Télvarázs: Nyolcadik történet: Tél varázsa

Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Pásztázom csendben a tájat. Eltűntek a szép, színes lombkoronák, csupasz, szürke a környék.
Óh, milyen lehangoló! – nyugtázom magamban.
Próbálok valami szépséget találni. Nagy örömömre megpillantok, néhány hópihét igyekeznek a föld felé. Egyre több és több apró szépség közeledik felém.
Fel kiáltok: – hull a hó!
Félóra múlva vékony hólepel borította be a kertet. Nem volt sok, de ez is elég ahhoz, hogy megtörje a szürkeséget. A lelkem is felvidult.

Bementem a lakásba, nem tudtam levenni a tekintetem a pici csodáról. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. November utolsó napjait írjuk. Deres, fagyos reggelek, kevéske hó, megérkezett a tél.

Eszembe jutott milyen volt a tél gyermekkoromban. Elém tárult a régi telek varázsa. A csillogó
nagy hópihék tánca. Mennyire szerettem gyalogolni a sűrű hóesésben!
Amikor elvonultak a a hófelhők, kisütött a nap, ékszerként csillogtak a fényes, de nem meleg napsugarak fényében.
Imádtunk szánkózni. Nagyapa tanyája mellett emelkedett egy domb. A környék összes gyermeke odajárt élvezni a tél örömeit. Vidám gyermekzsivaj járta át a hófödte pusztát. Ha fáradtak lettünk a dombtetőre való feljutástól hóangyalkát vetettünk a frissen esett, puha hóban. De, belefért egy – egy hógolyó csata is!

Mikor lement a nap, az éjszaka vette át az uralmat. A Hold és a csillagok beragyogták a vastag hópaplannal borított tájat. Az Alföld csendjét egy – egy kutyaugatás vagy néha bagolyhuhogás verte fel.
Szépségét leírni nem lehet, azt a varázslatot csak az tudja, aki átélte azokat a pillanatokat.

Visszazökkenek a valóságba. Az utóbbi években alig esett hó. Talán azért is örültem annyira ennek a csekély kis hónak.
Szomorú vagyok, nemcsak azért mert elmúltak a havas élményekben gazdag évek, hanem azért is, hogy az unokáimnak nincs része ilyen csodás élményekben. Kár….

“Télvarázs: Nyolcadik történet: Tél varázsa” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Erzsébet!
    Igen akadtak gondok, volt mikor anyukámmal eltévedtünk a nagy ködben!! Lila volt a lábam ujja a fagytól.
    De azért szép volt!
    Köszönöm, hogy olvastad az írásom.
    Üdv: Marcsi mama

  2. Kedves Katalin!
    Nálunk is így volt. Ez a kevéske hó juttatta eszembe a régi teleket. Így papírra vetettem az emlékeket!
    Köszönöm, hogy olvastad írásomat!
    Üdv: Marcsi mama

  3. Kedves Mária!
    A téli csodák, a hóesés, a szánkózás, korcsolyázás a tél legfontosabb kellékei.
    Sajnos, valóban kevés jutott belőlük az utóbbi években! (Tudjuk az okokat.)
    Nekünk az volt a “szerencsénk”, hogy ha hó nem is, de zúzmara mindig volt ilyenkor a fákon, így többnyire fehér karácsonyunk volt, a Bakony tetején.
    A gyermekkori nagy telekben pedig legalább annyi gond, nehézség volt, mint amennyi öröm…( Fát vittünk minden reggel az iskolába a táskán kívül, gyalogoltunk a nagy hóban, amikor a busz elakadt, volt olyan, hogy ki kellett magunkat ásni a hóból, mert reggelre ajtót, ablatot betakart a hófúvás…)
    Szívesen olvastam történeted,gratulálok hozzá, szeretettel:
    Erzsi

  4. Kedves Marika, ma nálunk megmutatta magát a hó, de már el is tűnt.
    Így csak a szép téli emlékeinkben tudjuk felidézni.
    Szeretettel: Kata

Szólj hozzá!