Idegen a házamban TIZENNEGYEDIK TÖRTÉNET

Mikor tudomást vett apukám pecázni szerető munkatársa arról, hogy a Velencei tó mellett van nyaralónk, mindenhogyan meg akarták ismerni a lehetőségeket, hátha ők is vesznek egy telket. Így történt, hogy egy hétvégén beleültek az oldalkocsis kerékpárjukba és lekarikáztak hozzánk. Nagyon tetszett nekik minden. A néni nem igen szerette a nagy vizet és fáradtságát is ki akarta pihenni, így amikor ebéd után az egész család férjével együtt a tóra indult, ő kényelmesen elhelyezkedett a nyugágyban a nagy diófa árnyékában és kedvesen integetett a tóra indulóknak.
Végre csend volt körülötte, csak a kedves állatok maradtak otthon, akik a melegben elbújtak szintén valahová az árnyékba. Muszi a húsvétra kapott nyuszi valahol az a sűrű eperbokrok tövében nyúlt el. Kokó, akit pörköltnek szántak, úgy maradt életben, hogy reggel is és este is tojt egy szép nagy tojást és így nem volt szíve levágni a szomszéd néninek. Inkább felajánlotta nekünk megvételre, mert egy nagycsaládban akkortájt két tojás naponta majdnem egy borsónyi aranyat ért. Tubi a gerle még csak szájból tudott inni olyan kicsi volt, amikor kiragadták a rossz fiuk a fészekből. A szomszéd néni vette el tőlük és adta nekem, hogy neveljem fel. Peti a szarka, akit szintén vásott gyerekek szedtek ki a mély fészek aljáról alig tollas korában. Őt is én neveltem. Bár legelső találkozásunk alkalmából, az újamból is felfalt egy picinyke darabot, de hát olyan éhes volt és én nem tudtam, hogy csipesszel kell etetni. Olyan erős volt a csőrének harapása már akkor, hogy komoly sérülést okozott a csípése. De annyira ragaszkodó kis lélek volt, hogy hamar elfelejtette velem a fájdalmat és kedves madárkámmá vált, aki a városi lakásban és a telken is szabadon élt mint családtag. Sohasem kószált, vagy röpült el messzire.
Marika néni elpilledve lazán délutáni szendergésbe merült, amikor Hangos – eeeeee- csatakiáltással a szarka neki iramodott az idegen kinyújtott lábujjának és előbb csak szárnyával csapott rá egy nagyot, hogy tudtára adja, hogy nem tűri meg az idegeneket a háznál. A nő nagyon meglepődött és fájdalmasan szorongatta a lábát.
– Na, te bolond magár. Hess innen- legyezett mérgesen a kezével, hogy elriassza a szarkát.
– e-e-e-e- kiáltotta a madár és belecsípett a vendég lábába, aki felugrott és utána rúgott a csapkodó madárnak, de közben felállt a kerti padra, mert megint támadt a dög, ahogy ő mesélte. Petinek több sem kellet felröppent az idegen mellé, aki már az asztalra menekült. Nem sokára mindketten az asztalon ugráltak. Szegény vendég, leugrott az asztalról, mert a szarka olyan folyamatos támadásba lendült, hogy végig csipdeste a lába szárát. A nő a kapu felé szaladt, ki az utcára. Mikor már kint volt hirtelen hátra fordult és nézte, hogy hol van a támadója. Az tátott csőrrel és félig emelt szárnyakkal furcsán oldalazva jobbra- balra sasszézott a kapuban és közben erősen cserregett. Mint egy football kapus, aki várja, hogy repüljön felé a labda.
– Fulladj meg te hülye dög. Hát még ilyent kilátott? – zsörtölődött az asszony. Álldogált egy kis időt és megpróbált bemenni a kapun, ne a madár nem tágított, mérgesen őrizte a portát. Az idegen kénytelen volt leülni az árok szélére és megvárni a háziakat.
Nagy csodálkozás volt mikor azok haza értek, mert ilyesmit sohasem tapasztaltak, hogy egy kis szarka házőrzővé váljon távollétükben.

“Idegen a házamban TIZENNEGYEDIK TÖRTÉNET” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nem igazán értem, Endre miért tartja népmeseinek a fenti történetet.
    A szarkák okos madarak. A varjúfélék családjába tartoznak. Legutoljára írt sci-fi novellámhoz pont a varjakról kellett olvasnom, és a fenti történet közel sem népmese, hanem valóság. Egy szarka viselkedhet így, sőt megdöbbentőbb dolgokat is tehet.
    Nekem tetszett a fenti történet, mert a szarkát nemcsak mint jó házőrzőt, hanem mint barátot is bemutatja. Érdekes módon én is barátságról írtam a legutóbbi varjakról szóló sci-fi novellámban, úgyhogy, kedves Tollforgató, egy rugóra jár az agyunk, és én ennek örülök.

    Mab Tee

Szólj hozzá!