Első éjszakám a téren

A Nap sugarai már elbújtak az öreg templom tornya mögött, amikor a templom előtti téren helyére került az utolsó kovácsoltvas lámpaoszlop. A munkások elégedetten néztek végig a megújult lámpasoron, amely ezután méltó dísze lesz a kis térnek. A gyönyörűen megmunkált kovácsoltvas pihenőpadok és a lámpaoszlopok nagyszerű párost alkottak. Teljesen egyedivé varázsolták a nyírfákkal körbeültetett teret.

– Ah, de jó helyre kerültem! – sóhajtottam elégedetten, amikor felállítottak az egyik pihenőpad mögé.

Mióta elkészítettek, mindig attól féltem, hogy majd egy sötét sikátorban kell világítanom, ahol senki sem veszi észre tökéletesen megmunkált, karcsú oszloptestemet. Én meg egész nap csak a kopott járdát bámulhatom, és retteghetek, nehogy belém rúgjon egy-egy részeg ember.
Szerencsémre nem így történt, így nyugodtan megfigyelhetem az előttem elhaladó, vagy éppen megpihenő embereket. Már alig várom, hogy alkonyodjon, és társaimmal együtt, csillogó fényünkkel világíthassunk. Nagyon, de nagyon örülök, és úgy gondoltam, megosztom veletek az első éjszakám élményeit.
Az esti misére igyekvő embereknek még nem világítottunk, de amikor kifelé jöttek a templomból már besötétedett. Mi, az utcai lámpák, szinte nappali világosságot adtunk a térnek. Minden elfogultság nélkül állítom, gyönyörű látványt nyújtottunk a nézelődőknek.
Ünneplőbe öltözött középkorú házaspárok kisebb csoportokban álldogálva, még pár percig beszélgettek egymással. Nagyon jó volt hallani, hogy elismerően szóltak a minket elkészítő mesteremberekről.
Igényes munkát végeztek, ez a lámpasor ékszerdobozzá varázsolta a teret – állapították meg egybehangzóan, és barátságos tekintettel szemléltek bennünket.
A feketébe öltözött fejkendős nénikék ráérősen ballagtak, botjuk ütemesen kopogott a kövekkel lerakott téren. Menésük olyan volt, mint a falióra ingája. Hol jobbra, hol balra dőltek egy kicsit. Időnként megálltak egy rövid pihenőre, de a beszélgetésben bizony nem tartottak szünetet. Szerintem, észre sem vettek bennünket.
Tudom, tudom! – ebben a korban már fájnak az ízületek, kopottak a forgók, csak a nyelv marad fiatalosan pörgő!
A templomot bezáró plébános mielőtt hazaindult volna, megállt egy pillanatra. Elégedetten végig nézett rajtunk, és bólogatott. Én úgy láttam, elnyertük tetszését. Úgy gondolom, a templomba járók, majd egyszer megszervezik, hogy áldását adja ránk.
Fiatal szerelmes pár egymást átölelve andalgott felém, és szerencsémre, az előttem álló padra ültek le beszélgetni. Úgy hallottam, közeli esküvőjüket tervezgették. De, tervezgetés közben szenvedélyes csókban, ölelésben fonódnak egybe. Komolyan mondom, legszívesebben kioltanám fényemet, hogy ne zavarjam őket. Sajnos erre nincs lehetőségem, így tovább világítok fejük felett, de próbálok nem figyelni rájuk.
Amikor elmentek, már nagyon későre járt az idő. A tér teljesen kiürült, nyugovóra tértek az emberek. Felettünk a sarló alakú Hold világított, körülötte milliónyi pici csillag tündökölt a sötét égbolton.
Csend és nyugalom van.
A nyírfák ágait néha meglegyinti egy-egy gyenge szellő, álmukban ringanak egy kicsit, majd tovább pihennek. Padok alatt puha léptű macskák igyekeznek éjszakai egér vadászatra, – csak a hosszúra nyúlt árnyékuk követi őket.
De jaj! Egy kóbor kutya észrevette a macskákat, és dühösen csaholva berohan a térre. Nagy bosszúságot okozva az egerészőknek.
Úgy tűnik, ezeket az apró eseményeket leszámítva, nyugodtan fog eltelni az első éjszakám.
Sajnos, nem sokáig örülhettem a nyugalomnak, mert egy imbolygó férfi került a látóterembe. A kezében levő borosüveggel próbált egyensúlyozni, de nem akar összejönni neki a mutatvány. Hangos csuklásokkal tarkított értelmetlen nótázása, megtörte a tér csendjét. Addig-addig botladozott előre, hátra, míg szerencsésen elérte az előttem álló padot, amelyre aztán nagy nehezen sikerült ráhuppannia. Szerintem azt gondolta, hogy hazaért, mert mint egy zsák úgy dőlt végig a padon, és pillanatokon belül hangosan hortyogott.
Kezével még pár pillanatig görcsösen szorította a borosüveg nyakát, aztán hirtelen elengedte. Az üveg hangos csattanással landolt a kövezeten, és apró darabokra tört. A teret megtöltötte a szétfolyó bor jellegzetes savanykás illata.
Dühösen világítottam a részeg ember arcába, mert nem így képzeltem el az első éjszakámat.
Olyan szépen indult minden, a templomból kijövő házaspárok, az idős nénikék, a plébános, a dicsérő szavak, a fiatal szerelmes pár…igazán jól éreztem magam. Majd valahonnan idetévedt ez a részeg ember, és teljesen elvette a kedvemet! Még szerencse, hogy mindjárt világos lesz, lekapcsolnak, és nem kell őt tovább nézegetnem.
Amíg bosszankodtam, nem figyeltem semmire sem. Egyszer csak hangos beszédfoszlányok jutottak el hozzám. Megkönnyebbültem mikor megláttam a rendőröket.
A pad előtt álltak, és próbálták felébreszteni a részeg embert. Nagy nehezen sikerült nekik, majd elég körülményesen, de mindannyian elhagyták a teret. Újra csend lett a téren, de az öreg templom tornyán már megcsillantak a felkelő Nap első sugarai.
Hajnalodott. Égőinket valahol kikapcsolták, így aztán egészen napnyugtáig pihenhetünk, és kedvünkre nézelődhetünk.
Az összetört borosüveg szilánkjai, a szétfolyó bor nedves foltja majd elárulja az erre járóknak, hogy nem telt el esemény nélkül az éjszaka.

“Első éjszakám a téren” bejegyzéshez 21 hozzászólás

Szólj hozzá!