esthajnalcsillag kicsit fényesebben világított, a hajnalkák viszont még nem nyíltak ki teljesen. A vénasszonyok nyara a vége felé közelített, eszébe jutott, hogy következő nap magával viszi a fényképezőt, hogy megörökítse a virágokat, amíg még lehet. A telefon nem adta vissza a színárnyalatokat. Az öltönyössel ismét összemosolyogtak, ráadásul egymás mellé ültek le. Mindketten lopva oldalra pillantottak időnként, de egyikük sem kezdeményezett beszélgetést.

A harmadik napon a lány leguggolva összpontosított, hogy a képeken minél jobban elkaphassa a hajnalka szépségét, teljesen a virágra koncentrált, ezért nem figyelte a külvilágot. Későn vette észre a felé rohanó berni pásztor kölyköt, aki hevesen rávetette magát. Az egyensúlyából kibillenve, az előző esti eső után ott maradt tócsában kötött ki. A kutya lelkesen nyalogatta a vele egy szintre kerülő meghökkent arcot. Ekkor lépett oda a szép-szemű öltönyös, ezúttal farmerben. Aggódva hajolt a lány fölé.

– Ne haragudj, kirántotta a kezemből a pórázt, még nagyon kajla. Úgy látszik szeretett volna megismerkedni veled. Jobban kellett volna figyelnem. Megütötted magad?
Már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor a fiú dereka köré fonódó karok gazdája, egy látszólag feltöltött szájú és mellű, platinaszőke csaj nyafka hangon szólalt meg.
– Ne foglalkozz vele! Az ő hibája volt! Mit keres itt hajnalban az alig hajával?
A lány odakapta a kezét tüsi frizurájához, mintha védekeznie kellene. De a következő pillanatban már dacosan nézett vissza a szőkeségre. Büszke volt az új hajára. A kórházi kezelés után kezdett ismét kinőni, így a gyógyulást jelképezte számára. A fiú segítő karját elkerülve, egyedül állt fel, kihúzta magát, úgy válaszolt.
– Ugyan semmi közöd hozzá, hol vagyok, és mit csinálok, de elmondom: munkába menet megálltam, hogy megcsodáljam ezeket a természetes szépségeket. Látszólag neked egyikről sincs fogalmad. Sem a természetességről, sem a szépségről, sem a munkáról.

Majd megsimogatta a még mindig izgatott kutyus füle tövét, és minden további szó nélkül hazafelé vette az irányt. Pocsolya foltos nadrágban nem mehetett végig a fél városon. Azt nem látta, hogy a fiú és a berni pásztor csodálattal nézett utána, a nyafka szeme pedig villámokat szórt sértettségében. De azt hallotta, hogy a srác haragosan megszólalt.

– Hú, te milyen bunkó tudsz lenni!

Ez egy kis elégtételt jelentett neki, de igazából úgy gondolta, hogy ha ilyen a barátnője, a fiú sem ér meg több odafigyelést.
Másnap reggel a zuhogó esőben sietett a buszmegálló felé. Nem szerette a hajnali esőt. Az esernyő árnyékában megbújva merült el rosszkedvében. Határozott léptekkel haladt. Kicsit megijedt, amikor az öltönyös fiú ráköszönt. Kelletlenül viszonozta, és gyorsan hozzátette, hogy siet, nincs ideje beszélgetni. De ilyen könnyen nem szabadulhatott. A fiú hamar hozzá igazította a lépéseit, és így mellette haladva, útközben kezdte el mondókáját.

– Még egyszer bocsi a tegnapiért. Nem csak Brúnó, hanem az húgom barátnője miatt is.
A lány elcsodálkozott, fogadni mert volna, hogy a srác párja a szőkeség, olyan birtoklóan karolta át előző reggel. Szó nélkül nyújtotta az esernyőt az ázó fiú felé, mivel ő magasabb volt, úgy tudta tartani, hogy mindketten az ernyő alatt haladhattak tovább.
– A kutya is a húgomé, csak sajnos ő beteg, ezért besegítek a sétáltatással. A dilis barátnője meg rám akaszkodott.
Mikor még mindig nem érkezett válasz, a fiú nekibátorodva folytatta.
– Kiengesztelésül meghívhatlak egy kávéra?
A lány hevesen megrázta a fejét.
– …egy teára?
Ismét fejrázás, de a fiú nem adta fel.
– …egy forró csokira?
A lány kicsit elbizonytalanodott, de azt is visszautasította.
– Bocsánatkérés elfogadva, nem haragszom. A húgodnak jobbulást kívánok. Nem kell meghívnod semmire. Kihagynám, hogy a nyafkaság féltékenységi drámájába keveredjek…
– De…
– Tényleg inkább most elkerülném a bajokat, van más, amire koncentrálhatok.
– Oké.

A fiú beletörődve elhallgatott, de az esernyőt nem adta vissza, így együtt mentek tovább, a válluk jólesően koccant össze lépésenként. A buszon is egymás mellett ültek, de nem szólt többet egyikük sem. Időnként odapillantottak a másikra, de csak lopva. Mikor a lány leszállt, röviden köszöntek el.
Délután a fiú és az esernyőn osztozás meghittsége járt a fejében, amikor megszólalt a telefonja.

