Ombudsman, 2. rész /Korrajz/

Kemény volt, azaz egy hónap, amíg a nyugdíjamra vártam. Hisz bárhogy is volt, azt tudtam, hogy a következő hónap 12-én jön a nyugdíj. Csak addig kell kibírnunk.
Ez a 31 nap arra is jó volt, hogy tudjam, mit jelent az a szó, hogy barát és mit az a szó, hogy ismerős.
A barátaim nagyon sokan voltak. Olyanok is, akik nem is forgolódnak körülöttem, olyanok is, akiket hónapok-évek óta nem is láttam és olyanok is, akik itt vannak a közelemben. Volt aki zöldséget, krumplit, hagymát, paprikát, paradicsomot, cukkinit hordott szinte heti rendszerességgel a kertjéből, mondva, hogy a rekordterméssel már amúgy se tud mit kezdeni.
Volt, akinek eszébe jutott, hogy tartozik nekem még évekkel ez előttről és kiváltotta a gyógyszertárból a gyógyszereimet. És olyan is akadt, aki munkát adott a fiamnak.
Eltelt ez az egy hónap. Igazából már nem volt rajtam akkorra feszültség, mint az első percekben, amikor a sokk ért. Magamban el is döntöttem, hogy bármi is lesz, az ombudsman döntése én az OTP-től nem kérem vissza a nyugdíjamnak azt a részét amit, hogy úgymond lenyúlt’.
Az is sokszor eszembe jutott, hogy az OTP módszere semmivel sem jobb, mint az, amikor a csicskások megsarcolják az arra rászorulókat.
Egyszer aztán vége lett a várakozásnak. Megjött a levél.
Magam se tudom, mit vártam ettől. A lényege az volt a tartalomnak, hogy mivel egy pénzintézet tevékenységét kifogásoltam nemes egyszerűséggel az ombudsmannak itt nincs hatásköre lévén a bank, az OTP, magántulajdon.
Ugyan akkor arról is tájékoztatott, hogy a bírsági végrehajtásról szóló 1994.évi LIII.törvény.79/A §-a szerint a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, az adóst megillető pénzösszeg – két kivétellel – teljes összegben végrehajtás alá vonható.
Az első kivétel szerint az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének (ez jelenleg 28.500 Ft) négyszerese, azaz 114000 feletti összeg az, ami korlátlanul végrehajtás alá vonható.
A 114000 Ft alatti összegből, (ami a legalacsonyabb nyugdíji összeg 4x-ese) pedig az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege és az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének a négyszerese közötti rész 50 %-a ( 42750 Ft) vonható végrehajtás alá.

A második kivétel értelmében a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, természetes személyt megillető pénzösszegnek mentes a végrehajtás alól az a része, amely megfelel az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének.
Bárhogy is nézem, van egy törvény, ami a bírsági végrehajtásról szól és ennek egyetlen pontját sem tartotta be az OTP.
Ha én, mint magánember figyelmetlen vagyok és átmegyek a piros lámpán, megbüntetnek, mert törvény szabályozza azt, hogy a közúti lámpánál, hogy is mehetek át.
Az OTP válasza nagyvonalakban, hogy ő szabályosan járt el, ha evvel nem értek egyet jogi úton is felléphetek vele szemben.
Engem, életem során úgy tanítottak, hogy a törvény arra való, hogy betartsuk. Már az is sokkolt, hogy az OTP magántulajdon. Hát még az, hogy a törvények mért nem vonatkoznak az OTP-re.
Minek kell ahhoz történnie, hogy erre, mi a kifosztottak és megalázottak serege, megkapjuk a választ.

2013. augusztus

Szólj hozzá!