Fogadom: Első történet: Lyukas nyomok

Sohaföldön. Ha volt kép a magány falán, azt már leszedték rég. A helye megmaradt a gipszkarton elvékonyodottságában, áthallatszik rajta ahogy a sarokban a pók tanyázik.
Kötéltánca megszokottnak tűnik, mégis belül mély nyomot akar hagyni, hogy csak rá figyeljenek. Lábainál húzta-vonta a húrjait, melyek hegedűsként szóltak, hogy a legbúsabb hangzást játssza el, felkeltve vele a legnagyobb köpő légy figyelmét. Akit valaha látott a nyitott ablakon a lukas szitán keresztül bejutni a házba, csak azért hogy rászálljon a véres összetört ajtóüvegre.
Csípős nyelvével próbálta összeszedni, a földről a vércseppeket, amiben ha ilyenkor délután tájt megzavarhatta volna valaki, az az ott lakók esetleges lépései. De nem volt senki odahaza. Hiába forrt a pörkölt a fazékban, dobálva rajta a fedelet, szercsegett a láng kék gáza a tűzhelyen. A tányér a pult élén hintázott, és libikókának képzelte magát, még el nem engedte feszes izmait végleg, és engedett a gravitáció erejének, tompa koppanással leesett a földön heverésző könyvekre. A légy zavarában megijedve felszállt, egyenesen bele a póknak halójába, birtokába kerülve ezzel ellenségének.

Ünnep? Lehetett volna neki ez ünnep? Hosszú idők óta, míg ő ott üldögélt fejjel lefelé akár egy esernyő váz, és várt valami megfoghatatlan sugallatra. Talán pont erre a döglégyre. Ez indította el a gondolatait? Figyelmét a környezetre ahonnan belátta az egész konyhát és a folyosót… mikor már nem csak nézett kifelé a fejéből, hanem elkezdett hallani. Már jóval tíz perccel előtte, az ajtócsapódással kezdődött.
Hazaértek a ház lakói, aztán az üdvrivalgást, amikor egy tíz éves gyerekforma, akit meglátott a folyosó sarkából egy női pár cipőt, és elkezdett kiabálni és szaladni.
– Anya, anya haza jöttél? –
Le sem vette a cipőjét, a táskája is rajta maradt. Belépve a konyhába nagymamája széttárt karral várja.
– Szia kicsim. Hadd öleljelek meg. Nemsokára megfő az ebéd, és ehettek.
– Anya hol van? Anyát akarom! Anya! Anya… Hol vagy?– Szinte az öreganyját is fellökve, megkerülte.
– Anyád nincs itt, ma sem jött haza–
Megnyugtatásképp meg akarta fogni a fiú vállát. A kisfiú ledobta a hátáról a táskát. Lehajtott fejjel szó nélkül megfordult, és bement a szobájába.
A nő kinyitotta a szeme előtt lévő szekrényt, kivett a felsőpolcról egy mélytányért és letette a pultra.
– Mennyit szedjek? Szólt a férfinak, aki a fiú után jött.
– Nem eszem – hangzott mogorván a visszautasítás – Elment az étvágyam-
A férfi lehajolt, hogy felvegye a földről a táskát, ahogy felemelte szétcipzárazódott a táska és kiestek a könyvek.
– Még ez is… –fejezte ki nemtetszését
– Fiam, figyelj rám! – a férfi kiegyenesedett, a nő folytatta:
– Beszélned kell vele! Ez nem mehet így tovább!
– Nem, nem kell beszélnem senkivel, ezt kell összeszednem– dőlve előre folytatta.
– Mert nem disznóólban élünk! – emelte magasabbra a hangját
– Fiam!
– Mégis miről?
– Az anyjáról, hol van.
– Mit mondjak neki? Úgy sem értené!
– Meg kell beszélnetek, nem mehet ez így tovább.
– Még is mit mondhatnék? Anyád elment itt hagyott minket?!
– Fiam, az asszony beteg! Értsd meg!
– Érted, hogy az a kurva kitudja hol van?!
– Nem azt mondom, hogy fogadd vissza. De ő a gyereked anyja!–
A férfi öklével rácsapott a pultra.
– Megmondtam már neked, nem! El vagyunk mi ketten. Ide soha többé nem teszi a lábát!
A tányér kanyarodott egyet a pult szélén, észre sem vették, csak a nagy csörgést, ahogy törik az üveg.
Egyszerre néztek ugyan oda a tejüveges ajtóra, ami eddig elválasztotta a gyerekszobát a konyhától, egy kis ökölbe szorított szilánkokkal teli kéz lógott ki rajta.
A légy még zümmögött egy darabig aztán elcsendesedett, nem szerette volna látni a testet a vázat, ezért gyorsan elkezdte a pók kibogozni. Amit az idő hálójában összeköt a lába, azon a pók apró négy pár látószerve nem változtat semmit, de legbelül megváltozott nem a szíve, mert az neki nincs, csak nyomai vannak, összekötő járatokkal bosszantó helyeken, a lámpa búra alatt, a szekrény mögött, fent a sarokba. Egy életen át tartó lyukas nyomok. Amik csak elvesznek, és nem engednek. Két lábával körbe járta még a többivel dolgozott, hogy elengedje, a légy függőlegesen zuhant eszméletlenül. Pár centire a földtől észhez-tért, és egyenes irányban visszaszállt a padló vércsöppjeire, hogy majd egyszer hazatérhessen.
Éhen fog pusztul a pók a falon, olyan miatt, ami meg nem történhetne soha a földön.