Laci jókedvűen ébredt ezen a csodás, nyári reggelen. Végre megint ragyogóan sütött a nap. A gondoskodó sugarak bearanyoztak fát, füvet, virágot, megérintették madarak szárnyát, macskák farkát, kutyák orrát. Megcirógatták a fiúk, lányok arcát is, hogy kiszabaduljanak önkéntes szobafogságukból.
A fiú gyorsan felöltözött és macskamosdással eltávolította a zavaró csipákat a szemeiből. Ezután rövidnadrágja zsebébe gyömöszölte számítógépe mellől a vezeték nélküli egeret, majd leviharzott a lépcsőn a garázsba. Ott állt szép, új biciklije, amit múlt hónapban kapott apától, a tizenkettedik születésnapjára. Felpattant rá, s az első kerékkel kitolta a garázs ajtaját és meg sem állt a Temető utcáig.
A Temető utca a temetőben végződik, s van ott egy emlékpark is. Az szép dombos, füves terület. A fiúkkal itt szoktak összejönni, ha felnőttekre nem tartozó dolgokat intéznek, vagy, ha csak egyszerűen beszélgetni akarnak egy kicsit. Viktorral, – aki az osztálytársa – ma reggel a Ráday síroknál találkoznak. A bekerített régi sírok a park dombjának tetején vannak, jó magasan.
A síremlék vaskerítésének takarásában Laci, valahogy mindig biztonságban érezte magát. Erre ritkán jártak felnőttek, az árulkodós lányok és a gyávább fiúk sem jöttek erre a temető miatt. Arra gondolt, ez a legnyugisabb hely az egész faluban.
Nekitámasztotta a biciklijét a vaskerítésnek, azután leült a kikövezett szegélyre és hunyorogva kémlelte az utcát, vajon mikor jelenik meg Viki. Remélte, nem felejti el, amit megígért: a winchestert, cserébe a vezeték nélküli egérért. Elővette a szóban forgó tárgyat a zsebéből. Ahogy jobban szemügyre vette, egy nagy ketchup cseppet fedezett fel a tetején. Gyorsan benyálazta az ujját és dörzsölni kezdte az odaszáradt paradicsomot. A piros folt ellenállt a tisztogatásnak, pedig Laci nagyon igyekezett megfelelő külleművé varázsolni a cseretárgyat, mire Viki megérkezik. Míg az egér hátát vakarta, addig is fél szemmel az utcát kémlelte, hátha felbukkan a fiú. De a Temető utca teljesen kihalt volt.
Laci gyakran pillantott vízálló órájára.(Ezt is apa vette neki tavaly, még mielőtt elköltözött tőlük.) Még egy kis erőlködés, s végre valahára sikerült azt a makacs ételmaradékot eltüntetnie.
Ebben a pillanatban elképesztő dolog történt. Az egérből szivárványszínű fény tört elő, a fényhídon átcsúszott valami apró, ami azután sebesen pörögve növekedni kezdett, – Laci legnagyobb rémületére – és nőtt- nőtt, míg akkora nem lett, mint egy kerti törpe.
A fiú azt hitte álmodik, mikor meglátta az orra előtt óriásivá növekedett… egeret. Mégis akkor szeppent meg igazán, mikor a túl méretes rágcsáló megszólalt. Nagyot rikkantott örömében és a száját tátó Lacihoz fordult:
– Szervusz! Mátyás vagyok! … Rág Mátyás! De szólíts nyugodtan Matyi úrnak! – S barátságosan mancsát nyújtotta az ámuló gyereknek.
Laci egy pillanatig tétovázott, próbált visszatekerni memóriájában a mai reggelre. Tisztán emlékezett rá, hogy valóban felkelt, tehát lehetetlen, hogy még mindig alszik, és termetes egerekről álmodik. Mégis kezet fogott a jövevénnyel.
