Őszi eső: Negyedik történet: Őszi esők

Az asszony hálásan nézett férjére, aki a hintaszékben kényelmesen elhelyezte, majd úgy fordította a széket, hogy a kétszárnyú erkélyajtó üvegén keresztül a kertet láthassa. Kellemes késő őszi délután volt, az égen tündöklő Nap szikrázóan küldte sugarait a földre. A férfi súgott valamit az asszony fülébe, mire az elmosolyodott, és megsimogatta párja kezét. Ő válaszul csókot lehelt a homlokára, és halk léptekkel kiment a nappaliból, hogy a ház körüli teendőit folytassa.
Az asszony egy ideig a kertet figyelte, most nem bosszankodott, hogy a feketerigók jóízűen lakmározzák az amúgy is kevés almatermést. Éhesek szegénykék, nekik is kell a táplálék – gondolta magában. Már rég le kellett volna szedni, de ez a váratlan betegség teljesen felborította az elmúlt napokat…
A napsugarak mintha csak vigasztalnák, meleg fénnyel cirógatták kezeit. Figyelmét azonban, már más kötötte le, mégpedig a szomszéd cicája, akinek egerészni támadt kedve. Biztosan egérlyukra talált a fűben, mert az almafa alatt lapulva, feszülten figyelt egy pontra. No, vajon lesz-e Cirminek uzsonnája? Még ezen tűnődött, amikor a cica háta hatalmas ívben megfeszült, és egy nagy ugrással a feltételezett lyuk fölött landolt. Pár pillanat múlva már a szájában libegett zsákmánya, egy méretes egér. Kicsit odébb sétált, és játszadozni kezdett az egérrel. Elengedte, utána ugrott, pofozgatta, majd egy idő után éhes lehetett, mert jóízűen elfogyasztotta.
Az asszony ezt már nem nézte végig, tekintete a fák lombkoronáját fürkészte. A dús levélzet, bizony már megritkult, egyre több levél pihent zörgősre száradva a fák alatt. Hiába, egyszer minden elmúlik, a mi életünk is, és szemeit már elhomályosította az első könnycsepp. Nem törölte le, hagyta, hadd csorduljon végig betegségtől fáradt arcán…
Míg lehunyt szemekkel ült, a hintaszék alig észrevehetően ringatta, és hamarosan álomba szenderült.
Álmában egy gyermekkori történetét élte újra.
– Akkor is ősz volt, és egész vasárnap esett az eső.
A szürke, függőlegesen aláhulló esőfüggönytől, még a szomszéd házáig sem láttak el. A főzéstől állandóan párásodó konyhaablakra unalmában az ujjával rajzolgatott. Édesapja, időnként kiment, és egy-egy kosár vágott fával tért vissza. A verandán letette, sapkájából, kabátjából kirázta a vizet, majd egy előre odakészített gyújtósnak való fával, a bakancsáról lekotorgatta a sarat. Közben nagyokat toppantott, hogy minél kevesebb sár maradjon a cipője talpán. Mire megebédeltek, a ház melletti veteményesben a kiszedésre váró sárgarépa és zöldség sorok nyakig vízben álltak. Az eső meg egyre csak esett, Ő pedig már megunta az ablaküvegre rajzolást. Időnként tenyerével letörölte, hogy láthassa a vízben lebegő sárgarépa és zöldség leveleket. Tetszett neki a látvány, és a fentről lehulló esőcseppek is, mert, ahogy belepottyantak a sáros vízbe, kicsi buborékokat hagytak maguk után. A szél pedig apró hullámokat fodrozott a víz tetején.
A szüleit viszont aggodalommal töltötte el az egyre csak növekvő víz látványa. Még a végén bejön a házba, sóhajtozott édesanyja, amikor a három lépcsőből a legalsót már nyaldosta a víz. A szoba ablakán kinézve látni lehetett, hogy az útszéli árok is tele van sáros vízzel. Míg nézelődött, arra lett figyelmes, hogy szülei gumicsizmát húztak a lábukra, és jó vastag ruhákba öltöztek.
– Kimegyünk vizet eregetni, te csak nézelődj az ablaknál.
Sírásra görbült szájjal hüppögte, hogy ő is szeretne menni.
– Szó sem lehet róla! Nincs gumicsizmád, nincs esőköpenyed, még azt sem tudom, holnap hogy tudsz elmenni az iskolába – mondta szomorúan az édesanyja.
– De én unatkozom! – nyafogott tovább.
Végül édesapja azt mondta, hogy ha abbahagyja a nyafogást, olyan játékot talál ki neki, hogy tátva marad a szája.

