Napok óta azon gondolkozom: menjek-e idén is kirándulni úgy, ahogyan az utóbbi években szoktam, amióta ide költöztem, Marosvásárhely vidékére? Először tizenegy évvel ezelőtt voltam, kint a Cinegetetőn, egy Marosszentgyörgy közeli dombon, az új szomszédaimmal, majáliskor. Azóta minden ősszel és tavasszal elmentem egy-egy nagyobb sétára, hosszabb-rövidebb kirándulásra, hogy kiszellőztessem a fejemet, fölfrissítsem és megerősítsem a testemet, a lelkemet és a szellememet.
Tavaly ősszel új lakásba költöztem, és ez egy kicsit megváltoztatta a körülményeimet. Kicsit nyugtalanabb vagyok itt, az új otthonomban, pontosan nem tudom, hogy miért, de nem is akarom, nem is próbálom magamnak megmagyarázni, nem próbálom megérteni. Örvendek, ha egyáltalán bele tudok nyugodni az új körülményeimbe… Emiatt halogatom az idei kirándulást is az erdőbe. Az csak egy olcsó kifogás, hogy medvék járnak a környéken: már májusban befogták és jó messzire elköltöztették a vadakat az erdészek és a vadászok, a Görgényi-havasokba, mintegy 18–20 kilométerre Marosvásárhelytől. Mégsem fűlik a fogam kirándulni menni. Bizonyára megvan rá az okom, valahol a bensőmben, csak nem tudom magamnak megmagyarázni. Talán majd egyszer, a nyáron vagy az ősszel megértem a kifogást. Addig hiába is próbálkozom, mert nem sikerül… Hiába írtam össze a jegyzéket azokkal a tárgyakkal, ruhaneműkkel, élelmiszerrel, amelyeket be kell pakolnom magamnak az útra, nem tudom rávenni magamat egyáltalán a szokásos féléves kirándulásra!
Szombat van: zuhanyoztam, reggeliztem, mosom a fogamat. Ki-kisüt a nap a felhők közül, és már nem csöpög az eresz sem. Nemrég zúdult le egy jókora zápor. Június 8-án, Medárd-napján esett az eső, és a népi hagyomány szerint a következő negyven napban is esni fog. Erre alapozva úgy döntök, hogy ma elmegyek egy rövid kirándulásra Marosvásárhely szélére, pontosabban egy közeli faluba, Marosszentannára. Idén nem volt kedvem az erdőbe menni feltöltődni, de most húzom a cipőmet, veszem a hátizsákomat, a fényképezőgépemet és a telefonomat, tízórait, uzsonnát és vizet csomagolok magamnak, és máris indulok.
Kimegyek a Maros folyó partjára, ott fölsétálok egészen a gyalogosok hídjáig, majd át a hídon, végül nekivágok a közeli falunak. Van ott egy hatalmas épület, már a tavaly ősszel fölfedeztem, akkora mint a marosvásárhelyi vegyipari kombinát: a főépület vasbetonból épült, emulziós üzemként szolgált, 12000 (tizenkétezer) négyzetméter alapterületű, 55 méter magas és 14 emeletes, Marosvásárhely egyik nevezetességévé vált, mintegy hét hektár területen. A japán Fujitsu cég tervezte úgy, hogy a Richter-skála szerinti 9,4-es erősségű földrengésnek is ellenálljon; az ellenálló szerkezet 1978. november 15-én készült el. 1981 és 2003 között működött, benne fényérzékeny anyagokat gyártottak: filmeket a hagyományos fényképezőgépeknek és orvosi műszereknek, CCD csipeket digitális fényképezőgépeknek, szelénhengereket fénymásolóknak, fényérzékeny félvezetőket, és egyebeket. Olyan nagy, hogy akár háromszázötven család is beleférne, ha lakás lenne; de jelenleg csak üres, fölösleges épület. Huszonkét évet működött, húsz éve pedig üresen áll! Szívesen meglátogatnám belülről is, de tilos a vizit. Pedig biztosan nagy élmény lenne számomra a fölkeresése, akár egy templomé vagy katedrálisé! Oda igyekszem, többek között, hogy közelebbről megnézzem magamnak…
A Maroson vadkacsák és sirályok úszkálnak, reggeliznek és pihennek, a Maros partján emberek (fiatalok és idősek) sétálnak, üldögélnek a padokon, sétáltatják a kutyáikat. A középkorúak talán még ma is dolgoznak, vagy legalábbis nem jöttek még ki a természetbe. Lehet, hogy délre vagy délutánra ők is megindulnak. Jó félórás gyaloglás után elhaladok a kiszemelt épület mellett. Így, közelről, még nagyobb, mint a folyó partjáról nézve: monumentális, gigantikus, kolosszális, gigászi! Akkora, hogy alig tudom szóban kifejezni. Ennél az épületnél már csak az árnyéka nagyobb!