Az egér mosolyogva így szólt: – Roppantul boldog vagyok, hogy találkoztunk! Már régóta terveztem. – Elégedetten felsóhajtott, majd kérte Lacit, kísérje el a rétre, mert valami érdekeset szeretne mutatni neki.
A fiú tétovázott, majd felszólította a jövevényt, legalább magyarázza meg hogyan került ide.
Az egér hatalmasat kacagott és biztosította Lacit, hogy erről a témáról, egy álló hétig tudna beszélni. De most elégedjen meg annyival, hogy a számítástechnikát elegyítette egy Tesla nevű tudós elfeledett elméleteivel, amit nemrég mentett ki, egy megsemmisítésre ítélt, ódon irathalmazból.
Laci most már igazán kíváncsi volt és beleegyezett a sétába.
Útközben Mátyás fővárosi életéről beszélt a fiúnak. Főleg a parlament épületében időzött, bár néha átruccant a Tudományos Akadémiára, vagy a Széchenyi könyvtárba is, de csak akkor, ha komoly témákon kellett átrágnia magát. Állandó lakóhelye azonban az ország háza volt, a miniszterelnöki dolgozószobában aludt, a parlament konyhájáról étkezett, a képviselők kenyerét ette. Mindenhol ott volt, mindent megszimatolt, így aztán mindent tudott, ami az országban történt, vagy történni készült.
Laci érdeklődéssel hallgatta az előadást.
A beszélgetés közben a főutcára kanyarodtak. Itt már jártak-keltek emberek. Néhányan fogadták Laci köszönését, de fura módon Matyi urat, egy pillantásra sem méltatták. Ez azért volt furcsa, mivel a derék egér mindenkire kedvesen mosolygott.
Az ábécé előtt a 7/b-s Zolival találkoztak össze. Laci örült, hogy most tisztázódhat a helyzet, mert lehetetlen, hogy az a kíváncsi Zoli, ne jöjjön oda hozzájuk, hogy megtudja, ki az a Yoda mester méretű valaki, akivel ő korán reggel mászkál. De Zoli csak messziről intett neki, aztán lazán elbringázott.
Laci most már biztos lehetett abban, amit eddig csak sejtett: Matyi urat nem látja más, csakis ő!
Nyugtalanul nézett az egérre, de Mátyás szelíden megfogta a karját, s így nyugtatta: – Te látsz engem, ez egy különleges adottság! Tudod mi a titka? – Laci megrázta a fejét. – Az, hogy te hiszel a csodában, a mesében, a rendkívüliben. S aki hisz mindezekben, a teljes igazság is csak az övé lehet. Mit gondolsz, miért pont veled akartam találkozni? – kérdezte Mátyás nevetve.
A rét egy ingoványos részére érkeztek, ahol Matyi úr felhívta a fiú figyelmét egy gólyacsaládra. Egy kifejlett példány volt, két nagyobb fiókával. Mátyás nem tétovázott, egy bokorral álcázva magát, odalopakodott a közelebbi fiókához, befogta a csőrét, felnyalábolta, s mire Laci felfogta volna mi is történik, az ijedt madarat, máris szembeállította ővele.
Ekkor Matyi úr megérintette saját jobb szemét, mancsával Laci feje tetejére mutatva villámgyorsan kihúzta belőle a teljes tartalmat a fejük fölé.
Laci egy másodpercre lemerevedett. Ugyanezt tette a gólyával is, s a két adatcsoportot egy pillantás alatt, megcserélve helyezte vissza a fejükbe. Mikor a fiú észhez tért, megláthatta saját magát, amint ijedten sziszegve, s tompa tekintettel verdes Mátyás mancsai közt.
De akkor ki ő, aki mindezt figyeli. Csak nem? Kicsit előrehajolva végignézett saját magán. Rémülten fedezte fel, botszerű, piros gólyalábait!
