Földrengető

– Hihetetlen, ami ma történt!
– Na, mi van, drágám. Már megint a Vezetőséggel van baj?
– Dehogy! Illetve dehogynem!
– Ezt nem értem.
– Hát én sem! Ugyanis ma megszüntették az Intézetünket!
– De hát ez lehetetlen! Ti vagytok az egyetlen…
– Csak voltunk. Már csak voltunk…
– Szóval, ti voltatok az egyetlen csillagászok glóbuszunkon.
– Igen, mi voltunk az egyetlen csillagászok. És a Vezetőségnek mégsem kellettünk.
– De mivel indokolták?
– Állítólag nem volt rá fedezet. Tudod, az általános hiány…
– Jaj, ezt ne mondjad! Mindig is volt elegendő étel és víz is. Ezt a Vezetőség csak kitalálta.
– De ezt hozták indoklásul. Én sem értem.
– Akkor most mi lesz velünk? És a kicsikkel? Még olyan gyámoltalanok.
– Nem tudom. Majd csak valahogy megélünk. Hogy vannak az apróságok?
– Rendben vannak, csak Triooknak megint foga nő. Egész nap csak nyafogott. Enni sem akart.
– Pedig van bőven hús. Jó volt a mostani beszerzés.
– Emlékszel, hogy milyen formás kis tojás volt?! Aztán milyen csodálkozó szemekkel bújt ki a tojásból?
– Persze! Hiszen oly’ sokáig szedtük le róla a tojáshéjat. Az volt egész életem talán legboldogabb napja.
– Emlékszel, hogy mennyire utálta az első húst! Alig tudta megenni.
– És mennyit könyörögtünk, hogy végre nyelje le. Annyit nevettünk! Olyan boldogok voltunk!
– Tényleg! Mi van azzal a nagy kővel, ami felénk jön odakintről?
– A Földrengetőre gondolsz, ugye.
– Igen. Mennyivel kerül el minket?
– Semennyivel. Nem sokkal éjfél után csapódik be, még ma. Messze tőlünk, de nem elég messze!
– De azt mondtad, hogy az…
– Igen, halálos lesz. Bárhol is csapódik be a glóbuszunkon. A világ, ahogy ma ismertük véget ér! A légkör elég, a földrengések halálosak lesznek, az összes tűzhányó kitör egyszerre, a por mindent eltakar hosszú évekig. Akit ma ismertünk, azokból minden és mindenki meghal.
– Túlélheti valaki?
– Nem valószínű! A mi szervezetünk nem tűri a Földrengető okozta klímaváltozást, az évekig tartó jeges hideget, a napfény és az élelem hiányát. Nem tehetünk semmit!
– Senki és semmi. Mi lesz a glóbuszunkkal? Kihal?
– Nem. Talán a házi kedvenceink, azok a kis elevenszülők túlélhetik. Aztán kis szerencsével elkezdhetnek szaporodni és talán felépíthetnek valamiféle civilizációt is. Most az emlősök világa jöhet.
– Félnem kellene, de valahogy’ nem tudok. Köszönöm, hogy olyan nyugodt vagy.
– Hiszen tudod, te vagy a kedvenc raptorom!
– Tudom. És szeretlek.
– Én is szeretlek.
– Mellém bújsz?
– Igen, csak előbb megnézem a kicsinyeinket még egyszer…

T. Tamás Ferenc, 2019. szept.