A többnemzetiségű kert

Fodor Gyöngyi – A többnemzetiségű kert

A kisméretű szoba négyzetalakú. A fehér falak visszaverik a neonfényt, felerősítve annak fehérségét, hogy kitűnjön a fekete lelkek közül, amelyek időnként áthaladnak rajta. Az egyik falon egy hatalmas tükör, amely mögött nyomozók figyelik a hosszúkás asztalt, ahol két ember ül.
Az egyiknek börtönegyenruhája van, és az asztalhoz bilincselve a keze, vele szemben Frank Blackwood ül. Vezetékneve ellenére sápadt, fehérbőrű, hosszú szakállú, hatvanéves, ő a sorozatgyilkosok szakértője, és szakmai körökben tudják, ő a legjobb. De ez a mostani eset még számára sem egyszerű hétköznapi kérdezősködés.
A hír az ország összes TV- csatornán, és minden újság címlapján szerepelt: brutálisan megölt, megcsonkított fiatalok előrehaladott bomlásban lévő teste került elő. Postások, és szemétszállítók bejelentése alapján jutottak el ahhoz a házhoz, melynek kertjében el voltak temetve.
A környéken mindenki ismerte azt a kertet, melyet mindig szépen gondoztak. A vád tíz gyilkosság, de az ásatások folytatódnak, és az áldozatok száma még több is lehet. A hír sokkolta a vidéki kisváros lakóit. Más oka is van, hogy ezt a különleges kihallgatást Frank Blackwood vezeti. Ugyanis ő is abban a városban lakik. Több mint húsz éve él egyedül, amióta a felesége, Anna elhagyta. Franket tisztelik az emberek, bár csak annyit tudnak róla, hogy a rendőrség alkalmazásában áll, konkrét munkájáról nem beszél soha senkinek, és a kihallgatások lefolytatása során maszkot visel. Nem árul el érzelmeket és nem fedi fel szándékait a gyanúsított előtt, és a későbbiekben sem fognak emlékezni az arcára. Álnéven mutatkozik be a kihallgatás megkezdésekor, hogy ezzel is elkerülje a későbbi esetleges kellemetlenségeket.
– Szép kerted van, ezt el kell ismernem – mondja nyugodt hangon. Kezeit az asztalon tarja, ujjai összefonódnak. Ismeri a testbeszédet, tudja, hogyan kell megbírkózni a leghidegebb, vagy a legelszántabb gyilkosokkal is.
De ma kifogott egy kemény diót.
Az állítólagos gyilkos nem válaszol, mozdulatlanul ül, érzelemmentesen néz előre. Nem pirul, nem izzad, egy ujját sem mozdítja, nem vág különféle pofákat, hideg és személytelen, mintha ő is maszkot viselne.
– Kérsz egy kávét? Vizet? Esetleg egy kis ropogtatni valót? Egy cigit?
Nincs válasz, sem szóban vagy testileg. Frank megérzi, hogy a szobában csak az ő illata van: száraz parfüm, szantálfa illattal. A szemben ülő személy azonban semmit sem sugároz. Hő, szag, érzelmek, hangok, mozdulatok. Valamennyi hiányzik.
– Egyedül ápolod a kertet vagy segít valaki? – kérdezi a vele szemben ülő nőtől, aki ismét csendben marad. Harminc év körüli szőke, vékony, karcsú testalkatú, ápolt kezekkel. A szája dús, szexi, nincs rajta rúzs. Nyilvánvalóan nincs smink az arcon sem, viszont a szempillák hosszúak és ápoltak. A börtönegyenruha a tónusos test íveit sugallja.
Mindez aggasztó módon Annára emlékezteti. A hideg arc ellenére olyan szép és szexi, mint amilyen ő volt.
– Nehéz munka a kert gondozása. Állandó törődést igényel, súlyokat kell mozgatni, szerszámokat használni, fel-alá járni a kert és a pince között – folytatja a nyomozó, hogy kimozdítsa a némaságból ellenfelét. Vizet tölt egy pohárba, és a nő felé tolja.