– Szióka! Meg akartam köszönni, hogy reggel nem hagytad, hogy elázzak.
– Honnan tudod a számom?
– Reméltem, hogy a saját névjegyedet használod könyvjelzőnek, és bejött. Tudom a neved és a telefonszámod.
– Ügyes, de így most én hátrányban vagyok.
– Igaz. Kezdem elölről. Szióka! Bence vagyok. A legkedvesebb és legszebb utastársammal szeretnék beszélni.
– Szia Bence! Az én lennék? Aranyos vagy, de reggel már mondtam, hogy nem akarok semmi kuszaságot.
– Sajnálom, szerintem jól éreztük volna magunkat. A húgommal kapcsolatban is szeretnék kérni valamit.
– Mondd!
– Azt már említettem, hogy beteg. Sajnos elég komoly. Néhány napja derült ki, a kezelések jövő héten kezdődnek, és Eszter nagyon maga alatt van. Ha jól sejtem, te most vagy túl valami hasonló durva dolgon. Arra gondoltam, ha nem túl megterhelő neked, akkor beszélgethetnél vele, szerintem jó hatással lennél rá. Biztos értelmesebben töltené az időt veled, mint a platinaszőke üresfejű barátnőjével.
– Hú…, nem vagyok biztos benne, hogy egy idegent most szívesen fogadna.
– Nem szeretném erőltetni, csak légyszi gondold át! Szerintem, meg nagy segítség lennél neki. Tudod mit? Lediktálom a címet, és teljesen rád bízom, hogy meglátogatod-e.
– Legyen az, hogy beszéld meg vele, és ha benne van, dobj egy sms-t!
– Rendben, előre is köszönöm! Nem csak egy forró csokival, hanem egy sütivel is jövök neked.
– Nem azért csinálom
– Tudom, de ez a minimum! Ráadásul nekem is jót tenne, ha beszélgetnél velem.

A fiú gyorsan befejezte a hívást, nehogy a lány megint visszautasítsa. Néhány perc múlva elküldte az üzenetet, miszerint a húga várja délután. A lány kicsit feszült volt, ő kételkedett benne, hogy sikeres lesz a küldetés, de szeretett volna segíteni. Tudta, hogy a hit és a hozzáállás nagymértékben hozzájárul a gyógyuláshoz. Ezért igyekezett Esztert felrázni és bátorítani. A látogatás végén, kedélyesen köszöntek el egymástól. Megbeszélték, hogy a lány a kórházban is meglátogatja majd. Éppen akkor indult el, amikor az öltönyös megérkezett, és rögtön felajánlotta, hogy hazakíséri. A lány ezúttal beleegyezett.

Másnap hajnalban bár még maga előtt is titkolta, izgatottan várta, hogy találkozzanak a buszmegálló felé menet. Csalódottan vette tudomásul, hogy még a megállóban sem látta. Délelőtt kapott egy üzenetet. A fiú munkája befejeződött a társ-irodában, ezért már más időpontban és más útvonalon jár dolgozni. Azt írta még, hogy a húga egész este lelkesen beszélt a lány látogatásáról, ezért mindenképpen jár a forrócsoki és a süti. Még időpontot is javasolt. A lány mosolyogva beadta a derekát.

Három hét telt el. A lány és Bence közösen készültek meglátogatni a húgát a kórházban. A fiú indulás előtt izgatottan toporgott a lány ajtajában, meglepetéssel készült. Az üdvözlő csók után, mosolyogva nyújtott át egy felcímkézett cserép földet a lánynak.

– Remélem, kitart tavaszig, és elültetheted. Így nyáron lesz sajátod, amelyik neked nyílik. Kedvedre fényképezheted majd.

A lány meghatódva mosolygott, nagyon jól esett neki a szép ajándék. Vidáman indultak a kórházba. Eszter hősiesen viselte a kezeléseket, egyre közelebbi barátság alakult ki közte és a lány között. A szőke műcsaj már egy ideje nem mutatkozott, a betegségben nem tartott ki mellette. Eszter nem sajnálta a dolgot, már nem is értette mi kötötte össze őket korábban. Azokból merített erőt, akik folyamatosan támogatták. Mosolyogva figyelte, ahogy a bátyja beleszerelmesedik az ő új barátnőjébe, és viszont.

A kis palánta virág sikeresen átvészelte a szobában töltött időt, tél végén kikerült a kertbe. A lány az ültetés után mosolyogva vetett még egy pillantást a most már üres cserép címkéjére. ;Hajnalka Hajnalkának;, piros szívecskével kiegészítve.

Egy őszi napon, Hajnalka hajnalban, indulás előtt szokás szerint megcsodálta saját hajnalkáit, majd elgondolkodva lépkedett a buszmegálló felé. Néhány perc múlva mosolyogva hajolt le a hozzá futó Brunóhoz, aki a simogatásért cserébe, jó kutyához illően egy kézcsókot ajándékozott neki. Vidáman üdvözölte a pórázt tartó tüsi hajú gazdát is. Eszter csillogó szemmel nézte, ahogy elegáns öltönyös bátyja előrelép, és szenvedélyes csókkal üdvözli barátnőjét, miközben szerelmesen beletúr vállig érő hajába. Váltottak néhány szót, majd mindketten figyelmeztették Esztert, hogy vigyázzon magára. Ő már fiatalos lendülettel indult is tovább, egyedül folytatta a kutyasétáltatást.
Hajnalka és Bence kézen fogva andalogtak a megálló felé. A lány hálásan nézett fel az esthajnalcsillagra, Vénuszként is szerencsét hozott neki kedvenc csillaga, amelyet az elmúlt időben még inkább sajátjának érzett.

Giccsesnek érezhette volna ezt a hajnali jelenetet, ha nem lett volna annyira természetesen szép.

“Hajnalban: Nyolcadik történet” bejegyzéshez 5 hozzászólás

Szólj hozzá!