Mátyás a másik két gólya közelébe terelte Lacit. A felnőtt madár éppen a békavadászat fortélyait tanította fiókáinak. Laci valahogy nem érzett hajlandóságot a tanulásra, de hirtelen borzasztóan megéhezett.
Az öreg gólya szelíden taszított egyet rajta. Az éhség annyira kínozta, hogy kénytelen volt a vizes tarlón ugráló a béka után kapni. Lassú volt, elhibázta. A felnőtt gólya kapta el. Neki nem adott egy árva falást sem. Ha nem lesz ügyes, megöli az éhhalál! Még egyszer nekiveselkedett egy, talán lomhább békának. Ezt már sikerült elkapnia. Végre ehetett. Örömében frissen szerzett szárnyait verdesve, felemelkedett a levegőbe. Ez hihetetlen. Repülni is tud? Hát ez fantasztikus!
Magasra szállt, át a réten, a porták felé. A takarékszövetkezet épülete fölött repült el. Itt érdekes dologra lett figyelmes.
Látta az iskolagondnok bácsit, amint cukorkát és mézes nyalánkságot árul kerekes bódéjában. Azt is megfigyelhette onnan fölülről, amint ragacsos portékájával lecsap egy-egy gyerekre, aki a takarékpénztárba akar belépni, hogy zsebpénze egy részét yunior számlájára helyezze. A csali nyalókák miatt a legtöbb gyerek, be sem ment az épületbe, mert már nem maradt pénze a jövőről gondoskodni. Az iskolagondnok pedig elégedetten számolta bevételét.
Laci ezek után visszarepült a rétre, hogy Matyi úr végre visszavarázsolja őt saját emberi testébe.
A rétről újból a falu felé vették az irányt. Laci egy kicsit neheztelt újdonsült barátjára a gólya-ügy miatt, de azt azért elismerte, nem könnyű a madarak élete. Folytonos tanulás, küzdelem a létért. Matyi úr úgy vélte, ez az élet iskolája. Majd, mintha csak most villanna eszébe egy hirtelen ötlet, javasolta, hogy forduljanak az iskola felé.
Laci sulijánál meglepődve tapasztalták, hogy egy ismerős szabású árus-bódé torlaszolja el a bejáratot. A bódé tele volt különféle szerszámmal, kőműves kanáltól, a csavarhúzókészleten át, a hegesztőpálcáig, minden kapható volt benne. Laci meglepődött, mikor újra látta az iskolagondnok bácsit. Hiszen az előbb még a takarékpénztárnál volt?
Nem volt ideje sokat morfondírozni ezen, mert az utca végén feltűnt az iskola két dolgozója. Szemmel láthatóan takarítani jöttek a nyári festés után. Laci az amúgy is láthatatlan Mátyással a sarkában, közelebb settenkedett.
Az iskolagondnok a két takarító nénit nem engedte másképp bejutni a munkahelyére, csak miután, hogy nála hagytak egy kis pénzt.
Matyi úr követte a takarítónőket, s mielőtt azok bezárták volna az ajtót, besurrant mögöttük. Az üvegajtó mögül intett Lacinak, hogy jöhet, s a benne hagyott kulccsal kinyitotta a zárat. A fiú várta az alkalmas pillanatot. A gondnok most is elégedett ábrázattal rakta zsebre tárcáját, sőt megjutalmazta magát egy nyalókával, melynek színes papírját elhajította. Laci ez alatt bebújt a pult alatt, s szaladt az ajtó felé, ahol Mátyás várt reá.
