Úton: Első történet: Dűlőúton

Gyermekkoromat a Nagy – Alföld tanyavilágában töltöttem. Több dűlőutat bejártam. Szerettem kószálni rajtuk. Számomra, értékes “kincseket” találtam.
A hosszú tél után hirtelen ébredt a természet. A dűlőutak mentén húzódó árkok partjai jelezték az évszakok változását. Elsőként a gólyahír virított foltokban, mintha sárga abroszt terített volna rá a természetkeze. Szedtem belőle nagy csokorra valót és koszorút fűztem a fejemre. Az út menti fák is virágba borultak. Először a fűzfák rügyei pattantak ki. Barkái büszkén lengedeztek a tavaszi szélben.
Néhány hét múlva a többi fa féle is felébredt téli álmából. A bódító illatú akác, nyárfa, bodza, csipkebokor, galagonya, olajfa, ahogyan a természet diktálta. Érdeklődve csodáltam különböző színű, formájú virágaikat. Virágzás után lombsátort “építettek”. Ide szívesen fészkeltek a kis madarak. A környéket madárcsicsergés járta át.
Májusban itt – ott piros pipacserdő színesítette az utak mentét. A szántóföld és az árokpart szélein szarkaláb, margaréta és az én kedvencem a búzavirág hívogatta kíváncsi tekintetemet. Nyár érkeztével aranyló gabona táblák, haragoszöld kukoricaföldek, most is a szemem előtt vannak. Nyár közepén csak a mi tanyánk előtti dűlőút szélén különleges illatú, lila fodormenta hívta föl magára a figyelmem. Több csokorral szedtem. Megszárítottam a napon, föltettem a szekrény tetejére finom illata átjárta a szobát.
Az ősz átfestette a fák leveleit, tarka ruhát adott rájuk. Ezt a szépséget át kell élni, leírni nem lehet! Az őszi esők beálltával nehezebb lett a közlekedés a dűlőutakon, a jó fekete föld sártengerré változott. Az emberek így mondták: “vendég marasztaló”. Ha egy szekér elakadt csak négy ló tudta kihúzni belőle! Ilyenkor az árokparton jártam, de nagyon kellett vigyázni, mert csúszott a fű, az árok megtelt vízzel, előfordult belecsúsztam, vizes csizmában kellett folytatni az utamat.
Általában András napra leesett az első hó, napról, napra, egyre vastagabb hótakaró terült a tájra. Gyermekként a térdemen fölül ért a töretlen hó iskolába menet. Ha szerencsém volt, utat tört egy- egy faszánkó a dűlőn, így könnyebben tudtam szedni a lábaimat haza felé tartó úton. Télen is akadt látni való “kincs” a számomra. A faágakra rakodó hó, a lábaim előtt heverő hópihék úgy csillogtak a napfényében, mint a drága ékszer. Az éj leple alatt általában lejjebb süllyedt a hőmérő higanyszála. A reggeli utam során csikorgott a hó a talpam alatt. Nem volt könnyű ott az élet. Nyolc éven át róttam a dűlőutakat: esőben, sárban, hóban, fagyban, napsütésben az iskoláig oda, vissza. Megpróbáltam minden évszak szépségéből magamba szívni. Így könnyebb volt a hosszú, olykor poros, sáros, havas, csúszós magány. Bár, ha belegondolok nem voltam egyedül, hiszen végig kísértek az utamon a tarka vadvirágok, az út menti fák, a mosolygós napsugarak, az égen lebegő fodros, tejszínhabos bárányfelhők. Őket figyelve észre sem vettem a hosszú kilométereket az iskola kapuig. A mai gyerekek ezt el sem tudják képzelni milyen lehetett. Bevallom: nehéz az összes szépségeivel és nehézségeivel együtt.
Mára a legtöbb dűlőutat beszántottak. Csak a fő – dűlőutak kanyarognak a szántóföldek között. Szélein makacsul álldogáló öreg nyárfák, akácsorok, és fűzfák jelzik az irányt a régi iskola, az erdő, nagyapa tanyahelye felé vezető úton.
Útravalónak lelki tarisznyámba pakoltam az összes dűlőutat az emlékekkel együtt. néha kinyitom a tarisznyámat látom szemeim előtt az olykor poros, sáros, de boldog gyermekkorom dűlőútjait.

“Úton: Első történet: Dűlőúton” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Kata!
    Igen, szép gyermekkorom volt. Nem volt könnyű, de nekünk természetes. Imádtam a természetet és mai is sokat gondolok arra az évekre!

    Köszönöm, hogy olvastad az írásomat!
    Üdv: Marika

  2. Szép gyerekkorod lehetett Marika. Tiéd volt a négy évszak minden földi csodája,
    és olykor nehézsége. Nekünk még természetes volt a napi gyaloglás az iskolába,
    vasárnap a szomszéd falu templomába.
    Most meg értetlenül nézem, hogy autóval viszik a gyerekeket iskolába. Még azokat is,
    akik kb tíz perc sétára laknak tőle.
    Szeretettel gratulálok: Kata

Szólj hozzá!