-Lépjenek hátra! Gyerünk! Mi történt vele nővér?
-Autóbaleset, elaludt egy kamion sofőr, áttért a szembe lévő…
-Frontális ütközés, szokásos. Vigyük a műtőbe. Egyedül volt?
-Nem uram, ültek mellette.
-A másikkal mi van?
-Kisebb sérülések, horzsolások.
-Frontálisnál? Tegyék fel a gépre.
-A szemtanú szerint keresztbe forgatta az autót, így a kamion csak őt érte el, majd az árokban kötött ki a jármű.
-Állapot stabil, doktor úr.
-Rendben, ollót kérek. Le kell vágnunk a ruhát, hogy közelebbről szemügyre vehessem a sebeket.
Mint egy temetésen, feszült csend lepi be a műtőt. Az orvos óvatosan levágja a pólót a sofőrről.
-Szilánkok a felsőteste minden pontján. Nem értek létfontosságú szerveket. Foltok a bal válla alatt belső vérzésre utalnak. – mondja az orvos.
Közben óvatosan végig tapogatja a felső testet, deformációt keresve. Háta mögött nyílik az ajtó, egy asszony rohan be rajta.
-Életben van? Jól van? Hogy van a … – érdeklődik gyermeke után az asszony.
-Asszonyom kérem. Megértem önt nekem is van egy … – nyugtatná az egyik nővér.
-Akkor pontosan tudja, hogy mellette akarok lenni. – erőszakoskodik az asszony.
-Hölgyem kérem. – lép oda az orvos – Segíteni akar a gyermekének?
-Hogy kérdezhet ilyet? – döbben meg az asszony.
-Csak biztos akartam lenni. Nézze ijesztő, ami a gyermekével történt, megértem. De most úgy tudja a legtöbbet tenni érte, a gyermekéért, ha itt kint vár és helyet hagy nekünk, hogy megtegyük, ami tőlünk telik. Hisz istenben?
-Igen.
-Szokott imádkozni? – kérdezi a doki, az asszony csak bólint. – Akkor imádkozzon érte! Kérem!
-Rendben. – bólogat az orvosra az asszony és letörli a könnycseppjeit.
-Doktor úr! – szól a nővér. – Vérnyomás és a pulzus csökken. Jöjjön gyorsan!
-Maradjon a váróban! – parancsol az anyára és beviharzik a műtőbe.
-Mi történt?
-Nem tudjuk …
Pont annyira vannak képben a nővérek, mint az anya, akinek az ajtó előtt törik össze a szíve. A fehérköpenyes eszközért nyúl és nekilát a műtétnek. Az anya összekulcsolja a kezét és Istennél könyörög a gyermeke életéért.
Mindeközben az emberi tudáson túl egy ifjú döntés előtt áll. Jobbra vagy balra kerülje ki, az előtte lévő tavat. Két tábla mutatja neki az irányt. A jobboldalin ez áll: „Boldogságot adok!”. Míg a másik így ösztönöz: „Boldogságra tanítalak!”. Nem tud dönteni, órák telnek el és csak egy kérdést tud feltenni.
-Nem ugyanaz a kettő? – kérdezte magától.
-Haha. Úgy gondolod? – kérdi a háta mögül egy hang.
A fiatal megfordult és egy férfit lát szamárháton. Nagyon régi viseletben pálmalevelekkel a lába előtt.
-Ki vagy te?
-Az mindegy, az előtted álló döntés a lényeges. Úgy gondolod ugyanaz a kettő? – kérdezi az alak.
-Igen. – vágja rá a fiatal.
-Honnan jöttél?
-Magyarlakról. És te?
-Én innen a tó mellől.
-Hol van a házad? Itt nincs más, mint víz, fű, kavics és nád.
-Csak azért, mert te a vékony nádra koncentrálsz és azt látod. Az nem jelenti azt, hogy nincs mögötte.
-Hogy lássam mi van a nád mögött?
-Hagyd el a nádat!
-És azt hogyan? Ugorjak a vízbe?
-Válasz egy ösvényt.
-De még mindig ugyanaz a kettő.
-Akkor mindegy melyiken mész nem?
-Te tudod mondd meg te!
-Én nem mondhatom meg, hogyan válasz. Ez a te döntésed. A te szabad akaratod.
-És segíteni sem segíthetsz?
-Ha szeretnéd akkor segíthetek.
-Azért kérdeztem, mert szeretném, ha kijuttatnál innen.
-Akkor jól figyelj. Volt egy gazdag ember, akit megkérdeztek, hogy honnan van ennyi pénze. Mire a gazdag ember így felelt: „Régen apám választás elé állított vagy kapok minden hónapban egy forintot vagy megtanít, hogy szerezzek egy hét alatt egy forintot. Én döntöttem és most itt állok előttetek gazdagon.”