A titkári irodába mentek, ahol azonnal bekapcsolódott a számítógép, s így Laci gyanította, hogy Mátyás keze lehet benne. Még mókásan kacsintott is egyet, a képernyőre mutatott, kétszer megnyomta a bal szemét és ezzel megnyílt egy „Pályázatok” nevű mappa a képernyőn. Újból két balszem-nyomás. Most láthatóvá váltak Suli-újság szerkesztésére pályázók csatolmányai. Laci végigfutott a neveken. Saját nevét egyáltalán nem találta. De hiszen ő is pályázott! Értetlenül nézett Matyi úrra, aki a lomtárra mutatott, majd mosolyogva nyomott kettőt a bal szemén. Egyik ujját orrán végighúzva, legördítette a töröltek listáját. Az egyiknél megállt, s az éppen Laci pályázata volt. A fiú nem értette a dolgot és már majdnem felkiáltott felháborodásában. Ekkor eszébe jutott, hogy nyomtatásban is kellett küldeni egy példányt.
Találtak egy dossziét, amelyben öt pályázat volt, de az övé sehol. Mégis hol lehet? Tekintete a szemetes kosárra tévedt. A kosárban nem volt semmi egyéb, csak egy papírgalacsin és egy színes nyalókás papír. Kisimította a gyűrött lapot, hát persze, itt az ő küldeménye!
Matyi úr sürgette, nem volt idő teketóriázni. A törölt anyagra mutatott, majd bal szemét nyomva tartva, behúzta Laci csatolt pályázatát a többi közé. Pillantás alatt nyomtatta is. A nyomtatott példányt Laci az íróasztalon lévő dossziéba tette. Már összeállt fejében a kép: a gondnok, a bódé, a színes nyalókás papír… Ez az iskolagondnok azt képzeli, övé az egész iskola Mátyás vigasztalóan hátba veregette.
Még a takarító nénik előtt sikerült kiszökniük.
A gondnok addigra már eltűnt. Laci bosszankodott is emiatt, mert szerette volna számon kérni tőle azt, ami történt.
De Matyi úr erre csak a fejét csóválta, s intett a fiúnak, hogy kövesse. A régi szőlős dombok felé tartott. Egy növényzettel sűrűn benőtt résznél Matyi úr megállt, belevetette magát a bozótba. Jó sokáig keresgélt, majd diadalmasan előhozott egy fura növényt, a feje fölé tartva. Jól emlékezett könyvtári kutatásaiból a helyre, ahol jósfüvet lehet találni! Matyi úr letépett néhány levelet a növényről, Lacihoz hajolt és bedörzsölte vele a fiú homlokát. Néhány perc múlva megkérte a fiút hunyja be a szemét és mondja el, mit lát.
–Talárban van mindenki! Diplomát kapok! Apa is ott van! Nagyon jó a kedvem! – Mátyás mosolyogva, picit elmozdította Laci fejét. – Most a számítógép előtt ülök. Egy újságcikken dolgozom. Kicsit őszül a hajam. Most valamilyen emlékplakettet veszek át, egy szemüveges, szakállas úr van rajta… – Matyi úr erre mancsát égnek lökve, hangtalanul hurrázott egyet, majd szólt a fiúnak, hogy kinyithatja a szemét.
A régi szőlős domboktól visszamentek a temetőhöz. Mátyás elmondta a fiúnak, hogy megvalósult az, ami miatt találkozni szeretett volna vele. Sikerült egy apró részletet megváltoztatni a jövőn. Ha ezzel csak egy árnyalattal jobb lesz a világ, akkor nem járt itt hiába!
Felkapaszkodtak a régi sírokhoz, hogy – Laci a biciklijén, Mátyás pedig, ahogyan jött, – haza tudjanak menni. A dombon Matyi megkérte a fiút hagyja őt egy kis időre magára, hogy összpontosíthasson. Búcsúzóul elárulta, hogy ezen a helyen bármikor továbbra is elérheti őt, ha úgy akarja.
Laci elfordult egy pillanatra, s mikor újból hátranézett, addigra Rág Mátyás már eltűnt.
A fiú zsebét hirtelen feszíteni kezdte valami. Hát persze, a vezeték nélküli egér! Nemrég még túl akart adni rajta. Most nagyon becses tárggyá lépett elő a szemében, mert ha szükséges, Matyi urat varázsolhatja elő vele. Laci sietve biciklijére pattant, s a Parti úton tekert haza, messze elkerülve a főutcát, nehogy véletlenül is összetalálkozzon Viktorral.
