Az utolsó vadászat

– Halló, halló, van itthon valaki? Tivadar merre talállak? Pannika, szép asszony, hol bujkál?- kérdi egy határozott férfi hang. Sorra nyitogatja az ajtókat, bedugja a fejét és tovább megy. Ismerősen járja végig az egész házat, nem először van a tanyán. Az utóbbi tíz esztendőben minden ősszel megjelenik a vadőrnél. A tehénistálló felé irányítja lépteit. Meleg trágyaszag üti meg az orrát.
– Szervusz, Tivadar! Drága barátom!- Az ismerős hangra megfordul Tivadar, gyors léptekkel halad a régi ismerőse felé. Kézfogást követően, meglapogatják egymás hátát. A vadőr, törékeny alkata eltűnik a látogató ölelésében. Gerhard széles vállai, és hatalmas termete, mindent elnyel. A hangja még a méretét is felül múlja. Nevetése körül szaladja a tehénistállót. A jószágok a fejüket hátra fordítva, bambán néznek az ismeretlen jövevényre. Nem sokat törődnek a dologgal ismét az illatos takarmányból eszegetnek.
– Te vén betyár, mikor érkeztél Budapestre?
– Ma reggel, landolt a gép. Szerencsémre nem volt sztrájk.
– Az asszony már rendbe tette a szobádat, bepakolhatsz.
– Az jó lesz. Hogy van a kapitális bikám?
– Gyönyörű! Te ilyet még nem láttál. Igazán remekül bőgnek a bikák a Tóthegyesben, és a Világos oldalban. Már csak rád várnak.- a két férfi szeme cinkosan összecsillan. A vadőr még a cserkelő útról is leseperte a száradó avart. A belógó ágakat lenyeste, semmit nem bíz a véletlenre. Sok éves munkája fekszik ebben a gímszarvasban. Aranyérem esélyes. Erős, szép terpesztésű agancsot visel a fején. Tegnap este is hallotta az öblös hangot, a Jáger-rét közelében van a tanyája. Tivadar a magaslest rendbe tette a nyáron. Kátrányból kalapált rá tetőt. A negyedik létrafokot is kicserélte, korhadt volt.
– Hajnalban indulhatunk?
– Természetesen!
– A Remingtont hoztad, vagy vettél egy márkásabbat?- a vadőr hangjából huncutság hallatszik. Tudja jól, hogy Gerhard sok mindent megengedhet magának, az afrikai vadászatokat is bele értve. A világ minden szafariában vendégeskedett már. Igazán a legkiválóbb fegyverei vannak.
– A jó öreg „Remit” hoztam, életem végéig kitart, jóban-rosszban!
– Glica asszonyság veled jött?
– Nem. Fájnak az izületei, de üdvözletét küldi a családodnak. Sajnálja, hogy nem jöhetett.
– Az ikreknek hogy megy az iskola?
– Az unokákat nem lehet ki vakarni a számítógépből. Egészen mások, mint mi. Aggódok értük…- elhallgat és a gondolataiba feledkezik. Idegen tőle ez a gépesített világ. Ő személyesen szereti hallani az erdők hangját, érezni a bőrén a szél útját. Gyönyörködni a napnyugtában a folyóparton. Minden idegszálával élvezni az életet! Túl van már a hetvenen. Ki tudja mennyi még a hátralévő idő? Egyre gyakrabban gondol az elmúlásra. A jövő esztendő is az övé lesz? Kitudja!? Most itt van az őszi bőgésen, és ez a fontos.
– Nekem nincsenek saját gyerekeim, de szerencsére az asszony fiai rendesen viselkednek. Segítenek a tanyán, jönnek, ha hívom őket. Ritkán szólok nekik!
