Egy őszi nap /avagy az elfogyott fogkrém és a nyers pitetészta/

Egy őszi nap
/avagy az elfogyott fogkrém és a nyers pitetészta/

A Nap bágyadt sugarain elmélázva ejtőzött tarka ruhájában az ősz. A fák talán az utolsó lehetőséget kihasználva napfürdőztek a langyos időben, tar ágaik sóvárogva nyújtóztak a halvány kék ég felé. Földre hullottak a levelek is, de a postás – rafinált módon leplezve ügyetlenségét – összekapkodta, és címhelyek szerint kézbesítette őket – hivatásának megfelelő és elvárt gondossággal.
Eközben az Alföld csendes zugában, a Zádori rezidencia ódon falai között (a falak, melyek sok szép őszt és sok csúnya embert láttak már) nejem Gabriella (a ház asszonya) almás pite elkészítésével foglalatoskodott, Zsófi lányom egyiptomi hieroglifák rejtelmeit igyekezett megfejteni Tutestein barátja segítségével.
Magam egy új íráshoz gyűjtöttem adatokat, lexikonok várták hogy értő kezek lapozzák őket, (az enyéim, természetesen) és a Tárolt Tudást úgy adják át, hogy az összes bennük maradjon.
Egy váratlan pillanatban megcsörrent a telefon.
-Vedd már fel!- kiáltotta hitvesem a meghámozott almák mögül.
Felvettem.
Őt keresték az ORISTON-tól.
Gabriella az ORISTON, vagyis az Országos Rébuszfejtő, Ideiglenesen Semmitmondó Tanács Oldalági Nőegylet kinevezett, címzetes vezetője.
(Az ORISTON politikai beszédek elemzésével, politikai anomáliák megoldásával foglalkozik, de a banántermesztésből származó jövedelme is jelentős.)
;Zsinóros; Editke – a titkárnő – összetévesztethetetlen lágy hangja hullámzott a vonal másik végén.
A zsinóros jelzőt a helyi kaszkadőrcsoport oszlopos tagja, Jenci (aki mellesleg a Cég banánpálma-felelős kertésze) adta neki, ugyanis Editke miniszoknyát hordott télen-nyáron, és alatta zsinórtangát viselt. Egy-egy tornászokat megszégyenítő előre hajló mozdulat után láthatóvá vált a ;Test(véri) Szeretet; Alsónemű Gyár exportból itthon maradt termékének egyike, ráfeszülve a gyakorlatilag teljesen meztelen, ám formás popóra – Jenci legnagyobb örömére.
– A főnökasszonnyal szeretnék beszélni – rebegte selymesen.
Odaadtam a telefont Gabriellának, aki időközben már a pite tésztáját gyúrta-gyömöszölte.
– Igen!… Most?… Rendben!…- tőmondatok után a Vállalat tulajdonában lévő, de saját használatú okostelefonján a >piros telefon ikon< megnyomásával elszakította a Cég és közte himbálózó érzékeny szálat.
– Most mennem kell!- duruzsolta szelíden, miközben visszafogott vehemenciával dörzsölgette le kezéről a rátapadt nyers tésztát.
– Van egy rébusz, amit képtelenek nélkülem megoldani, pedig Jenci (a banánpálma-felelős kertész) és kaszkadőrcsapata minden követ megmozgatott, még a sziklakertet is átrendezték, de hiába. Nem jutottak el a megoldásig, ezért most be kell menjek – határidős a dolog – válaszolta a zigóta állapotban leledző, ki nem mondott kérdésemre.
Felkapta nerc bundáját, és hátrahagyott engem a félig kész pitetésztával, (a citromlével lecsurgatott) hámozott almával, Zsófistól, Tutesteinestől, lexikonostól.
;Pikk-pikk;- hangzott a garázs épülete felől.
– Siess haza! Ha már bemégy a Városba, légyszíves hozz fogkrémet is, mert tegnap kiírta az okostévénk, hogy elfogyott a paszta! Tudod, ;No Signal;!- kiáltottam utána reménytelenül a palota emeleti teraszáról.
A szolgálati Bentley Continental GT riasztója kioldotta az ajtózárat. Feleségem, aki közben már az autóház ajtajához ért, intett hogy hallotta, majd hanyag mozdulattal beült az autóba, beindította a motort és gázt adva kihajtott a kastély kovácsoltvas kapuján.
Sokáig néztem, míg el nem tűnt a fenyves fái között; az októberi napsugár szelíden végig futott ősz hajszálaim mindegyikén, és erőtlenül szétfolyt a Bentley 275/40 R 19-es Michelin téli abroncsai által fehér murvába nyomott redőkben.

Bordány, 2019 szeptember 27.
Zádori-Molnár Ágoston