Már nem akart cserélni.
A fiú gyorsan felöltözött és macskamosdással eltávolította a zavaró csipákat a szemeiből. Ezután rövidnadrágja zsebébe gyömöszölte számítógépe mellől a vezeték nélküli egeret, majd leviharzott a lépcsőn a garázsba. Ott állt szép, új biciklije, amit múlt hónapban kapott apától, a tizenkettedik születésnapjára. Felpattant rá, s az első kerékkel kitolta a garázs ajtaját és meg sem állt a Temető utcáig.
A Temető utca a temetőben végződik, s van ott egy emlékpark is. Az szép dombos, füves terület. A fiúkkal itt szoktak összejönni, ha felnőttekre nem tartozó dolgokat intéznek, vagy, ha csak egyszerűen beszélgetni akarnak egy kicsit. Viktorral, – aki az osztálytársa – ma reggel a Ráday síroknál találkoznak. A bekerített régi sírok a park dombjának tetején vannak, jó magasan.
A síremlék vaskerítésének takarásában Laci, valahogy mindig biztonságban érezte magát. Erre ritkán jártak felnőttek, az árulkodós lányok és a gyávább fiúk sem jöttek erre a temető miatt. Arra gondolt, ez a legnyugisabb hely az egész faluban.
Nekitámasztotta a biciklijét a vaskerítésnek, azután leült a kikövezett szegélyre és hunyorogva kémlelte az utcát, vajon mikor jelenik meg Viki. Remélte, nem felejti el, amit megígért: a winchestert, cserébe a vezeték nélküli egérért. Elővette a szóban forgó tárgyat a zsebéből. Ahogy jobban szemügyre vette, egy nagy ketchup cseppet fedezett fel a tetején. Gyorsan benyálazta az ujját és dörzsölni kezdte az odaszáradt paradicsomot. A piros folt ellenállt a tisztogatásnak, pedig Laci nagyon igyekezett megfelelő külleművé varázsolni a cseretárgyat, mire Viki megérkezik. Míg az egér hátát vakarta, addig is fél szemmel az utcát kémlelte, hátha felbukkan a fiú. De a Temető utca teljesen kihalt volt.
Laci gyakran pillantott vízálló órájára.(Ezt is apa vette neki tavaly, még mielőtt elköltözött tőlük.) Még egy kis erőlködés, s végre valahára sikerült azt a makacs ételmaradékot eltüntetnie.
Ebben a pillanatban elképesztő dolog történt. Az egérből szivárványszínű fény tört elő, a fényhídon átcsúszott valami apró, ami azután sebesen pörögve növekedni kezdett, – Laci legnagyobb rémületére – és nőtt- nőtt, míg akkora nem lett, mint egy kerti törpe.
A fiú azt hitte álmodik, mikor meglátta az orra előtt óriásivá növekedett… egeret. Mégis akkor szeppent meg igazán, mikor a túl méretes rágcsáló megszólalt. Nagyot rikkantott örömében és a száját tátó Lacihoz fordult:
– Szervusz! Mátyás vagyok! … Rág Mátyás! De szólíts nyugodtan Matyi úrnak! – S barátságosan mancsát nyújtotta az ámuló gyereknek.
Laci egy pillanatig tétovázott, próbált visszatekerni memóriájában a mai reggelre. Tisztán emlékezett rá, hogy valóban felkelt, tehát lehetetlen, hogy még mindig alszik, és termetes egerekről álmodik. Mégis kezet fogott a jövevénnyel.
Az egér mosolyogva így szólt: – Roppantul boldog vagyok, hogy találkoztunk! Már régóta terveztem. – Elégedetten felsóhajtott, majd kérte Lacit, kísérje el a rétre, mert valami érdekeset szeretne mutatni neki.
