Robot Noir

A szél tébolyultan tépázta a satnya lakótelepi fákat. A lepusztult, szeméttel tarkított játszótér pokolbéli tájként olvadt a fakó, nedves épületek közönyösségébe. A kopott, repedezett csúszda talán túlvilági utazás kellékéül szolgálhatott. Gazdátlan hinták rázták őrjöngve rozsdamarta láncaikat, eszelős muzsikájukat a zsigereimben éreztem. Borzongva húztam össze a sötétítőket, majd felkapcsoltam az állólámpát. Szívszaggató tangóvallomás-foszlány kúszott át a vékony falakon. Csukott szemmel szívtam magamba minden dallamát. Hamar elhalt e gyönyörű melódia, fájó ürességet hagyva maga után.
Öltözködni kezdtem. Szomszédom, Mr. De Luna meghívásának készültem eleget tenni.
A pompásan faragott ajtó méltóságteljesen tárult fel, s a kiszűrődő félhomály megigézve csalogatott beljebb. Az egykor rendkívüli gonddal, pazarul berendezett helyiség fenségességét ellensúlyozta a pókhálókkal gazdagon díszített, poros berendezés. A valaha impozáns tapéta fakón, erőtlenül csüngött alá. A lambériaként körbefutó könyvek a beázásnak és penésznek kitéve, megadóan tűrték sorsukat. Feltűnt az ablakok és az elektromosság hiánya. Két robusztus gyertya engedett betekintést ebbe a különös világba.
De Luna szótlanul gubbasztott egy magas támlájú, díszesen faragott széken. Aszott, csontos ujjával magához intett. A hirtelen támadt fagyos szellő a gallérom mögé akart kéredzkedni. A férfi aranyszínben úszó tekintete egészen megbabonázott. Gondolataim tovatűntek. Enyhe hányinger vett erőt rajtam, elgyengülve, émelyegve ácsorogtam. Vendéglátóm rendkívül idős ember lehetett, ám az elmúlás leghalványabb jelei sem mutatkoztak finom arcvonásain. Fehér hajkoronája, sápadt bőre inkább kőbe álmodott öröklétre asszociáltak. Mérhetetlen szomorúság lengte körül.
Ezt látva, önbizalmam kezdett éledezni, már nem éreztem magam annyira elveszettnek. Kíváncsian vártam a fejleményeket. Remegő keze levelet nyújtott felém, de olyan erővel markolta, mintha mérhetetlen kincs lapulna a borítékban. Éreztem, ahogy jéghideg bőre hozzám ért. Viselkedése abban a másodpercben gyökeres változáson ment keresztül. Feketébe váltó szeme, remegő orrcimpája és a torkából feltörő mély hörgés letaglózott. Prédaként álltam előtte. Ha az imbolygó gyertyafények kialudnának…
Fogalmam sem volt, miképp kerültem vissza a lakásomba. Leültem az ágy szélére, s megpróbáltam összeszedni magam. Még mindig görcsösen szorongattam De Luna levelét. A dohos, itt-ott penészfoltokkal tarkított iromány titkát pecsétviasz őrizte. Viszolyogva dobtam a padlóra. Friss levegőre volt szükségem.
Zihálva találtam menedéket egy támla nélküli, rágógumival teletűzdelt padon. Nyomozóként különös ügyek tucatjaival szembesültem, de eddig ez ígérkezett a legbizarrabbnak. Az ARIS-nál eltöltött 20 év bizony ellustított. Mint rangidős, jobbára rutinfeladatokat vállaltam, melyeket problémamentesen el lehetett simítani. Kezdetben beletenyereltem rázós kalandokba is- de ez már a múlté… Jobb szerettem időben hazamenni, tévézni, pihenni. Az ARIS, robotok által elkövetett bűncselekmények felderítésére specializálódott. De Luna megbízását nyugodtan visszautasíthattam azzal az indokkal, hogy ez nem az én asztalom. A jövő héten kezdődő szabadságomat inkább olvasással, videózással szándékoztam eltölteni. Először persze elolvasom a levelet, utána döntök.
A késő esti fagyos levegő egyre szemtelenebbül tapogatott, vékony öltözékem nem védett meg ettől a rámenősségtől. Jobbnak láttam haza indulni.