A tükrön túl, az átláthatatlan üveg mögött Monetti hadnagy és Bukovszky igazságügyi pszichiáter nézi a kihallgatást, miközben egy kamera rögzít mindent, ami a szobában történik.
– Hihetetlen! Nem mutat semmi érzelmet. Azok a halottak nem számítanak neki? – jegyzi meg a piszichiáter.
– Doktor úr, az a lényeg, hogy a tettes bevallja, és megmagyarázza az indítékot. A többi csak köret – válaszol Monetti hadnagy, majd ismét a tükrön túlra fókuszálnak.

– Nekem is van kertem, tudod? Nagy gyümölcsfákkal, sövénnyel, virágokkal. Sokszínű. Szeretem többnemzetiségűnek nevezni. Mond ez neked valamit? – teszi fel az újabb kérdést a nyomozó, különösen kiemelve a „többnemzetiségű” szót, mivel az áldozatok életkora 16-20 év közötti, különböző iskolákba jártak, és valószínűleg nem ismerték egymást. Három fekete, három fehér lány, két ázsiai és két spanyol fiú. Különböző részmunkadós munkákat végeztek, feketén, hogy megkeressenek néhány dollárt.
A nyomozó a tükörbe néz, miközben beszél, önmagát és a nőt figyeli.
– Nem látszol fáradtnak, vagy éhesnek. Tudom, hogy elszigetelnek, nehogy találkozz másik rabokkal, esetleg megtámadjanak. Azt is tudom, hogy egész éjjel égve hagyják a villanyt.
A nő nem ad jeleket, a test fagyottnak tűnik. Egyenes háttal ül, keze az asztalhoz láncolva.
Frank megborzong a fáradtságtól. Szája ki van száradva. Nem evett és nem aludt harminchat órája. Szeretné befejezni a mások által megkezdett munkát, de a helyzet nehéz. Nagyon nehéz. Nem talál lyukat, hogy bejuthasson a gyilkos fejébe.
Talán azért, mert annyira hasonlít Annára? Vagy csak fáradt? De lehet amiatt, mert évek óta először érzelmileg érintett a dologban?
– Tudod, hogy miért kezdtek gyanakodni? Az a kert mindig tele volt szebbnél szebb virágokkal, gondozott angol pázsittal. Aztán valaki észrevette, hogy vannak fű és virág nélküli területek, és egyik napról a másikra eltűntek, akik előtte még ott dolgoztak. Az emberek susmogni kezdtek, megszületett a gyanú. De ez még nem volt elég, komolyabb bizonyítékokra volt szükség a kutatás megkezdéséhez – magyaráz Frank Blackwood, de látszólag önmagához beszél, nincs ellentmondás, tiltakozás. A nő mozdulatlan.
Frank feláll, megkerüli az asztalt és a nő mögé megy. Megáll a tükör előtt, és némán bámulja.

Monetti hadnagy és doktor Bukovszky izgalmat érez a tükör mögött. Érzik, hamarosan eljön a döntő pillanat.

Frank hosszan felsóhajt, majd a kabátja zsebéből elővesz egy fényképet a gyönyörű kertről. Leteszi az asztalra.
– Mind itt voltak. Itt, ebben a kertben. Fiatalok, akik munkát kerestek. Felajánlottad nekik, hogy segítsenek, aztán… aztán… – Frank idegesnek tűnik, hangja kissé megváltozik. – De mindezt egyedül nem tudtad volna megtenni. Van valakid. Egy férfi, egy társ, egy szerető. Mindent tudtok egymásról, igaz? Szokásokat, életrimusokat, szexuális preferenciákat. De mindketten lógni fogtok!.
A nő még mindig némán ül, előre meredten. Frank parfűmje átadja a helyét az izzadtság savas illatának, a nyugalom pedig a haragnak.