A szülők kimentek az esőbe, ő pedig szomorkodva az ablaknál álldogált. Egyszer csak észrevette, hogy a veteményesben valami fehér úszkál a víz tetején. Vajon mi lehet az – tűnődött, de ahogy a fehérség közelebb úszott, látja ám, hogy egyre többen vannak. Örömében már nevetett, amikor meglátta, hogy édesapja vízre engedte a baromfiudvar összes kacsáját. Azok pedig boldogan mókáztak a vízben. Időnként úgy lebuktak a víz alá gilisztát keresni, hogy csak a farkuk vége látszott a víz tetején.

Már nem unatkozott. Ettől csak másnap lett még nagyobb az öröme, amikor reggel édesapja az ölében vitte el az iskolába. Kicsi volt még első osztályos, nem lehetett egyedül elengedni az akkorra már csak szemerkélő őszi esőben.

– Mosolyogva ébredt, és meglepődve látta, hogy nyoma sincs már a meleg napsütésnek. Az időközben feltámadt szél, bőszen sodorja szanaszét a lehullott faleveleket. Az égen sötét felhők vonszolják hatalmas hasukat, és egy nagyobb morajlás után nagy cseppekben eleredt az eső. Egyre sűrűbben esett, és a szél kíméletlenül csapkodta az erkélyajtó üvegéhez.

Kicsit megborzongott, és csak akkor vette észre, hogy míg aludt, férje betakargatta egy könnyű, de meleg takaróval.

Már éppen szólni akart neki, hogy merre van, amikor megállt mellette, kezében egy bögre meleg hársfateával. Hozom az enyémet is, meg egy kis kekszet is, mert már biztos megéheztél kedvesem.

Pár perc múlva Ő is elhelyezkedett hintaszékében, és teájukat kortyolgatva nézték, hogy az eső és a szél milyen hamar átváltoztatja a kertet. A szél lapította fűben ázott falevelek tarkállottak, s takarták be a frissen lehullott piros almákat. A fák ágai pedig kopaszon hajladoztak, rajtuk már csak pár darab alma himbálózott a nagy szélben.

– Ez a látvány, most majdnem olyan, mint gyerekkorom egyik őszén volt, már csak a kacsák hiányoznak.

A férje kicsit furcsán nézett rá, és kezét a homlokára tette, mert arra gondolt, hogy felszökött a láza.

– Nem, nem vagyok lázas, mosolygott, de olyan szép álmom volt, ha szeretnéd tudni, elmondom.

A férje bólintott, Ő pedig halk hangon elkezdett mesélni.

– Akkor is ősz volt, és egész vasárnap esett az eső…

“Őszi eső: Negyedik történet: Őszi esők” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Kata!

    Sok szeretettel gratulálok, meghatóan szép történetedhez.
    Magdi

  2. Drága Kata! Szép történetedet szeretettel olvastam! Edit

  3. Köszönöm szépen kedves Gyöngyi.
    Örültem, hogy olvastad.
    Szeretettel: Kata

  4. Kedves Évike!
    Egy régi gyerekkori emlékemet szőttem történetembe.
    Köszönöm a látogatást.
    Szeretettel: Kata

  5. Nagyon szép, megható történet. Szeretettel gratulálok, kedves Kata!

Szólj hozzá!