A fiú tétovázott, majd felszólította a jövevényt, legalább magyarázza meg hogyan került ide.
Az egér hatalmasat kacagott és biztosította Lacit, hogy erről a témáról, egy álló hétig tudna beszélni. De most elégedjen meg annyival, hogy a számítástechnikát elegyítette egy Tesla nevű tudós elfeledett elméleteivel, amit nemrég mentett ki, egy megsemmisítésre ítélt, ódon irathalmazból.
Laci most már igazán kíváncsi volt és beleegyezett a sétába.
Útközben Mátyás fővárosi életéről beszélt a fiúnak. Főleg a parlament épületében időzött, bár néha átruccant a Tudományos Akadémiára, vagy a Széchenyi könyvtárba is, de csak akkor, ha komoly témákon kellett átrágnia magát. Állandó lakóhelye azonban az ország háza volt, a miniszterelnöki dolgozószobában aludt, a parlament konyhájáról étkezett, a képviselők kenyerét ette. Mindenhol ott volt, mindent megszimatolt, így aztán mindent tudott, ami az országban történt, vagy történni készült.
Laci érdeklődéssel hallgatta az előadást.
A beszélgetés közben a főutcára kanyarodtak. Itt már jártak-keltek emberek. Néhányan fogadták Laci köszönését, de fura módon Matyi urat, egy pillantásra sem méltatták. Ez azért volt furcsa, mivel a derék egér mindenkire kedvesen mosolygott.
Az ábécé előtt a 7/b-s Zolival találkoztak össze. Laci örült, hogy most tisztázódhat a helyzet, mert lehetetlen, hogy az a kíváncsi Zoli, ne jöjjön oda hozzájuk, hogy megtudja, ki az a Yoda mester méretű valaki, akivel ő korán reggel mászkál. De Zoli csak messziről intett neki, aztán lazán elbringázott.
Laci most már biztos lehetett abban, amit eddig csak sejtett: Matyi urat nem látja más, csakis ő!
Nyugtalanul nézett az egérre, de Mátyás szelíden megfogta a karját, s így nyugtatta: – Te látsz engem, ez egy különleges adottság! Tudod mi a titka? – Laci megrázta a fejét. – Az, hogy te hiszel a csodában, a mesében, a rendkívüliben. S aki hisz mindezekben, a teljes igazság is csak az övé lehet. Mit gondolsz, miért pont veled akartam találkozni? – kérdezte Mátyás nevetve.
A rét egy ingoványos részére érkeztek, ahol Matyi úr felhívta a fiú figyelmét egy gólyacsaládra. Egy kifejlett példány volt, két nagyobb fiókával. Mátyás nem tétovázott, egy bokorral álcázva magát, odalopakodott a közelebbi fiókához, befogta a csőrét, felnyalábolta, s mire Laci felfogta volna mi is történik, az ijedt madarat, máris szembeállította ővele.
Ekkor Matyi úr megérintette saját jobb szemét, mancsával Laci feje tetejére mutatva villámgyorsan kihúzta belőle a teljes tartalmat a fejük fölé.
Laci egy másodpercre lemerevedett. Ugyanezt tette a gólyával is, s a két adatcsoportot egy pillantás alatt, megcserélve helyezte vissza a fejükbe. Mikor a fiú észhez tért, megláthatta saját magát, amint ijedten sziszegve, s tompa tekintettel verdes Mátyás mancsai közt.
De akkor ki ő, aki mindezt figyeli. Csak nem? Kicsit előrehajolva végignézett saját magán. Rémülten fedezte fel, botszerű, piros gólyalábait!
Mátyás a másik két gólya közelébe terelte Lacit. A felnőtt madár éppen a békavadászat fortélyait tanította fiókáinak. Laci valahogy nem érzett hajlandóságot a tanulásra, de hirtelen borzasztóan megéhezett.
