Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Pásztázom csendben a tájat. Eltűntek a szép, színes lombkoronák, csupasz, szürke a környék.
Óh, milyen lehangoló! – nyugtázom magamban.
Próbálok valami szépséget találni. Nagy örömömre megpillantok, néhány hópihét igyekeznek a föld felé. Egyre több és több apró szépség közeledik felém.
Fel kiáltok: – hull a hó!
Félóra múlva vékony hólepel borította be a kertet. Nem volt sok, de ez is elég ahhoz, hogy megtörje a szürkeséget. A lelkem is felvidult.
Bementem a lakásba, nem tudtam levenni a tekintetem a pici csodáról. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. November utolsó napjait írjuk. Deres, fagyos reggelek, kevéske hó, megérkezett a tél.
Eszembe jutott milyen volt a tél gyermekkoromban. Elém tárult a régi telek varázsa. A csillogó
nagy hópihék tánca. Mennyire szerettem gyalogolni a sűrű hóesésben!
Amikor elvonultak a a hófelhők, kisütött a nap, ékszerként csillogtak a fényes, de nem meleg napsugarak fényében.
Imádtunk szánkózni. Nagyapa tanyája mellett emelkedett egy domb. A környék összes gyermeke odajárt élvezni a tél örömeit. Vidám gyermekzsivaj járta át a hófödte pusztát. Ha fáradtak lettünk a dombtetőre való feljutástól hóangyalkát vetettünk a frissen esett, puha hóban. De, belefért egy – egy hógolyó csata is!
Mikor lement a nap, az éjszaka vette át az uralmat. A Hold és a csillagok beragyogták a vastag hópaplannal borított tájat. Az Alföld csendjét egy – egy kutyaugatás vagy néha bagolyhuhogás verte fel.
Szépségét leírni nem lehet, azt a varázslatot csak az tudja, aki átélte azokat a pillanatokat.
Visszazökkenek a valóságba. Az utóbbi években alig esett hó. Talán azért is örültem annyira ennek a csekély kis hónak.
Szomorú vagyok, nemcsak azért mert elmúltak a havas élményekben gazdag évek, hanem azért is, hogy az unokáimnak nincs része ilyen csodás élményekben. Kár….
Kedves Erzsébet!
Igen akadtak gondok, volt mikor anyukámmal eltévedtünk a nagy ködben!! Lila volt a lábam ujja a fagytól.
De azért szép volt!
Köszönöm, hogy olvastad az írásom.
Üdv: Marcsi mama
Kedves Katalin!
Nálunk is így volt. Ez a kevéske hó juttatta eszembe a régi teleket. Így papírra vetettem az emlékeket!
Köszönöm, hogy olvastad írásomat!
Üdv: Marcsi mama
Kedves Mária!
A téli csodák, a hóesés, a szánkózás, korcsolyázás a tél legfontosabb kellékei.
Sajnos, valóban kevés jutott belőlük az utóbbi években! (Tudjuk az okokat.)
Nekünk az volt a „szerencsénk”, hogy ha hó nem is, de zúzmara mindig volt ilyenkor a fákon, így többnyire fehér karácsonyunk volt, a Bakony tetején.
A gyermekkori nagy telekben pedig legalább annyi gond, nehézség volt, mint amennyi öröm…( Fát vittünk minden reggel az iskolába a táskán kívül, gyalogoltunk a nagy hóban, amikor a busz elakadt, volt olyan, hogy ki kellett magunkat ásni a hóból, mert reggelre ajtót, ablatot betakart a hófúvás…)
Szívesen olvastam történeted,gratulálok hozzá, szeretettel:
Erzsi
Kedves Marika, ma nálunk megmutatta magát a hó, de már el is tűnt.
Így csak a szép téli emlékeinkben tudjuk felidézni.
Szeretettel: Kata