Tavasz
Bár még fehérlő hó nyugszik a puszta talajon, alatta már zeng a világ. Reng és döng, érkezik a kikelet. Tavasz jő. A puha pázsit zöldellve burjánzik ki a felszínre és a hólepel alól óvatosan kukucskálva kandikál ki a legelső hóvirágok félénk fejbúbocskája. Gyöngéden körül kémlelnek, majd visszabújnak társaik közé és a talajt figyelik. Ők a tavasz postásai. Boldogan teszik hírré- közzé, hogy újra itt van.
Néhány kósza szellő rebbenve figyeli ki a kis hírhozókat, s sebesen suhanva pletyka- útjára indul. Hamarosan a többiek tudomására is eljut a hír és kíváncsian próbálkoznak. A legelső virágok lassan dugják ki fejüket a föld alól és rögtön az éltető napsugarak felé fordulnak. Színpompájuk hamar előcsalogatja a társaikat is, s bármennyire is próbálnak bujkálni az elővigyázatos rózsabogarak és cinegék, néhány példány szeleburdin indul felderítő útra.
A talajt már mindenütt zöldellő szőnyegtakaró borítja és már nincs visszavonuló. Hivatalosan is itt a tavasz.
A tulipánok sorjában kerülnek elő a kiskertben, rózsa unokatesvéreik pedig szintén szép szóval köszöntik az ébredező élővilágot. A friss, hajnali szellő lassacskán életet lehel az öreg fák begörnyedt ágai közé is, melyek nyújtózkodva
ásítoznak. Néhány korán kelő hamarjában munkához lát és zöldellő rügyeket kezd táncoltatni hosszú, kecses gallyain.
Hirtelen egy mókus szalad végig a fatörzsön. Bozontos farka rögtön elárulja ittlétét és bölcs fa- barátaik boldogan köszöntik rég nem látott kis lakóikat. A földön egy sündisznó kószál végig. Látszik, hogy most ébredhetett a meleg, puha avar alól, mert még dülöngélve, szép lassan totyog. Óvatosan szimatolgat, majd hirtelen egy frissen hajtott rügyecske harmattal bevolt leveléhez érkezik. Sötét, csillogó orrocskáját mélyen a hűvös, nedves anyagba nyomja, majd furcsállva hátrál vissza. Nem erre számított. Tüskéit kissé az ég felé mereszti, majd nagy ívben kikerülve a harmatos leveleket, elrohan a bokorba. A távolban vidám, nevető tekintettel nyugtázzák a nagy ébredezést a kimagasló fenyvesek és néhány örökzöld tuja. Ők az egész telet átvészelték és mindent tudnak, de rég látták már alvó barátaikat. Most viszont mindenki újjáéled.
A nagyvilág vidámságba és szeretetbe borul. Mindenkiben legalább egy apró nyomot hagy a kikelet új illata. A levegőbe friss széllökés érkezik és tavaszi szellő meglengeti a kiskertet. Olyan, mintha integetve köszöntenék az eddig számukra nem létező és rájuk váró külvilágot.
Ettől a hirtelen hangulatváltozástól már a hideg cudarság sem bír megmaradni és hiába marasztalja a kétségbeesett dér az ablakon, már nem képes visszatartani. Rohamosan sietve más helyet keres magának. Ez a halál számára. Itt már nem maradhat semmi fájdalmas és hideg, mert mindent ellep a tavasz.
A Márciusi napsugár, libbenve szökken az ablak elé és mosolyogva gúnyt űz a bent ülők társaságából. Ekkorra már nincs visszavonuló.
Az állatok és növények sorjában bújnak elő, s hamarosan hangosan nyüzsög a kiskert. A madarak vidám csicsergésbe kezdenek, a tavaszi szellő füttyentgetve játszadozik. Az út menti mederben lágyan csörgedezni kezd a kis patak, s a nap aranyló sugarai fényesen csillannak vissza tükrében. Végleg tavasz van. A csiripelő madarak zengő dallamokat csengenek, s ez a maradék alvó népséget is felébreszti és emlékezteti az új évszak eljövetelére. Olyan, mintha minden meg lenne tervezve, úgy zeng. Minden összecsilingel és illeszkedik, az egész egy könnyed dallam. Egy szimfónia. A tavasz szimfóniája. Az emberek is vidámak és nincs semmi akadály. A lelkekben fény és tűz gyúlik, mellyel minden akadály és szikla csak apró, útmenti kavics. Ha eltekintünk a dombok fölött, látjuk a szépen lenyugvó napkorongot és a vöröses átmenetű eget. Minden lecsöndesül. S bár már estét mondhatunk, kint még minden fényességes. Az égivándorok lefekvéshez készülődnek és fészkelődve szólítják egymást a nyugovóhoz, az újon született virágszálak pedig lehajtják bóbiskáló szirmaikat. Az egész táj elcsendesedik. És lehetne ez egy újabb hosszú búcsú kezdete, de nem az. Ez már csak pihenés. Mert bár úgy látszik minden nyugszik, tulajdonképpen él és lüktet. Egy óvatlan pillanat, egy támadás vagy akár a hajnali napsugarak riasztó ébresztője, és a kiskert megtelik élettel. S ha a fagy e felszínes pihenőt látva megörülne és az első pár éjszaka meg- meg próbálkozva bekukucskál, abból már nem lesz semmi. Elzavarja a sok boldogság, amit ő nem bír és messzire eliszkol. Hiszen, véglegesen és visszavonhatatlanul beköszöntött a kikelet.