Az öreg gólya szelíden taszított egyet rajta. Az éhség annyira kínozta, hogy kénytelen volt a vizes tarlón ugráló a béka után kapni. Lassú volt, elhibázta. A felnőtt gólya kapta el. Neki nem adott egy árva falást sem. Ha nem lesz ügyes, megöli az éhhalál! Még egyszer nekiveselkedett egy, talán lomhább békának. Ezt már sikerült elkapnia. Végre ehetett. Örömében frissen szerzett szárnyait verdesve, felemelkedett a levegőbe. Ez hihetetlen. Repülni is tud? Hát ez fantasztikus!
Magasra szállt, át a réten, a porták felé. A takarékszövetkezet épülete fölött repült el. Itt érdekes dologra lett figyelmes.
Látta az iskolagondnok bácsit, amint cukorkát és mézes nyalánkságot árul kerekes bódéjában. Azt is megfigyelhette onnan fölülről, amint ragacsos portékájával lecsap egy-egy gyerekre, aki a takarékpénztárba akar belépni, hogy zsebpénze egy részét yunior számlájára helyezze. A csali nyalókák miatt a legtöbb gyerek, be sem ment az épületbe, mert már nem maradt pénze a jövőről gondoskodni. Az iskolagondnok pedig elégedetten számolta bevételét.
Laci ezek után visszarepült a rétre, hogy Matyi úr végre visszavarázsolja őt saját emberi testébe.
A rétről újból a falu felé vették az irányt. Laci egy kicsit neheztelt újdonsült barátjára a gólya-ügy miatt, de azt azért elismerte, nem könnyű a madarak élete. Folytonos tanulás, küzdelem a létért. Matyi úr úgy vélte, ez az élet iskolája. Majd, mintha csak most villanna eszébe egy hirtelen ötlet, javasolta, hogy forduljanak az iskola felé.
Laci sulijánál meglepődve tapasztalták, hogy egy ismerős szabású árus-bódé torlaszolja el a bejáratot. A bódé tele volt különféle szerszámmal, kőműves kanáltól, a csavarhúzókészleten át, a hegesztőpálcáig, minden kapható volt benne. Laci meglepődött, mikor újra látta az iskolagondnok bácsit. Hiszen az előbb még a takarékpénztárnál volt?
Nem volt ideje sokat morfondírozni ezen, mert az utca végén feltűnt az iskola két dolgozója. Szemmel láthatóan takarítani jöttek a nyári festés után. Laci az amúgy is láthatatlan Mátyással a sarkában, közelebb settenkedett.
Az iskolagondnok a két takarító nénit nem engedte másképp bejutni a munkahelyére, csak miután, hogy nála hagytak egy kis pénzt.
Matyi úr követte a takarítónőket, s mielőtt azok bezárták volna az ajtót, besurrant mögöttük. Az üvegajtó mögül intett Lacinak, hogy jöhet, s a benne hagyott kulccsal kinyitotta a zárat. A fiú várta az alkalmas pillanatot. A gondnok most is elégedett ábrázattal rakta zsebre tárcáját, sőt megjutalmazta magát egy nyalókával, melynek színes papírját elhajította. Laci ez alatt bebújt a pult alatt, s szaladt az ajtó felé, ahol Mátyás várt reá.
A titkári irodába mentek, ahol azonnal bekapcsolódott a számítógép, s így Laci gyanította, hogy Mátyás keze lehet benne. Még mókásan kacsintott is egyet, a képernyőre mutatott, kétszer megnyomta a bal szemét és ezzel megnyílt egy „Pályázatok” nevű mappa a képernyőn. Újból két balszem-nyomás. Most láthatóvá váltak Suli-újság szerkesztésére pályázók csatolmányai. Laci végigfutott a neveken. Saját nevét egyáltalán nem találta. De hiszen ő is pályázott! Értetlenül nézett Matyi úrra, aki a lomtárra mutatott, majd mosolyogva nyomott kettőt a bal szemén. Egyik ujját orrán végighúzva, legördítette a töröltek listáját. Az egyiknél megállt, s az éppen Laci pályázata volt. A fiú nem értette a dolgot és már majdnem felkiáltott felháborodásában. Ekkor eszébe jutott, hogy nyomtatásban is kellett küldeni egy példányt.