-Szóval vagy kezembe hullik a boldogság vagy megtanulom előteremteni.
-Igen.
-Akkor ez egyszerű. Kapni könnyebb. – ezzel a kijelentéssel az ifjú megindul a jobboldal felé.
-És jobban megéri egy nap boldogság, mint egy boldog élet?
-De nincs is odaírva, hogy csak egy napra adna.
-De az sincs ott, hogy örök időkre.
-És inkább tanuljak? Vagy akár szenvedjek érte?
-Sosem könnyű a helyes és jó úton járni, így mondjátok ti emberek?
-Hogy hogy mi emberek? Te mi vagy?
-Szerintem eleget segítettem. Most megyek másoknak segíteni. Te pedig dönts azelőtt még elér a köd.
-Milyen köd? – fordul hátra az ifjú, de a férfi sehol. Hűlt helye van, helyén egy szürke, sűrű köd közeledik. – Szuper, gyorsan kell döntenem. Lássuk, ha most kapok az akkor is gyorsabb, de akkor lehet csak én leszek boldog, anya és a többiek nem. De ha megtanulom, nekik is megtaníthatom.
Az ifjú kétes gondolatok nélkül, megindul a bal ösvény felé. Nincs is ideje gondolkodni, a köd közelít. Az út egy nagy kanyarral indul. A nád elfedi az utat.
-Lépj túl a nádon. Lépj túl a nádon. – mormolja az ifjú.
Mély lélegzetet vesz és elindul az úton, de még mielőtt őt is elfedi a nád visszanéz az ösvény elejére, a köd megállt, nem borítja el az ösvényt. Nem megy sokat, egy pár lépést, amikor a nád ketté válik egy szikla miatt. A sziklán egy fehér szellem sétál ki a tó felé.
-Ki vagy te? Hol vagyok? Mi ez hely? – kérdi a fiatal.
-Mit gondolsz? Hol vagy?
-Meghaltam. Mennyben vagyok?
-Érdemesnek érzed rá magad? – kérdi a szellem és lángoló vércsepp formájában belezuhan a tóba.
Az ifjú felmászik és kirohan a szikla szélére. Letekint a vízbe és összezavarodik. Az édesanyját látja, ahogy egy ajtó előtt térdel és imádkozik.
-Anya itt vagyok. Hé, anya. Mi történt?
-Nem hall téged. De te hallhatod őt. Figyelj rá és maradj csendben!
-Ki vagy te?
-Tudod ki vagyok.
-Hol vagyok?
-Arra majd később magadtól is rájössz.
-Nem kell már most tudom, a mennyben vagyok.
-Nem, ez egy kicsit másabb hely. Most hallgass és fülelj!
Az ifjú behunyja a szemét és elkezd hallgatni. Az édesanyja hangja egyre hangosabb lesz.
-Mi atyánk, – hangzik az ima – aki a mennyekben vagy. Kérlek. Könyörgök ne vedd el a gyermekemet. Nem temethetem el, neki kell engem eltemetni. Kérlek engedd, hogy az orvosok megmentsék. Kérlek engedd, hogy ki lépjen hozzám a műtőből és ne hordágyon távozzon a hullaházba. Feladatnak adtad a két gyermekemet, kiket magamnál is jobban szeretek. Bármit megadnék értük. Kérlek…
-Mi történt? – kérdi az ifjú és egy könnycsepp gördül le az arcán. – Miért bántod édesanyámat?
-Én bántom? A gyermekemet?
-Igen te és nem csak egy gyermekedet bántod. Múlt hónapban egy szerelmes pár marad ott az autójukban. Ott négy gyermeked sír miattad. A haláluk miatt és biztosra veszem, hogy ez az egész világon így zajlik. Valljuk be őszintén, azt élvezed, hogy ha szenvednek a gyermekeid. Tényleg isten vagy. Olyan, mint a többi. Mint Zeusz, vagy Arész, Ré, Odin. Ugyanolyan vagy, mint ők. Saját örömödre forgatod a malomkereket. Ez az igazság. – mondja az ifjú és leül a szikla szélére. – Te is csak uralkodni akarsz rajtunk. Most is végnézeted velem, hogy édesanyám zokog miattad, hogy én is szenvedjek. Tényleg isten vagy, nincs benned empátia, semmi emberi.
-Valóban miattam szenved édesanyád? Én drogoztam? Vagy én itattam magam addig, még lélegeztem? Tényleg úgy gondolod az én hibám? – kérdezte Isten.
Az ifjú letörölte könnyeit és felállt. Megfordult és belenézett Isten szemébe. Ismerősek neki azok a barna szempárok, ahogyan az ősz dús haj és borzos nagy szakál is, de ja vu érzést keltett benne.
-Már láttalak téged.
-Persze, én mindenhol ott vagyok. Nap, mint nap látsz.