– Gyere, menjünk az autóhoz, pakoljunk ki a bőröndöket, fegyvereket, lőszereket! Gondoltam rád, és hoztam ajándékot. Tessék, fogd a tied!- Tivadar az asztalra rakja a bőröndöt és felnyitja a tetejét. Egy csodálatos fegyver lapul a táska mélyén. A férfi szóhoz sem jut a meglepetéstől. Nem gondolta, hogy Gerhard ilyen gavallér legyen. Az öreg kitett magáért. Tivadar szeme, fényesebben csillog. A vadász tapintatosan elfordítja a tekintetét, és a kutyákat figyeli, akik az udvaron játszanak. Okos kutyák, sokat segítettek a vadászatokon. Régi szép emlékeket lát, lelki szemei előtt…
– Pannikának szólok, hogy vacsorára disznótoros legyen. Magyar gyomorba, magyar étek való. – jót nevet a két férfi és koccintanak. Gerhard született magyar, családostól, mindenestől. A háborút terheli a felelősség! Menni kellett, ha életben akartak maradni… Soha nem tagadta meg a szülőföldjét. Szívesen jön Haza! A vadászat írott és íratlan törvényeit mindig betartja. Örömöt jelent a közös cserkelés, vadászat. Az élményeket is szereti begyűjteni. Tavaszonként szalonkázni járt vissza.
Vacsorát követően egy kis esti beszélgetés, nosztalgiázás a múltba. Az öreg sok mindent megélt. Jó előadó, öröm hallgatni, amit mond. Nagy szíve van, sokan bele férnek.
Lassan, nyugovóra térnek, korán lesz az indulás a Tóthegyesbe. A Jágerréten várja őket a magasles. A kapitális bikáról álmodik a vendégvadász és a vadőr. A fekete reggelben, forró feketét kortyolgatnak. Egyik férfinek sincs beszélgetős kedve. Az izgalom feszült húrja van köztük. Különös és varázslatos ez a csend. Mozdulatokból értik egymás gondolatát. A terepjáróban minden a helyére kerül. Pannika a konyha asztalra tette az útravalót a vadászoknak. Tudja jól, hogy az asszonynak itt most nem illik lábatlankodni. Csendesen duruzsol az autó, és szépen bele simul az erdei útba. Gerry vezet, és felváltva fújják a cigaretta füstöt. A magaslesen nem lehet pöfékelni. A fegyvereken lesz a kezük, lövésre készen. Minden pillanat jelentőséggel bír. A fantáziájuk határtalan: az arany éremmel a homlokán sétál a kapitális bika!
A vérbeli vadásznak, minden porcikája vadászik. A látása, a szaglása, a hallása, a keze tapintása. Az ízlelés az utolsó falat a bikának van fenn tartva. A letört tölgyfaág a nagyvad szájába kerül. Szertartásosan, tiszteletet adva a jószágnak és a vadásznak egyaránt. Egy igazi úr tud viselkedni akkor is, ha mások nem látják! A járművet maguk mögött tudva, gyalog haladnak a Jágerrét irányába. Az öreg nyomában a vadőr, mint egy fekete árnyék. A fegyvereket a hajnali fény simogatja. Susog a fenyves, beszélget a gyertyános-tölgyessel. Reggeltől- estig pletykálnak a fák, amíg a vihar közéjük nem vág. Az erős szélben, hallgatnak a bikák, nem mozognak. Most ideálisak a körülmények. Minden adott a sikerre.
A leveleket föláztatta a tegnapi eső, szivacsos a talaj. Nesztelen lehet előre haladni. Muflonok ugranak a bokor takarásában. Cinkék rendetlenkednek a szürke kabátos fakúszókkal. Fehér fejű rétisas köröz a magasban. Ébred az erdő népe. Repülőgép hangja zúg bele a fenyves suttogásába. Valahol a Sástó-dombon farönköket dobálnak a teherautóra. Az erdő hangjai kószálnak fel a hegyre, le a völgybe. Meleg és hideg áramlatok bújnak be a vadászok zsebébe. A két férfi háta mögött közeledik a fény, ami magával hozza a reggelt.