Majd tovább megyek. Nemsokára beérek Marosszentannára! Az út bal oldalán megyek tovább előre, néha a járdán, néha a főút mentén. A falu elején van egy magán tejgyár, mellette egy villanyoszlopon gólyafészek: egy felnőtt gólyával és négy gólyafiókával. Megállok pihenni, és néhány fényképet készíteni róluk. Közben tízóraira megeszem a kiflimet és az egyik almámat. Jó meleg van, rövid nadrágba és rövid ujjú ingbe vagyok csak felöltözve. Hisz nyár van, végre! Esernyőt azért mégis hoztam magammal, ha netán elered az eső és nem jutok eresz alá, akkor legalább az alá tudjak bebújni, megkímélve magamat a hirtelen, váratlan megázástól–fölfázástól.
Végigmegyek a falun, közben nézegetem a takaros házakat a főút két szélén. Mindkét oldalon, a házak előtt hársfák díszelegnek, erősen illatozó hársfavirágokkal. A legtöbb udvaron gyümölcsfák vannak piros, ropogós, zamatos cseresznyével, meggyel. Nemsokára beérek a falu központjába, majd átmegyek az úttesten, be a községháza épületébe. A Polgármesteri Hivatal ma, szombat lévén, zárva van, de nyitva találom a kultúrotthon bejárati ajtaját. Belépek, és kíváncsian nézek körbe: az előtérben díszesen megterített asztalon különböző sütemények vannak. A nagyteremben három személy, egy anya a fiú és a lány gyermekével tesz-vesz, rendezkedik, asztalt terít, bútorokat rendez: valószínűleg ma tartják a falu végzős diákjainak az érettségi ünnepségét, és arra díszítik föl a termet. Köszönök, megérdeklődöm, hogy van-e bérbe adó ház vagy szoba a faluban, de sajnos nem tudnak érdemben segíteni, ezért rögtön folytatom az utamat. Tovább megyek a falu vége felé, nézegetem a házakat, az udvarokat, a mellékutcákat, kérdezgetem az udvaron, az utcán lézengő embereket, de nem találok semmi lényegeset, bérbe adó házat vagy szobát magamnak itt kint, falun, a természet lágy ölén, távol a város zajától és szennyezett levegőjétől! Pedig milyen jó lenne újra kiköltözni a természetbe! Önfeledten örvendeni a nyárnak! Majd az ősznek, a télnek, a tavasznak, az állatoknak, a növényeknek, a környezetnek!
A falu túlsó végére érek, és visszafordulok. Délre harangoznak a központban álló református templomban. Újra elhaladok a községháza előtt, majd kiérek a falu elejére, miután végigbandukolok a főutca jobb oldalán. A hársfák árnyéka jótékonyan megvéd az erősen tűző naptól. Megiszom a maradék vizemet is, majd folytatom utamat immár Marosvásárhelyen, a központban fekvő otthonom felé. A gólyáktól integetve búcsúzkodom. Bár jön a 4-es autóbusz is, amely többek között a városközpontba is megy, én mégis tovább gyalogolok.
Kora délután, két óra után érek haza, fáradtan, izzadtan, kimelegedve. Nagyot jártam, mintegy tíz-tizenöt kilométert gyalogolhattam; ezt most már elkönyvelhetem az idei első kirándulásomnak, még akkor is, ha nem a szokásos helyen, a város környéki erdőkben túráztam. Estefelé, amikor megnézem magamat a fürdőszoba tükrében, fedezem föl, hogy megváltoztam. Az arcom, a homlokom, a karom, a lábam vörös lett a júniusi naptól. Úgy tűnik, hogy ma nemcsak kirándultam egy nagyot, hanem még D-vitaminnal is feltöltődtem. Hála a teremtőnek! Hurrá, nyár van, éljen!
Dávid László,
Marosvásárhely,
2023. június 24.