-De én álmomban láttalak, nem az utcán.
-Igen, te hívtál, hogy segítsek.
-Aztán segítettél? … Nem, jött a pia, a fű és az ópium azok segítettek, enyhítették a fájdalmamat.
-Nem a fájdalmadat enyhítették téged tompítottak.
-De segítettek átvészelni a nehéz időket. A halálokat, azt a sok halált. Elvetted a papáimat, Lucifert, Zsömit, a szeretteimet. Szenvedést okoztál és aztán ott hagytál.
-Nem hagytalak ott. Te nem engedtél be minket. Minket az istenedet. Magadba fordultál és könnyebb volt minket hibáztatni, mint magadat. De mi akkor is ott voltunk melletted. Figyeltelek, óvtalak.
-Miért? Csak azt ne mondd, hogy …
-Mert szeretlek gyermekem. – mondta Isten. A fiatal pedig neki esett.
-Szóval szeretsz? Akkor is, ha megütlek? – kérdezte, majd öklével eltalálta Isten bordáit. – Még mindig szeretsz? – ismét kérdezett és ütött egyet. – Mert én gyűlöllek. Szenvedést okoztál nekem, a családomnak, az anyámnak. Ezek után nem mondhatod azt, hogy szeretsz, mert kiverem belőled. – mondja a fiatal, majd meglöki Istent. Az ifjú nem bánja tettét. Ott áll Isten haldokló teste mellett. – Ironikus nem? Istenként megbotlasz egy kis kavicsban és egy másik apró kő lesz a veszted. Két piciny darabka a teremtett világodból. Most megbűnhődsz a sebekért és az igazságért.
-Igazságot akarsz? – sóhajt egyet Isten. – Akkor hallgasd meg az igazságot és békélj meg az igazi bűnössel. – mondta és rámutatott a tóra.
Miután Isten kilehelte a lelkét. A tóra mutató holttest átalakult az ifjú ön arc képére. Az ifjú megborzongott a látványtól és inkább visszament a szikla szélére, leült és hallgatta tovább édesanyja imáit. Úgy érezte megszabadult a fájdalmaitól, de nem volt boldog. Édesanyja következő szavai megértették vele, hogy miért.
-Kérlek Istenem. Ne hagyd meghalni! Ne hagyd …
-Persze, mert Isten segítene.
-… hogy pokolra jusson. Mentsd meg őt, kérlek!
-Micsoda? Pokolra? – az ifjú közelebb hajolt. Nem volt benne biztos, hogy jól hallja.
-Mindketten tudjuk milyen a gyermekem. Önmagát pusztítja, mert nincs kibékülve magával. Kérlek mentsd meg az ördögtől és magától is.
-Most már érted? – kérdezi az Úr. Az ifjú döbbenten hátra fordul.
-Ez meg, hogy lehet?
-Nálam bármi lehetséges.
-Miért vagyok itt? Nem azért, mert méltó vagyok a mennyországra.
-Édesanyád szeretete miatt vagy itt. Ő testesíti meg mind azt, amit tanítani akartam az embereknek, az őszinte, feltétlen igaz szeretetet. Mehetünk? – kérdezte Isten és az ösvény további részére mutatott.
A fiatal csak bólintott, s tovább indultak az úton. Nem szóltak egymáshoz csak mentek. míg egy faházhoz nem értek a táblákkal szembeni oldalon.
-Most már tényleg elmondhatnád hol vagyok.
-Mit gondolsz hol vagy?
-Nem is a menny, nem is a pokol. Akkor talán purgatórium?
-Még mindig nem jöttél rá mindenre.
-Mire kellene rá jönnöm? Hogy hol vagyok? Nem tudom, Philadelphiában, Vlagyivosztokban vagy mindjárt odaérünk Nürnberghez?
-Nem, a lelkedben vagyunk.
-Hol? Hogyan?
-Ez az a hely, amire mindig is vágytál. Csendes, békés és nyugodt. Minden, ami benned nincs meg. Vagyis meg van csak elzárva a lelked legmélyén. Emiatt nem fogsz tudni közel kerülni a mennyhez.
-Mert nem vagyok megbékélve önmagammal. Tényleg, ennyi az egész. Hát legyen, ohm – az ifjú vesz egy mély levegőt. – fhu tessék. Meg vagyunk, megbékéltem magammal. Jók vagyunk? Most már méltó vagyok a mennyhez?
-Méltónak érzed magad? Mennyi ideig voltál csendben még sétáltunk?
-De hisz szó nélkül jöttem.
-Nem azt kérdeztem. A lelked meddig volt csendben? A gondolataid mikor kezdek el ugrálni a koponyád falai között? – a fiatal csak néz maga elé szó nélkül. – Soha nem is halkultak el igaz?