Az öreg bakancsa a létrafokokon lépeget lassan. Mindenre vigyázz, hogy ne koccanjon. A távcsövet a kabát fogságába rejtette. Tivadar nem sürgeti az előtte haladót. Kicsit irigykedik, hogy hetvenévesen milyen jó kondiban van. Még csak nem is szuszogott, fölfelé jövet. Bezzeg Ő, igen! Ötven évesen rozzantabb, mint Gerry. Az a francos kapitalizmus az oka mindennek! A vendégvadász szépen elrendezkedik, akad hely mindennek. A vadőr a létrafokon áll, és vár. Aztán rajta a sor. A saját oldalán rendezkedik, némán zaj nélkül. Boldogan ülnek egymás mellett. A szemük, mint két csillag, ragyog. Sokat voltak kint területen, a tapasztalatok összekovácsolták őket. Két testben, egy lélek. A vadászat szenvedélye, pirosra színezte az orcájukat. Várnak!
A bikának itt kell kiváltania, ma is erre fog jönni a tehenekkel. A bőgés hangja változó minőségű. Akadnak szép dallamok, és szerencsétlen próbálkozások. Nem baj! Majd, jövőre szebb lesz, az agancsok is erősödnek. Az idei ősz gyönyörű színeket festett az erdőre. A fák tetején átlépve a rétre is megérkeznek a színek. A magasles alatt, a csipkebokor mellett ott nyújtózkodik az encián. A vadkörtefa levelein a bordó és a sárgafoltok keverednek. A fenyők szomszédja egy kis csoport, őszi kikerics, szirom szoknyákban. A színárnyalatok, fenséges kavalkádja. Az idei kökénytermés, harmatos szemekkel bámulják a vadászokat. Egyre hangosabb a hajnal. A Jáger-réten kúszik az árnyék, egy kalapos gombában megbotlik. A forrásnál egy kilencfős konda túrja föl az avart, nagy igyekezettel. Némi szóváltásba keverednek egymással. A díszes társaság, libasorban távozik a bozótos rejtekébe. A csörgedező víz szomszédja, egy kontyvirág, piros termése. A zöld szirmok, májusban pöndörödnek ki, önmagukból. Az egymáson pihenő fenyőrönkök vágás felületén, piciny taplók születnek. Csupa titok, csupa rejtély az erdők élete. Minden reggel más csodát lát a fény. A két vadásznak nem kell elmagyarázni, hogy mi a szép! Gerry alig észlelhetően a szíve felé tesz egy óvatos mozdulatot. A homlokán, megduzzad egy ér. Egy pillanatig tartott, Tivadar észre sem vette. Az öreg a múlt hónapban is hasonlót észlelt. Nem szólt senkinek. Az asszony, kórházba zavarta volna. Minden apróságot túl reagál, ő már csak ilyen. Negyven éve házasok, jóban-rosszban. Okosan tette, hogy megkérte Glica kezét. Ma is szépnek látja, nem halványodtak az érzelmek. Sikeres családja van. Az emlékezésekből, erős zaj hozza a jelenbe vissza.
A rét két oldalából, két bika lép elő. A tehenek a tölgyesben várakoznak. Minden lépést követően a szarvasok kivárnak. A vadászok csak a szemükkel követik az előadást. A szívük szétveri a mellkasukat. A riválisok elérték egymás agancsát. Leszegett fejjel rontanak egymásnak. Az izmok rángatóznak a feszültségtől. Hatalmas csattanás zaja teríti be a rétet. Forognak egymás körül, méregetik az erejüket. A párzás jogáért, a forró vérük hajtja. A bikák erősek, nem sok a különbség köztük. Kemény küzdelem várható. A sáros földet is kirugdossák maguk alól… A vadászok hátán, csíkokban szalad a veríték. A fegyverekről teljesen megfeledkeztek. Ritkán lehet részese az ember az ilyen szenvedélyes küzdelemnek. Az újonnan született hangok bele bújnak a vadászok zsigereibe. Úgy érzik, ők a verekedő bikák.