Sietősen rúgtam le a cipőimet- egyikük a szobában, a dohányzóasztal lábának koppanva landolt. Valami fehérség szúrt szemet a szőnyegen. A pecséttől megfosztott boríték mellett gyűrött levél és a hozzá tartozó fénykép hevert.
A lány a radiátor melletti fotelben kuporgott. Jöttömre elcsapta a fejét. A napokkal ezelőtt előkészített penészölőre, az eldőlt söprűre és a hanyagul odavetett felmosó rongyra esett tekintete. Pengevékony, durcás ajka enyhe, sajnálkozó mosolyra húzódott.
Arcomba szökött a vér. Zavaromban elnevettem magam s a lyukas zoknimból kikandikáló nagylábujjamat kezdtem behatóbban tanulmányozni.
Megenyhülve fordult felém. Borító nélküli, szamárfüles könyvet gyűrt farzsebébe, majd nyújtózkodva felállt. Fütyörészve, csípőre tett kézzel keringett körülöttem. Összeráncolt homlokkal, gondterhelten villantotta rám aggódó tekintetét. Úgy fürkészett, mintha súlyos, megoldandó probléma lennék.
Egészen belefeledkeztem a mutatványba. Kopott, fekete cipőjén hatalmas csatok trónoltak. Nagyapjától örökölt, kitérdesedett, kockás nadrágjában harangnyelvként himbálózott pipaszár lába. Nadrágtartó feszült szűk pólójának, melyet két kulcslyukminta ékesített. Mellbimbói büszkén domborítottak, a minták közepébe illeszkedtek. Világosbarna lófarka életre kelt, a hajgumin díszelgő katicabogár vezényletével ide-oda himbálózott. Hószín arcocskáját szolid szeplők pettyezték, melyek a füttygrimaszoknak hála, táncra perdültek. Aztán eszembe jutott De Luna. Óvakodtam a karórámra pillantani, nehogy a lány tiszteletlenségnek vegye. Legszívesebben marasztaltam volna egy italra, de az éhség és a fáradtság jó ürügyet szolgáltattak arra, hogy ezt ne tegyem. Egyedül akartam maradni. Még az öreg sorait se láttam, s azt sem tudtam, elvállalom-e a megbízást.
Elmélkedésemből Sissi diszkrét köhintése riasztott fel. Mereven néztük egymást. Finom, csábos illata megrészegített, de így is felfigyeltem kirúzsozott, cinóber ajkára, mely szétnyílt az izgalomtól. Tanácstalanságomat látva, bosszúsan toppantott, középső ujját pedig felém lendítette.
A becsapott ajtó keltette borzalmas hang még sokáig visszhangzott az agyamban.

A falióra abbahagyta andalító, súlyos muzsikáját, a plafon kusza, titkokkal teli labirintusa sápadt, kérges repedéssé sekélyült. A videofon diszkrét búgása szentségtörésnek számított ebben a gőzzel teli, langymeleg univerzumban. Szerencsére a fürdőszobába is szereltek fel készüléket, a kádat sem kellett elhagynom, azért, hogy megtudjam, ki keres. Fél órát kértem a hallban várakozó ismeretlentől.
Sokadszorra vettem elő az arcképet. Rózsaszín blúzos, csipkegalléros ifjú hölgy révedt szomorúan a világba. A kezében tartott virágcsokor színpompája elhalványult sugárzó szépsége mellett. Dús, barna hajkoronája ki tudja mikori divat szeszélyének hódolt. A sápadt arcára eső fény kidomborította táskás, fáradt szemét. Fejét elgondolkodva, kicsit oldalra billentette. A lényéből áradó bűbáj rabul ejtett, mintha másik dimenzió kapuja nyílt volna ki rövid időre, s hercegnőjéről készített portrét tarthatnék remegő kezemben. Tiziana! Felgyorsult szívveréssel, megbabonázva ismételgettem ezt a csodálatos nevet.
Akaratlanul is Sissi számát tárcsáztam. Hosszú kicsengés után bátyja ingerült hangját hallottam a vonal végén. Átlátszó történetbe kezdett az otthon hagyott telefonról. Szó nélkül szakítottam meg a vonalat. A bárszekrény nyugtató világában kerestem menedéket.