Találtak egy dossziét, amelyben öt pályázat volt, de az övé sehol. Mégis hol lehet? Tekintete a szemetes kosárra tévedt. A kosárban nem volt semmi egyéb, csak egy papírgalacsin és egy színes nyalókás papír. Kisimította a gyűrött lapot, hát persze, itt az ő küldeménye!
Matyi úr sürgette, nem volt idő teketóriázni. A törölt anyagra mutatott, majd bal szemét nyomva tartva, behúzta Laci csatolt pályázatát a többi közé. Pillantás alatt nyomtatta is. A nyomtatott példányt Laci az íróasztalon lévő dossziéba tette. Már összeállt fejében a kép: a gondnok, a bódé, a színes nyalókás papír… Ez az iskolagondnok azt képzeli, övé az egész iskola Mátyás vigasztalóan hátba veregette.
Még a takarító nénik előtt sikerült kiszökniük.
A gondnok addigra már eltűnt. Laci bosszankodott is emiatt, mert szerette volna számon kérni tőle azt, ami történt.
De Matyi úr erre csak a fejét csóválta, s intett a fiúnak, hogy kövesse. A régi szőlős dombok felé tartott. Egy növényzettel sűrűn benőtt résznél Matyi úr megállt, belevetette magát a bozótba. Jó sokáig keresgélt, majd diadalmasan előhozott egy fura növényt, a feje fölé tartva. Jól emlékezett könyvtári kutatásaiból a helyre, ahol jósfüvet lehet találni! Matyi úr letépett néhány levelet a növényről, Lacihoz hajolt és bedörzsölte vele a fiú homlokát. Néhány perc múlva megkérte a fiút hunyja be a szemét és mondja el, mit lát.
–Talárban van mindenki! Diplomát kapok! Apa is ott van! Nagyon jó a kedvem! – Mátyás mosolyogva, picit elmozdította Laci fejét. – Most a számítógép előtt ülök. Egy újságcikken dolgozom. Kicsit őszül a hajam. Most valamilyen emlékplakettet veszek át, egy szemüveges, szakállas úr van rajta… – Matyi úr erre mancsát égnek lökve, hangtalanul hurrázott egyet, majd szólt a fiúnak, hogy kinyithatja a szemét.
A régi szőlős domboktól visszamentek a temetőhöz. Mátyás elmondta a fiúnak, hogy megvalósult az, ami miatt találkozni szeretett volna vele. Sikerült egy apró részletet megváltoztatni a jövőn. Ha ezzel csak egy árnyalattal jobb lesz a világ, akkor nem járt itt hiába!
Felkapaszkodtak a régi sírokhoz, hogy – Laci a biciklijén, Mátyás pedig, ahogyan jött, – haza tudjanak menni. A dombon Matyi megkérte a fiút hagyja őt egy kis időre magára, hogy összpontosíthasson. Búcsúzóul elárulta, hogy ezen a helyen bármikor továbbra is elérheti őt, ha úgy akarja.
Laci elfordult egy pillanatra, s mikor újból hátranézett, addigra Rág Mátyás már eltűnt.
A fiú zsebét hirtelen feszíteni kezdte valami. Hát persze, a vezeték nélküli egér! Nemrég még túl akart adni rajta. Most nagyon becses tárggyá lépett elő a szemében, mert ha szükséges, Matyi urat varázsolhatja elő vele. Laci sietve biciklijére pattant, s a Parti úton tekert haza, messze elkerülve a főutcát, nehogy véletlenül is összetalálkozzon Viktorral.
Már nem akart cserélni.