Az erősödő fény, még vörösebbre festi a szarvasok csuháját. Az agancs végek, fehéren villannak, hol itt, hol ott. Az erősebb testű, hangot ad. A hegy oldalából verődik vissza, fölerősödve. Amannak az agancsa impozánsabb. Szépek a korona ágak. Gerhard szeme csillog az örömtől. Ez egészen más élményt jelent, mint az afrikai vadászatok. Mélyebben hat a lelkében. Itthon van a szülőföldjén, ez az ő hazája. Az szeretné, ha a családi kápolnában helyeznék el hamvait. Nem akar idegen földben nyugodni. A vadászkastélytól ötszáz méterre áll a gyönyörű kápolna. A nagyszülők tulajdona volt a kastély, szeretett náluk lenni…
Tivadar pontosan tudja, hogy mi zajlik a barátja lelkében. Jól ismeri a múltat. Éjszakákon át, beszélgettek a régi dolgokról. Amolyan apa-fia kapcsolat van köztük. A társadalmi rangot elfújta a közös vadászatok emléke. A sikeres életükhöz, szükségük van egymásra. A kölcsönös bizalom, tisztelet, barátságuk alappillére. A vadőr, minden tudását, tapasztalatát bele adja a mai napba. Ő még Gerrynél is boldogabb lenne, ha terítékre jönne a kapitális bika. A réten fokozatosan növekedik a fény ereje. A bika itt harcol előttük. Gerhardon múlik a pillanat, hogy mikor indítja a lövedéket a gímszarvas lüktető szívébe. A döntés az ő kezében!
A gyengébb agancsú, hátrálni látszik. Az agancsok szétválnak, kevesebbet csattannak. A küzdőtéren odébb szökken a rivális, beáll a vadkörtefa oltalmába. Kaparja a fölázott fűcsomót. Tétovázik, hogy maradjon, vagy menjen. Fölkapja a fejét, beleszagol a levegőbe. A győztes mereven figyeli a társát. Előre nyújtott nyakkal, szájából a párával együtt érkezik a hang. A győzelem harsonája zeng a hegyek oldalában. Mindenkinek tudtára adatik, hogy kié a dicsőség!
Gerry útnak indítja a lövedéket, pörögve fúrja át a levegőt, majd akadálytalanul tovarepül a kék égbolt felé. Tivadar oldalra kapja a tekintetét. Nem érti miért nem csapódik be a golyó? Az öreg összegörnyedten oldalára dől. A fegyver megakad a magasles léceiben. A férfi keze ökölbe szorítottan a szívénél. Szívrohamot kapott a lövés pillanatában. A lövedék útját, már képtelen volt követni.
A vadőr arca kifehéredik, rémülten kap az öreghez. A következő percekben, maga sem tudja, miként cselekszik. A terepjáró a magasles mellett, a hátsó ülésen Gerry tehetetlen teste.
A jármű, Isten tudja miként kerül a kórházi bejárat elé. Idegen arcok, nők, férfiak, orvosok, ápolók. Mint egy szörnyű álom! Tivadar nem érzi az időt. Tízperc? Félóra? Egy óra? Ott ül a kórház sápadt folyosóján, és vár. A terepjáró is vár a vadászfegyverekkel. Idegen férfi kezét érezte a kormányán. Nagyon furcsán bánt vele az az idegen. Miért nem a gazda kezében volt a kormánykerék? Értetlenkedik az autó, és értetlenkednek a fegyverek. Megszokták, hogy őket simogatni, törölgetni, ápolni szokták a kezek. Most ott hevernek egymás mellett a Remington és a vadőr puskája.
Nyílik a folyosó ajtó és egy orvos lép a férfi elé: – Nem tudtunk segíteni, nagyon sajnálom, halálos volt ez az infarktus.
Tivadar magába roskad a széken és zokogás rázza a vállát.

“Az utolsó vadászat” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. KEDVES KATALIN, KEDVES GLICA!

    Érdekes, izgalmas írásod végigéltem, csak a végén elszomorodtam. Őszintén sajnálom.
    Szeretettel gratulálok: Viola (f)

Szólj hozzá!