Az apró termetű, gülü szemű alak szertartásosan üdvözölt: kalapját mellkasára vonva, lágyan biccentett, diszkrét parfümfelhőt kergetve felém. Selymes köpenye pillanatra sejtetni engedte remekbe szabott, krétacsíkos öltönyét. Szó nélkül követtem.
Az édeskés, fojtogató szag eszembe juttatta melyik bolygón járok. A rothadás, pusztulás elégiája mindent átjárt, ott lebegett a levegőben, rátelepedve a ruhákra, befészkelődve a gondolatokba. A planéta vérrel, szenvedéssel írt történelme köszönt vissza a gigászi szeméttelepek okádta bűz jelenlétében. A hajdani fegyenctelep nyomasztó légköre mit sem változott az elmúlt évtizedek során.
A szmog élvezkedve terpeszkedett a sötétedő, kihalt utcán. Vézna, magányos szamárkóró libbent tova, mélabúsan, erőtlenül rezegtetve aszott porhüvelyét. Kiégett autóroncs gubbasztott a bedeszkázott ablakú, koromfoltokkal tarkított épület tövében. A világítást sápadtan vibráló, repedt burájú kandeláber imitálta, fájó sebként éktelenkedve a sűrű gaz ölelésében. Feltámadt a szél. Mintha tovább akart volna noszogatni- semmi keresnivalónk az ő birodalmában. Kalauzom felgyorsította lépteit. Sétapálcáját harciasan maga elé tartva, behúzott nyakkal, idegesen nézett körül. Árnyék vetült a ház vakolatszigetekkel tarkított némaságára. Pisztolyomat görcsösen markoltam, s az egyre erőteljesebb fuvallatot átkoztam. Szerencsére elértük úti célunkat. A sikátor kitátotta feneketlen száját, beszippantva minket misztikus birodalmába. Kamerák figyelő kereszttűzében sétáltunk be a szögesdróttal felékesített kovácsoltvas kapun.
A pattogó fahasábok jóleső meleggel üdvözöltek, derűsen fickándozó lángnyelveik árnyéktánca hangulatos világba csöppentett. A pöttömnyi előszoba szolid, ódon tárgyai békésen szenderegtek. Kérdőn néztem körül, de útitársamnak nyomát sem leltem. Nevemre szóló papírlap támaszkodott a mívesen faragott asztalkán nyugvó tömzsi vázának. A professzor kért arra, állítsam a falióra mutatóit a 12-es számra. Az utasításnak megfelelően cselekedtem: hangtalanul tárult fel a padló egy titkos szeglete.
Nyikorgó csigalépcső vezetett célom felé, lobogó fáklyák testes fényei vigyázták lépteimet.
Fantasztikus univerzum tárult elém. A kémcsövekkel, lombikokkal, színes-szagos, gomolygó káprázatokkal zsúfolt teremben költői összevisszaság uralkodott. A plafonról lelógó vezetékeken, és a földön szétszórt alkatrészek dzsungelén kellett átverekednem magam, hogy találkozhassak a tudóssal.
Gondterhelten kutakodott viseltes, rejtélyes foltokkal pettyezett köpenye zsebében, ám mikor észrevett, arckifejezése átalakult. Átszellemülten, reszkető kézzel mutatott a lépcső alá. A gyér világítás csak sejtetni engedte azt a meglepetést, amire nem készülhettem fel eléggé. Kalapáló szívvel, hirtelen elnehezedő lábakkal indultam arra. Tiziana aktiválásra váró teste szunnyadt ott. Az eufória hamar tovaszállt, keserű utóízt hagyott maga után. De Luna elégedett lehet.
Hiába határoztam el, hogy korán felkelek, nem jött össze. A kihűlt lakás és a hermetikusan zárt sötétítők intrikáinak ismét bedőltem- visszabújtam a takaró alá. Kilenckor már behozhatatlan hátrányba kerültem. Szélsebesen álltam neki a takarításnak. A mosogatást hősiesen átvészeltem, a portörlést jövő hétre halasztottam, de a szoba rendbetételén még túl kellett esnem. A zenei aláfestést válogattam, mikor finom torokköszörülés döbbentett rá, hogy társaságot kaptam. Sissi lábát lógatva ült az ablakban, elmélyülten olvasott egy viharvert könyvet. Felnézett, s tekintetünk összefonódott. Úgy éreztem innentől nincs visszaút.