A balga

Előre bocsátom, a balga én vagyok. Megkérdezheted, miért éppen én? Egyszerű. Hittem a feltétel nélküli baráti szeretetben. Én naiv! Hogy is képzeltem ezt, a mai terhelt életben?
Hogy is képzeltem a feltétel nélküli szeretetet?
Megvallom, nem képzeltem, csak éreztem, mi is a feltétel-nélküliség.
Egyszerűnek tűnt. S kiderült nem is az! Magunk alkotta elvárások tömkelege.
Igen, általam és általad. Hányszor mondtad, ne legyenek elvárásaid! És mégis voltak? Hibáztam, mert … . Miért is? Mert nem voltak elvárásaim?
És neked voltak?
Végül voltak nekem is. Vártam, hogy elmondják mi az, ami nem tetszik, ami idegesít,
ami miatt nem szólalsz meg, ami miatt … és az álmok, amik elébem jöttek, amik mást mondtak, amit mutattak, a valóság, amit mutattam, hogy tudd hol, mit cselekedtem, cselekszem, hogy ….
Most már tudom. Nem vállaltál fel. Nem voltam díszes, nem voltam híres. Más, más – csak ne én! Vagy talán te is így képzelted?
Milyen butaság, vagy mondjam marhaság? Így is tudom, de sért!
Általad és általam voltunk, akik voltunk Sugárzó arc, mosolygó szemek, energiával teli test, lélekbe ható tekintet s baráti szeretet, s a felszabadult nevetés.
Így éreztem. És Te? Ha tudtad volna és kellet tudnod, nem akárki, volt, aki lehozta nékem az égiek sugallatát, aki híd volt Ő közte és én köztem. S mi maradt meg? Csak a tragédiák, a természeti katasztrófák megjelenése, az emberi aljasságok tükrözése, csak a fájdalom, amit elszenvednek az áldozatok. Ezek kivetítése.
S velük együtt a szenvedésem.
Igen, balga vagyok! Balga ami voltam és ami vagyok!
Értékellek, hogy mások vagyunk, mégis egyek, közösek. Mert, oly balgán vágyjuk a bölcsességet.
Mert, a balgák mi vagyunk!