-Igaz. – suttogja az ifjú. – De nem akarom elhinni, hogy ennyi lenne az egész. Emiatt gyűlölök, tartok haragot vagy pusztítom magam.
-Nem hinnéd? Jól van. Szerinted micsodán alapszik a tökéletesség?
-A tökéletlenségen?
-Az egyensúlyon. Egyensúly a cselekvéseinkben, érzéseinkben, gondolatainkban önmagunkban. Ha egyensúlyt találsz magadban, nem fog háborogni a lelked nap, mint nap. Nem fognak cikázni a gondolataid a gyűlölet és a halál körül. Akkor majd harmóniára találsz.
-És mindenkinek megbocsátok majd?
-Igen magadnak is.
-Miért haragudnék magamra?
-Mert nagyobb a szíved, mint gondolnád.
-Most rájuk gondolsz?
-Igen.
-Az tényleg az én hibám volt. Nem voltam jó unoka.
-Miért?
-Nem töltöttem velük több időt.
-Szeretted őket?
-Igen.
-Akkor jó unoka voltál. És most itt az ideje, hogy megbocsáss magadnak, mert ők nem haragudtak rád.
-És most hogyan tovább?
-Én vissza fáradok a faházba. Te pedig dönthetsz a ködben kiérdemled a mennyországot vagy a földön teszed meg ugyanezt, de ha visszamész a földre erre az egészre nem fogsz emlékezni. De a lelked fog.
-Szóval újraéledek?
-Még nem haltál meg. Viszont, ha ködbe érsz már nem mehetsz vissza.
-Mi van a másik ösvényen?
-Bizonytalanság. Csak nem oda szeretnél menni?
-Nem, de nem tudom mi tévő legyek.
-A te döntésed. Szabad akaratod van. – mosolyodik el az Úr.
-Hogyan jutok vissza a földre?
-Egyszer már megmutattuk. Viszont én most elköszönök. Te nem fogsz látni, én viszont látni foglak. – mondja az Isten és elindul a faház felé. Amikor kinyitja az ajtót, az ifjú térdre hull.
-Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem.
-Meggyógyult gyermekem, menj békével. -válaszol az Úr és belép az ajtón.
A fiatal elsírja magát, majd feláll és vissza sétál a sziklához. Mikor kiér a szikla végéhez megáll letekint a tó vizére. Az édesanyja még mindig ott imádkozik érte. Visszatekint az ösvényre a köd már a szikla alján várja. Nem tud dönteni. Egyszer csak a ködben feltűnik egy árnyék. Az árnyék ember alakot ölt. Majd kilép a ködből régies ruházatban, szandálban pálmafa levéllel a kezében.
-Ismét nem tudsz dönteni?
-Nem bizony.
-Csak azt ne mondd, hogy itt is ugyanaz a kettő. – nevet fel Jézus és odalép az ifjú mellé.
-Jobb lenne. De most még nehezebb a döntés.
-Úgy érzem, megint jöhet egy történet.
-Igen, jól jönne. De előtte engedj meg egy kérdést. Miért segítettél?
-Egy jó pásztor a helyes irányba tereli a nyáját, nem igaz?
-Nyáját azt igen, de most inkább farkast küldtél a nyájadhoz.
-Nem vagy te farkas. Csak egy fiatal bárány, akire farkas bundát tettek és elhitették vele, hogy tud vonyítani.
-Miért vagytok ebben ilyen biztosak?
-Mert szeretünk titeket. És tudod mi a szeretet?
-Elfogadni a másikat olyannak amilyen és szeretni is érte.
-Egy részt. Más részt pedig hinni benne, amikor már mindenki más lemondott róla. És hinni benne akkor is, ha még ő maga sem hisz önmagában.
-Szóval hisztek bennem?
-Igen.
-Még akkor is, ha jobbra indultam volna el az ösvényen?
-Igen. Úgy kérdezed, mintha döntöttél volna.
-Talán igen, de még nem biztos.
-Most nincs itt az ideje a mesének. Dobj fel egy érmét! Ha máshogy nem megy.
-Bízzam a szerencsére?
-Nem. Amikor fent lesz az érme tudni fogod melyiket akarod.
-Hát legyen. – mondja az ifjú. Majd letekint és mélyen belenéz a tó vizébe és távolról csodálja, a még mindig imádkozó édesanyját. – Ha fej akkor visszamegyek. – Most, pedig ránéz a ködre, ami már nem olyan sűrű, így látja a fényt a ködön áttörni, melyet angyalok éneke követ. – Ha írás akkor pedig hamarabb találkozunk, mint hittem volna.
Ezzel feldobja az érmét az érme csak forog a levegőben. Egyszer a fej egyszer az írás van felül. Végül leesik kettőjük közé és elhasal az egyik oldalán.
-Sikerült dönteni? – kérdezi Jézus. Az ifjú ránéz.
-Sikerült.