– Monetti nyomozó, Frank mindjárt felrobban. Erőszakossá válhat! – szól a pszichiáter doktor a tükör mögött.
– Kit érdekel? Akarunk vallomást vagy sem? – jegyezte meg Monetti hadnagy.

Frank idegesen járkál az asztal körül, megáll, és üvöltve üti az asztal tetejét.
– Mondd meg az igazat! Hogy ment a dolog? Te szórakoztál a fiatalokkal, és a szeretőd féltékeny lett. Egy férfi nem volt elég neked? Friss húst akartál, igazam van? – kiabál, s odahajolt a nő arcához, miközben néhány nyálcsepp annak sima arcára fröccsen, de az még mindig meg se mozdul.
A férfi még inkább idegessé válik, kitárja karját, és egy hatalmas pofont kever le a gyanúsítottnak. A nő feje halk, tompa zajjal gurul a földön. Az a hang, amit háromszáz gramm szilikon ad ki, amikor a padlóra esik. A műanyag nő arca nem változik, a merev tekintet ugyanaz, amit Frank választott másfél évvel korábban egy online katalógusban.
Ő az ideális nő, mindig készséges, mindig elérhető. Minden órában, minden nap. Szexelni, persze. De akár egy reggelire a kertben, vagy egy közös videozásban a hálószobában. Többnyire olyan filmeket, amelyektől a férfi méginkább begerjed, vagy csak a verandáról megcsodálni a színes virágokat, amelyeket Frank ültetett és gondozott neki. Ráadásul hihetetlenül hasonlít a feleségére.

A tükör mögött a hadnagy és a doktor megkövülten figyelnek. Nem mozdul egyetlen arcizmuk sem.

Frank megnyugszik, és a baba fejére néz. Halkan beszélni kezd hozzá, meghatottan érez.
– Nem számít, kedvesem. Nem a te hibád volt. Azok a srácok a hibásak, akik nem értettek semmit. Nem csináltak mást, csak téged néztek, amikor hagytalak félmeztelenül napozni. Nem értették, miért állsz ott mozdulatlanul. Aztán valaki kérdéseket tett fel. Túl sok kérdést. Néhány hím odajött, hogy megnézzenek, hogy megérintsenek. A lányok viszont csak röhögtek. Nem dolgoztak jól, nem tudták, hogyan kell a kertet gondozni! De azt akartam, hogy ezúttal minden tökéletes legyen, édesem. Én, te és a mi kertünk. Túl sokat szenvedtél, és most, hogy visszatértél, és újra velem voltál, azt akartam, hogy pihenj, élvezd a napsütést. Azok a srácok nem tudtak megérteni. Nem hagyhattam, hogy világgá kürtöljék a mi titkunkat. Érted tettem, édesem!

Monetti nyomozó előveszi a mobiltelefonját.
– Louis, hozd le a letartóztatási parancsot – mondja és elindul kifelé. Dr Bukovszky zavartnak tűnik.
– Nem értem, hadnagy. Mire utalt Blackwood?
– Nézze doktor, talán nem tudja, Frank felesége gyönyörű nő volt, mindenkinek tetszett. Sajnos néhány hónap alatt elvitte egy agresszív daganat.
– Mikor történt?
– Húsz évvel ezelőtt. Frank minden nap vigyázott rá, egészen a végéig. Délutánonként kint ültek a kertben, és gyönyörködtek a virágokban, amelyeket Frank ültetett és gondozott.
A gyilkost bilincsben viszik el, csendben maradnak, bámulják, ahogy egy kolléga felemeli a baba fejét a földről, hogy elvigye, és a Blackwood elleni bizonyítékokhoz adja. A hadnagy felveszi az asztalról a maszkot, amelyet kicsivel előbb még a nyomozó viselt, majd szomorúan azt mondja:
– Blackwood igazi maszkja nem volt látható, mert a lelkén viselte.